Lesz-e folytatása az Ambrózy báró eseteinek? Ha igen, miért ne?

Megdöbbentő ezt olvasni? Talán.
Mire jöttem rá, hogy én, aki már minden mozzanatot kiveséz a történetben, azt kívánom, hogy ne tudjak arról, hogy mi történik a Nász és téboly után?
Valójában van helyes út a rajongók és író kompromisszuma között?

Mielőtt felemeled a billentyűzetet, annyit leírhatok, hogy senki nem tudja (az írón kívül, de ez teljesen természetes), hogy várható-e bármi, akárcsak egy rövidke történet századfordulós nyomozópárosunk közös életének folytatásáról. (Bár, a hithű rajongók azért sejtik erre a választ és nyomozgatunk a lehetőségek tárházában, mint Mili a gyilkosok után.)

Le van zárva a Nász és téboly? Valójában le. (röviden tömören)
Szükség van valami folytatásra? Ha folytatásra nem is, de valami kiegészítés sosem árt.

És most is rizsázok, ahelyett, hogy a lényeget gépelném, hogy mi a fészkes fenéért írtam a címben azt, amit. (Mielőtt a monitor bánja meg, hogy beeszed a hatásvadász címeket, pedig nem annak szántam.)

Szóval, a folytatásnak úgy örvendenék, mint Márika, ha körülötte sertepertélne egy tucat egyenruhás pasas, de vannak olyan szituációk, amikről valamiért nem akarnék olvasni a továbbiakban sem. (A végén kiderül, hogy ha már leírtam, hogy ne legyen folytatásban benne, már csak azért is lesz szó róla a következő történetben. – már ha lesz –)

Bizony, vannak dolgok és helyzetek, amik olyan erős varázslattal rendelkeznek a szereplőink esetében a sorozatban, hogy annak titkát jobb nem leleplezni. Mikor az Ármány és kézfogót olvastuk, körmünket rágtuk, hogy bizony, esküvő lesz meg habos-babos ruha és fátyol, de kinek és miért, arra csak olvasva kaptunk választ. (Valójában van is elégedetlenkedés ennek az okozatára nézve, hogy ez sem egy felhőtlen házasélet, de a történetbe szükségszerű volt.) Aztán jött a Nász és téboly, mi olvasók sanda gyanúval méregettük, hogy már mindenről olvashatunk, de valahogy mégsem.
Azt ne felejtsük el, hogy elsősorban krimi lenne a sorozat elsődleges központi témája, mindamellett szóba jön Milinek a jellemfejlődése. (fontos momentum) Annyi szó esik burkoltan az erotikáról és a szexualitásról, hogy sül az olvasó arca, mert már minden szereplő magánéletét kiboncoljuk, csak a főszereplőkét nem… ami tökéletesen rendben van a részemről.

Talán most ejtsünk szót Mili felnőtté válásáról és a lányból nővé válás lépcsőinek „első élmények” konkrétumairól.

Izgalom.

Ezzel az egy kifejezéssel talán mindent le lehet írni, mi is az, ami az olvasót a sorozatban leköt, kikapcsol és szórakoztat, miközben izgulunk szereplőink életén. Ahogyan egy tapasztalatlan tizenéves lány is izgalommal vágyakozik a szerelmi élet titkainak megismerésére, ugyanezt az izgalmat fedeztem fel a sorozat olvasása közben is. A tizenévesek Milivel együtt gondolhatják végig ezt a vágyakozást, míg a tapasztaltabb nők számára újra felelevenedhetnek az ehhez kapcsolódó aspektusok. (És bizony eszembe jutott, amiről azt hittem, hogy már elfeledtem.)

Ki volt az, aki végigolvasta a könyvet és úgy érezte ez nem elég? Ki gondolta akarva/akaratlanul tovább a történetet? (Tudom, hogy olyan kérdés, mint az animések körében a hentai manga olvasása: mindenki csinálja, de senki nem vallaná be.)

Elkezdtem én is agyalni egy fanfiction folytatáson, de mikor legépeltem egy oldalt, koppant a felismerés: Ezt nem akarom sem leírni, sem olvasni. Maradjon meg minden olvasó és Ambrózy rajongó számára az a fantázia, amit felépített a sorozat köré (inkább mögé), és mindamellett, hogy szeretnénk, hogy párosunk tovább nyomozgasson, a hálószobai titkok továbbra is maradjanak az olvasó képzeletére bízva. (Hiszen nem az a boldog gyerek, akinek mindent a szájába adnak, hanem akit hagynak önálló döntések meghozatalára.) Mert, ahogyan az „első élmények” megismerése után sem érez többé senki izgalmat (hiszen, már tudjuk, mi várható), úgy ha lelepleznénk Mili és Richárd közötti intimitást, onnantól senkit nem fog izgatni a néha már erősen sistergő, köztük levő kémia.

Ugye, hogy nem volt hatásvadász cím? Most már mehetsz csinálni egy tejeskávét, mert megérdemled.

Ha ezután „már csak azért is lesz szó róla” az előzőleg említett jelenet bármilyen folytatásban, akkor előre is bocsi mindenkinek, hogy bogarat ültettem az író fülébe. (Remélem, a kurta epilógus magyarázata is hasonló véleményre lett alapozva, hogy vannak dolgok, amik pont azért izgalmasak, mert nem tudunk róluk.)

Azért az-az 1902-es gyilkosság is felkeltette a kíváncsiságom, de nem néztem még utána, hátha lesz valamikor valahogyan szó róla a jövőben. (Valami mindig lesz, ha nem, akkor sem tudok mit tenni.)