Fülszöveg:
Cecil Le Blanc
Párizsban végzi művészeti tanulmányait. A fiatal nőt tehetséges festőnek tartják,
mestere éppúgy büszke rá, mint a nevelőnője, akit anyjaként szeret. Minden
adott ahhoz, hogy sikeres művészi pályát fusson be, és a magánéletében is
boldog legyen. Már eddig is részese lehetett a francia főváros szellemi
pezsgésének, elismerte és befogadta a művészvilág. Ám Cecil mégis úgy érzi,
valami hiányzik az életéből, ami nélkül nem tud kiteljesedni sem a
festészetben, sem a szerelemben.
„Légy türelmes. Meg
fogod találni azt a helyet, azt a pillanatot, ahová be tudsz lépni magad is, és
nem azt fested meg, ami előtted van, hanem amiben te is benne vagy. Ekkor
leszel készen.” Cecilt a mestere ezekkel a szavakkal bocsátja útjára. És bár az
egész világ nyitva áll előtte, az útja mégis Budapestre vezeti őt. Talán ez
lenne a hely, amelyről a mestere beszélt? És az a bizonyos pillanat, az vajon
mikor érkezik el?
Amikor Cecil az ’56-os
forradalom utáni években megérkezik a magyar fővárosba, az élete különös
fordulatot vesz. Lassan valósággá válik mindaz, amiről addig azt gondolta, hogy
csak a fantáziájában és az álmaiban létezett. Felsejlik, majd kibomlik előtte
egy különös történet, amely mintha réges-régen esett volna meg vele, és
amelynek a szereplőit mintha csak az ő képzelete teremtette volna meg. Mégis ők
voltak azok, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon, akik érte jöttek, ha
rátört a magány, akik között békére lelt, ha harcok dúltak körülötte. Akik
megmentették a lelkét attól, amit kisgyermekként nem élt volna túl.
Apránként rátalál
mindarra, amire egész életében várt. Megismerkedik Endrével, a magyar
építésszel, akihez sokkal több szál fűzi, mint hitte volna. Megérti, miért
vonzotta annyira Magyarország. Az ország, ahol utoljára kisgyermek korában
járt, és amelyre szinte már nem is emlékezett. És ahol végre felragyog az a
fény, amelyben megláthatja önmagát. A saját történetét.
BAUER BARBARA
sejtelmes hangulatú, váratlan fordulatokat kínáló új regénye különleges,
izgalmas utazás a múltba és az emberi lélek mélyére.
***
A fülszövegben leírtak pontosan meghatározzák a regényt, ami egy, két idősíkon és helyen játszódó, három szemszögből elmesélt történet, a lelki gyógyulásról, a boldogság megtalálásáról.
Szereplőink, Cecil és Endre találkozása véletlenszerűnek mondható, és valami érdekes kapocs hozza össze őket. Budapest világába kalauzol el bennünket, egy kiismerhetetlen időszakot leírva két olyan pozitív jellemmel rendelkező egyénnel, akik keresik az útjukat és művészi hajlamaikon keresztül szeretnék más színben látni a világot.
A történet másik két főszereplője, Cippora és Gibbor zsidó családok gyerekei a második világháború idejében élve próbálják túlélni az elsőre lehetetlennek tűnő helyzetet, és ennek kalandos és torokszorító történetét olvashatjuk el.
Őszintén, mint olvasó nehéz beszámolni erről a történetről mindenféle cselekményleírás nélkül, mert lássuk be, aki a héber nevekre rákeresne, minden bizonnyal magának lőné le a megoldást a történethez és, hogy a négy főszereplő élete hol kapcsolódik össze.
A történet kalandos volt, és tartalmas, ellenben az alig háromszáz oldalas kötettel, minden fejezetbe izgatottan foghattam bele. Hagytam, hogy olvastassa magát a történet, így csak a végére állt össze teljesen a kép, hogyan menekültek meg a gyerekek, vagy éppen arról, hogy Cecilnek mire sikerül visszaemlékeznie a gyerekkorából, amiről elmondása szerint a családja erősen titkolózott.
Izgalmas barangolás a történelem rejtelmeiben, új szemszög lehet az olvasóknak, hogy a második világháborúról itt gyerekeken keresztül ismerhetjük meg a cselekményt. Szükséges lehet sok esetben a történet mögé látni, de ezek az apró, olvasás közben születő gondolatok adnak egy kis pluszt az olvasási élményhez.
A cselekmények, párbeszédek kicsit sem voltak túlzóak, vagy idilliek, néhol egy kis viccelődés, szórakozottság is megfigyelhető, ami az amúgy komoly háttér történethez jól illik, ez által könnyebbé válik. Nem jelentett gondot a történet esetében a sok szereplő és nézőpontváltás, nagyon harmonikusan, összhangban álltak, ezzel kialakítva a kerek történetet a regény végére. Néhol csak azért torpantam meg, mert a történet valós és képzelt jelenetei keveredése megtéveszti az olvasót is, de ez szükséges volt ahhoz, hogy minden részletet magunk szedjünk össze.
A gyerekek részei kicsit nosztalgikusnak hatottak, a felnőtteké realista, finom udvarlással és lassan kialakuló romantikával, így kaphattunk egy bárkinek ajánlható, kortalan romantikus regényt.
Érződött számomra is, hogy a szerző igyekszik az olvasók lelkére hatni, és ezt nem csak másoknál, nálam is sikeresen alkalmazta, és a szereplők érzéseit kibontakoztatása plusz pont a részemről. Ez által a monológok, lelki tipródások nem maradtak el a történetből, de ez adta azt az érzetet, mintha egy megtörtént történetet olvasna az ember, nem pedig egy fiktív romantikus történetet.