2020. szeptember 26.

Fugou Keiji Balance - UNLIMITED

Régen mondhattam el azt, hogy végre belefutottam egy olyan animébe, amit ennyire vártam volna a megjelenése előtt. Bizony, a változékony időszak rátette a bélyegét és azt hittem, hogy csak a magyar felirat késik, de kiderült, hogy az UraharaShop bizony nem teketóriázott és ma reggelre már fenn is volt a sorozat utolsó része (miközben tegnap előtt jött ki a premier a Funimation jóvoltából)

Minek kellene nekünk még egy ezredik James Bond vagy éppen Batman, kérdezhetnétek, de ha megnézzük ezt a szösszenetnyi sorozatot, Kambe Daisuke új élményeket adhat a krimi-akció zsánert kedvelő otakuk körében.

Ami elsőre megfogott, az a zene. Jól megválasztott zenestílus, pörgős, és ütős szöveggel, és elmondhatom, az openinget egyszer sem hagytam ki a részek nézésekor.

Mondhatni két szemszöges anime, ahol kapásból két szereplőt kapunk, Katou Haru, a lefokozott nyomozót a különleges bűnügyek részleg munkatársaként, és a mondhatni semmiből felbukkanva, hirtelen nyomozói státuszba került Kambe Daisuke, akivel szöges ellentétesen gondolkodnak. Ez a sorozat mondhatni nem finomkodik, és ha sokat agyalnánk, hogy az adott részben mi mennyibe fájt, annak plusz ízelítőként a részek végén van egy kis összegző, mennyibe is fájt Daisuke részéről az adott akció. Dől a végtelen mennyiségű pénz, a lehetőségek száma korlátlan, és ha csak a saját elveikre hagyatkozunk, akkor vannak helyzetek, mikor nem fogunk eredményt elérni. Daisuke fontos ember lesz Haru számára, mint kolléga, mint segítő társ, akik végül képesek egymástól tanulni új dolgokat, új nézőpontot mutatva az életükre tekintve.

Vicces jelenetek tarkítják az amúgy komoly kriminek szánt történetet, így már-már szórakoztató, felnőtteknek szóló animéknek tarthatjuk. Az akció és a krimi a férfi nézőket foghatja meg, a nőket pedig… a krimi mellett a bishounen karakterek is a képernyő elé szegezik őket, ami pedig a rajongói oldalakon történik… na, azt a shippelést nehéz kihagyni még azoknak is, akik nem kedvelik a yaoi műfajt. (bizony, még épp csak elkezdődött a sorozat, már Pinteresten is dőltek az erősen yaoi stílusra hajazó fanartok) Szóval, ha a nők voltak az elsődleges célközönség, akkor állíthatom a magam részéről is, hogy teljes mértékben betalált.

A krimi szál esetében a Kambe család titkait nyomozza Daisuke, de hiába van neki sok segítség, vagy a végtelen egyenleggel rendelkező bankszámla, folyamatos akadályba ütközik. Tudni akarja szülei gyilkosát, mi is történt valójában és mi az a titkos anyag, amit az édesapja kutatott, és nem hoznak nyilvánosságra. A nyomozás sok áldozattal is jár, így a borzongás és a vérengzés nem hiányzik a sorozatból.

A mellékszereplők, akik támogatják Harut és Daisukét, teljes mértékben kedvelhetőek, és magában a nyomozásban nem sokat segítenek, de mint háttérben ténykedő szereplők feldobják a sorozatot. Ezen felül a technika is szerepet játszik a történetben, így a high-tech rajongókat sem hagyhatják hidegen a jelenetek. Ütős bevezető, kerek lezárás, és tényleg nem tudok több indokot felhozni, mi mindent imádtam meg ebben a sorozatban.

Legnagyobb szívfájdalmam a sorozat kapcsán, hogy nem terveznek második évadot sorozatnak, így sajnos ezzel a csekély 11 résszel kell beérnünk. Illetve az eredeti regény, ami a történet alapját képezi, csak japán nyelven elérhető, bár bizakodjunk, hogy legalább angol nyelven elérhető lesz, ha eléggé felkapják nyugaton.

Akinek kellene még egy kis plusz, a sorozat részeinek címei is elég beszédesek, össze is gyűjtöttem őket:

1. rész - Jöttem, láttam, szponzoráltam

2. rész - A szeretet sokra elég, a pénz mindenre

3. rész - A háború mozgatója a végtelen sok pénz

4. rész - Semmi sem ingerli annyira kalandra az embert, mint az, ha lapos a pénztárcája

5. rész - A pénz nagyszerű szolga, de rossz mester

6. rész - Ebül szerzett jószág ebül vész el

7. rész - A pénz minden gonoszság gyökere

8. rész - Mikor a pénz égeti a zsebet

9. rész - Egy aranykulcs minden ajtót kinyit

10. rész - Az életet nem szabadna beárazni

11. rész - Nem mind arany, ami fénylik


Az UraharaShop weboldalán elérhető, regisztrációval online megnézhető és letölthető:

https://uraharashop.hu/projects/631/fugou-keiji-balanceunlimited