2016. április 29.

Jennifer Probst Érdekházasság

Szüksége volt egy férfira.
Lehetőleg egy olyanra, akinek van úgy 150 000 felesleges dollárja.

Főszereplőnk, Alexandria Maria McKenzie-nek sürgősen pénzt szeretne szerezni bármilyen módon, hogy családját kisegítse a válságból. Barátnőjével nagy nehezen eldöntötték , hogy a kiválasztott férfi, akit keres Alexa milyen tulajdonságokkal rendelkezzen. 

A lista elég szürreális, szinte a lehetetlent jeleníti meg.  Az utolsó szempont persze a legkönnyebben megoldható feladat volt, mivel Alexa barátnőjének volt egy bátyja Nicholas, aki szintén nagy gondban van. Neki egy feleséget kell keresnie, hogy a vállalatát bővítse és az álmait megvalósíthassa. Gyorsan, és szinte semmi feltétellel.


Mi sem természetesebb, mint hogy két teljesen különböző ember beleegyezzen egy megállapodásba, csak hogy céljaikat elérjék.  Az első találkozás alkalmával sikerült nagy nehezen egyezségre jutni, innentől pedig már csak az volt a fő cél, hogy mindenkit sikerüljön meggyőzniük a komoly házassági szándékukról. 

A fő motiváció mindkettejük számára a pénz lett, a megállapodásaikat be is tudják tartani, persze csak egy ideig. A veszekedések az állatok örökbefogadásáról, baseball csapat rivalizálás, felolvasóestek,Nick gyerekkori sérelmeinek megismerése, ami majdnem a házasságába kerül és annak a nőnek az elvesztéséről, akit mindig is akart magának.

A történetben persze néha kell egy külső harmadik személy, aki a problémásabb részeket könnyen áthidalva segíti előrébb a történetet. Emiatt nem éreztem benne időbeli elnyújtást, elhúzódást, ami csak sűrítette volna a történetet.

Az írónő szerintem egy fontos de érdekes szempontból mutatja be a történetet. Legfőbbként nem a főhősnőre helyezném a hangsúlyt, hanem magára Nick személyiségére, viselkedésére és ellentmondásaira hangolódik a történet. 

Akármennyire is vissza emlékezek, hiába Alexa szemszögéből olvassuk a történetet, olyan érzésem van, mintha akkor is leginkább az a célja, hogy magát a férjét, Nicket mutassa be, az ő viselkedését, és jellemét. Mindeközben váratlanul olvashatjuk el Nick gondolatait, érzéseit, így egymás után azonnal át lehet látni a szituációkat, tartalmukat, végül hogy a két szereplő egymáshoz való viszonyát is könnyebben értelmezhetjük.

Megismerheti az olvasó a gazdag és elvált szülők gyerekeinek az életét, reményeit, csalódásait. Közben megismerhetjük a meleg, szeretetteljes családi idillt, ahol még a problémákon is képesek nevetni és felülkerekedni.

A történet könnyed olvasatú, pár felnőtt tartalmú jelenettel, ami pont oda illik, ahova kell. A borító alapján mindenkinek elsőre a Szürke 50 árnyalata ugorhat be, de annak előre is megírom, hogy csalódni fog, hogy teljességgel semmi köze nincs  a polgárpukkasztó könyvsorozathoz.


Pár nap alatt elolvasható, jó kikapcsolódás, humor nem sok, de jól megválogatottak. Fogyasztani mellé kávét mindenképp, még esetleg egy kis süteményt, hogy még édesebb legyen a történet.