Olyan három hónapja
olvastam Szélesi Sándortól a Kincsem című könyvet, ami önmagában is kellemes
történelmi történet, Blaskovich Ernő életéről és arról a két meghatározó „nőről”
aki a visszafogott nemest erősen befolyásolta.
A filmről
kezdetlegesen annyit tudok mondani, hogy nem kell véresen komolyan venni,
elsődlegesen vígjáték cseppnyi drámával fűszerezve. (Amúgy fogalmam nincs, mi
volt a film központi mondanivalója, vagy mit akartak ebből kihozni.) Még csak nyolc percet láttam a filmből,
máris nevettem, hogy a könyvhöz eltérő történetet látok, más szemszögből és
természetesen más személyekkel lett eljátszva a történet.
Két közös dolog van csak a könyvben és a filmben: Blaskovich és Kincsem. (Ernő pedig a való életben nem volt olyan, mint ahogyan a filmben megismerhettük.)
Két jelenet maradt bennem élénken, ami mindkét műben hozott egyfajta izgalmat. A filmben ugyanolyan lendülettel és mondanivalóval tükröződött vissza Kincsem két legfontosabb futama, megmutatva a csodakanca különlegességét. Az első futam esetében jól visszahozták Kincsem teljesítményét, az utolsó futam esetében is megfogták a filmben a lényeget: bármi is jött közbe, a zsokénak parancsolhattak bármit, Kincsem, ha győzni akart, ő győzött is. (Makacs nőszemély a maga nevében.) A könyvben leírtak szerint túlsúlyozták a lovat, remélve, hogy legyőzhetik, de a zabolátlan kanca törekvéseit ez sem törte meg.
A színészek elmentek,
bár a vígjáték hangulat miatt hiába hozták a „legjobbakat” erre a szerepre, ha
egyszerűen túl komolytalannak hatott az egész. Amitől agyérgörcsöt kaptam, a
ruhák, a néhol nem odaillő poénok és a „laza” szövegelés, ami teljesen
elveszíti a történelmi jelentőségét a történetnek. Színház, párbaj és vadászház
volt, viszont egyáltalán nem úgy, ahogy a könyvben olvasható és hogyan lett egy
tizenöt éves Karolinából egy majdnem harminc éves Klára, ráadásul hova tűnt
Sztáray gróf és Batthyányi Elemér…
Ha már vígjáték, két szereplő nagyon is jól játszotta a szerepét: a Kincsemet megformázó ló és a macska, akiről nem tudják eldönteni, hogy fekete vagy tarka.
Ezen felül megesküdnék, ha ilyen drámai élete lett volna a való életben Blaskovichnak, biztos, hogy önmaga lőtte volna fejbe magát. (Bár, köztudottan nem volt egy szívbajos típus…) És talán ő az élő bizonyíték rá, hogy nem kell tenned semmit, hogy ellenségeid legyenek.
Ha úgy nézzük ez is egy fiktív verziója a Kincsem gazdájának életéről, aki egy petákot nem fizetett Kincsemért, nem emelt ostort a kancára és nem volt szegény nemes, aki a szoknyák után kapkodott. (A könyvben pár sor volt csak említőlegesen, hogy „talán” volt valami Szabó Karolina és Ernő között, a film szerint Klárával volt, de ne legyünk olyan naivak, a valóságtartalmat a néző/olvasó képzeletére bízták.)
14 éves kortól
megnézhető, kikapcsolódás gyanánt ajánlható film, de mint írtam, történelmileg
elég sarkos, nem kell minden jelenetét véresen hitelesnek venni.
Én magam sokkal rosszabbra számítottam, de mivel már elegen morogtak, hogy „történelmileg nem hiteles”, így ezen igyekeztem nem felhúzni magam ezzel kapcsolatban, de volt, ahol egyenesen fogtam a fejem a szemem elé kerülő abszurd jelenetekkel. (pl. báli jelenet.) Hiányolt jelenet a kék ibolyacsokor és a könyvben megírt „udvarlás”.
Ha valaki azt meri nekem mondani, hogy ha végre filmre/sorozatra kerülne az Ambrózy báró esetei, és azt hasonló stílben akarják kihozni, szerv’usz világ, ki fogok ugrani az ablakon.