Senki meg ne kérdezze, miért kezdek mindig hétvégével. (Pedig a mindig kifejezés alatt a múltkori esetet tudom csak felsorolni.)Március 11.
Meleg, átlagos tavaszi vasárnap.
Tegnap este olvasás közben bérházakban rohangásztam két tizenéves kölyök után, akik közül az egyik a pincében kujtorgott, a másik pedig nyakába vette a padlást.
Aki csekkolta véletlenül a Moly profilomat, már tudja, melyik két könyvről írok/beszélek.
Gergő, aki próbálja magát megismerni, miközben a mostohatestvére, Zsófi ellenszenves előítéletekkel áldva megállapította, hogy az új tesója is ugyanolyan fiú, mint a többi. (Pedig biztos nem.) Még nem tudom az elejéből, mi fog kisülni, de kíváncsian olvasom a fejezeteket. Lassan olvasandó könyv, szóval nem ez lesz a megfelelő éjjeli kettő és három közötti olvasáshoz fáradt fejjel. Arra hozok is másik "esti mesét."
Mark, (Amúgy Marci, de nem lényeg) a tipikus középső, elhanyagolt gyerek, ráadásul két lánytestvérrel megáldva talál menedékre és "fiúsan" nem naplót fog a kezébe, hanem rádión szórja szét a családjuk mindennapi új életét. Könnyed történet, lehet vele haladni, sok vicces, szokásos Böszörményis poénokkal fűszerezve, úgy ráhangol a történetre, hogy úgy érzem, a folytatást is ki kell olvasnom.
És ha már ma van mamámnak a szülinapja, elképzeltem, milyen is lenne az én drága mamám, ha hagyná tatám, hogy a technika vívmányaival foglalkozhatna egész nap. És most arról a nőről beszélek, aki négyéves koromban kamerát vett a kezébe, amit azóta is előszeretettel használ és tízéves koromban a nintendo koppintáson játszott velem délutánonként. Valójában sosem volt technikai analfabéta, ha mondok valami számítógéphez kapcsolódó dolgot, tudja, miről van szó és nem vonja fel a szemöldökét, ha azt mondom, hogy RAM. Na, ez a drága nő mellőzte a számítógépet, pedig ha egyszer nekiülne, ő az a fajta nagyi lenne, aki gyorsan megtanulna egy vágóprogramot, hogy aztán egy modernebb kamerát véve pillanatnyi felvételeket készítene, miközben süteményeket készít, amit aztán blogon közölne és ugyanott beszámolna a legújabb olvasási élményeiről. Szereti a klasszikusokat, de ugyanúgy a házi könyvtárát képezi a Harry Potter és a Gyűrűk ura, mint a romantikus és a krimi kategóriás kötetek. (Bizony, felénk a könyvmolyság öröklődik.) Most kérdezhetnétek is, hogy igen, ha már könyvek, Ambrózyval hogyan áll?
Anyuval kiolvastattam, mamának már felvetettem, hogy létezik ez a könyv, de szokásosan "a könyvtárban keress könyvet, mert ingyen van alapon" nem igazán preferálja, ha megvásárolom a kedvenc sorozataim. (Amúgy mondtam már, hogy pont ez nincs nálunk a könyvtárban?) A másik, hogy ismerem annyira, hogy néha-néha sikerül a könyvek gerincét megtörnie, szóval nehéz szívvel adnám kölcsön a saját könyveim. De lehet, hogy megemberelem magam, és átadom elsőre az első kötetet, ha pedig valami katasztrofális történik a könyvecskémmel, legfeljebb beszáll a költségekbe a kemény kötések megvásárlásához. (Na jó, a Rudnay gyilkosságokban az első oldal sarkából egy kis rész szerencsétlenül leszakadt, de az is anyu jóvoltából. A történetnek nem lett baja, olvasható a könyv, de gondolhatjátok, milyen sokkot kaptam.)
Március 12.
Könyvleadás teljesítve, kíváncsi leszek, hogy a család babybumm generációs nőtagunk tetszését ki fogja-e tudni váltani Ambrózy Richárd.
Talán összeszedek pár villámkérdést, ha kiolvassa mamám is a teljes sorozatot, hogy három, különböző generáció tagja édesanyámmal karöltve, hogyan vélekedik a századfordulóról. (Van még egy Z generációs nőtagunk is, de ő még fiatal a könyvhöz, meg sajnos annyi könyvmolyság nem csörgedezik benne, mint hármunkban... Azért remélem, egyszer bele fog olvasni.)
Március 13.
Majd holnap, holnap. Most halogatok, mint a mosogatásnál szokásom.
Március 14.
Tudom, három napra eltűntem, de erről máskor szeretnék részletesebben írni. (A mosogatás is megvolt, szóval senkinek egy rossz szava nem lehet rám.)
Na, de a mai nap legyen Stephen Hawkingé és a mindenségé.
Sem írni, sajnos olvasni sem volt időm, ami máris felveti azt az aggodalmat, hogy mégis mi a fészkes fenét csináltam, ha erre sem volt időm.
A Lúzer Rádió, Budapestet azért sikerült párszor felcsapnom, de ha nem haladok, a könyvtár fog fejen csapni, hogy szokás szerint kotlok három könyvön. (A könyvek részéről nem tudok nyilatkozni, hogy hol érzik magukat otthonosabban, de tudhatják, hogy a kezeimben biztonságban lehetnek. És még simogatom is őket, mint macskás emberek a háziállatuk... ez aztán a romantika!)
Röviden: álláskeresési tanácsadási csoport tréning. (Nem antiszociális és introvertált személyeknek megfelelő program, ettől függetlenül még valami hasznos is ráragadhat az emberre a koszon kívül.)
Eszembe jutott, hogy, már annyi szépet és jót olvastam és írtam az Ambrózy báró eseteiről, hogy utánanéztem, a háromnál is kevesebbre értékelt csillagozások indoklásainak. Rájöttem, hogy most az agyilag kimerült teknős bizony nincs hangulatban negatív kommenteket olvasgatnia, aminek a hiszti nagy része az, hogy többségüknek nem jött be a történet. (Bár, ezt még az első kötet esetében elnézem, de mikor az utolsóhoz odabiggyesztenek ilyet, én már csak nevetni tudok, hogy igen? Már az elején sem jött be, mégis végigolvastad? Komolyan? *tapsold meg magad, míg én kinevetem magam.)
Azt hiszitek, hogy nyáladzásból adtam meg az összesre az öt csillagot? *nem látod, így monitoron keresztül, de a teknős rázza hevesen a fejét, kellemetlen csalódással.
Kétszer olvastam ki oda-vissza. Úgy érzem, amit az író át akart adni a könyvvel, nekem átjött (többé-kevésbé... nem merem elkiabálni, hogy minden, hiszen a történetről egyértelműen az alkotója tudja a legtöbb titkot.) és a lábjegyzetek miatt fogcsikorgatók csapatába ma sem fogok csatlakozni. (Nekem pont a lábjegyzetek adták meg a hitelességet, folyton emlékeztetve magamat, hogy valós személyekkel és valós helyekkel van a könyv tűzdelve.)