2016. június 28.

Jennifer Probst Elhibázott házasság

Ha első kötet szereplői Alexa és Nick, illetve a második kötetben szereplő Maggie és Michael szerelmi összejövetelének olvasása után még egy kicsit szeretne olvasni az írónőtől pár történetet, annak itt van a harmadik kötet a milliárdosfeleségek sorozatból Michael legfiatalabb húga, Carina Conte története.

Nem hisz a szerelmi varázslatokban. Egy próbát megér alapon, a kezében levő lapon csak egy név volt rajta. Nem akarta túlgondolni holmi tulajdonságokkal, hogy milyen legyen álmai férfija, hiszen ő csak egy férfit akart. Nem mást, mint Maximus Grayt.

Carina a sok tanulás után szeretne kilépni saját komfortzónájából, egyből bátyjához költözik Amerikába. Hogy Carina bele tanulhasson élete üzletébe, Michael kijelöli üzleti partneréhez és valamelyest gyerekkori barátjához, Maxhez segítőnek. 

Elsőre olyan az olvasónak, mintha egyik személy sem akar a másik mellett meglenni, hiszen Carina túl akar lépni egykori imádatán, Max meg őrlődik az egykor még gyereknek tartott kishúg és a most már nővé érett női Carina között.

Carina több szabadságot akart az életébe, elhatározta, hogy távol az otthonától senki nem szabhatja meg a határait. Több flörtöt, szerelmet és csábítást szeretett volna az életébe nem törődve a kockázatokkal. Viszont nem számolt Maxxal és a gardedám szerepével, miszerint megvédi őt, mint Michael húgát.

Carina az üzleti életben rájön, hogy a jóhiszeműsége, kedvessége nem igazán hozza a vállalatok előnyökhöz, így próbál kihátrálni ebből az életből és az egykor hobbijaként kezelt festészet felé húzza a szíve. Max volt az, aki a legjobban támogatta, hogy adottságához híven fogjon bele az álmai megvalósításába. Carina és Max közös munkája még közelebb húzza őket egymáshoz, a forró szóváltások és az izgató flörtölés olasz temperamentuma hozhatja izgalomba az olvasót, várva a végkifejletet.

Nem sokat várat magára egy fontos üzlet megkötése, ahol Maxnak és egyik befolyásos barátjának, Sawyer Wellsnek kell megegyeznie. Ebből az okból Maxnak Vegasba kell mennie, miért ne alapon, Carina is megy vele Max meggyőzésére.

Vegasban se legyen egyszerű a történet, Carina és Max kerülgetik egymást, végül képes Carina kikezdeni Sawyerrel, hogy végre lehessen egy férfival. Max gyorsan észbe kapott Sawyer ösztönzésére, mert ő sejtette, hogy Carina csak Max mellett lehet. Így Carina és Max megfogadták, hogy legyen csak egy éjszakás szenvedély és semmi több.

Másnap reggel mit sem sejtve Max kinyitotta az ajtót a kopogtatásra, ahol Carina édesanyja Conte mama állt. Innentől az olvasó is sejtheti, hogy nincs menekvés, Maxot meggyőzi Conte mama, hogy Carinát el kell vennie. Carina nem akar belemenni egy kényszerített házasságba, de végül Vegasban megtartják a frigyet.

Visszatérve összeköltöztek és próbáltak egymás mellett élni. Carina otthagyta a céget és elkezdett dolgozni Alexa könyvboltjában. Maxet zavarta Carina hideg távolságtartása, aki a festészetbe fojtotta sértettségét. Bár próbált Max közeledni a nőhöz, mint feleségéhez, nem sikerült neki megenyhíteni Carina önérzetét. Maggie és Michael gyerekeik születésénél a család még jobban összetartott, végül mindenkinél kezdett megtörni az érzelmi jég és tisztázni tudtak mindent.

Carina az édesanyjához is fordult pár kérdéssel, ahol megtudhatja az olvasó, hogy Conte mama hogyan manipulálta gyerekeit a házasságukhoz. Itt már sejthetjük, hogy a negyedik kötetben mivel állhatunk szemben, hiszen még egy lány a családban egyedül van. Visszatérve Carinára, egy képkiállítása van hátra, ahol ki tudja Maxnak mutatni az érzelmeit. Szerencsére ez a terv is sikeresen zárult és boldogan együtt élhettek az előtte elhibázott házasságukban.


Miután Alexa, Maggie és Carina is meggyőződött, hogy az a kis könyvecske lehetett a titok a nagy család létrejöttéért, elhatározták, hogy Carina nővérének Juliettának is megadják az esélyt egy boldog házasságra.