2016. október 16.

Bree Despain The Dark Divine ( Fekete bárány )

Az igaz szerelem első gyilkossága


A tékozló fiú tanmeséje, ahol a hős elnyeri a herceglányt illetve a jó fiúban is lakozhat sötétség.

A Könyvmolyképző kiadó Vörös pöttyös könyvek széles repertoárjába beleillő könyvsorozat első kötetéről van szó, ahol a kiadó egy "csupa feszültség" jelzővel látta el a kötetet. A névhez tartja magát a kötet, szeretem, hogy azt kapom, amit ígérnek.

Enyhe thriller illúziót kelt a történet, amiben nem kicsi izgalmat él át az olvasó. Valahogy a "nem bírom letenni, mert érdekel a vége" érzést csalt belém minden fejezet végén. 
Még a könyv letevése után is érdekelt, hogy mi várható a következő fejezetben, így minden este izgalommal és kíváncsisággal, illetve örömmel fogtam neki tovább és tovább olvasni. Bár én onnan is tudom, hogy jó egy-egy történet, ha 1 hét alatt kiolvasom a könyvet.

Főszereplőnk, Grace Divine, aki lelkész apja után példamutató, végzős lányként ismerhetjük meg, már a történet elején összefut egy fiúval, Daniellel, akiről később kiderül, hogy Grace gyerekkori barátja és szomszédja volt, de eltűnt valami oknál fogva. Erről persze a családja nagy fokúan hallgat.

Grace segít szeretne Danielnek, aki fél, ha megtudja Grace a titkát, örökre megutálja.
Bár nem sok titkot árulok el, ha azt írom, hogy Grace és Daniel érzései kölcsönösek egymás iránt. 
Ahhoz, hogy együtt lehessenek, meg kell mentenie Gracenek Danielt az őt érintő bajtól. Eközben Grace bátyja, Jude tudja Daniel titkát, emiatt Gracet bármi áron távol akarja tartani a "rossz" fiútól.

Gyilkosságok, ahol senki nem sejti a gyilkos kilétét, Grace másik udvarlója, egy végzős bál közeledte és még pár izgalmas jelenet színesíti a történetet.


Ki a valódi hős? Grace valóban rászolgál a kegyelem jelzőre és mindenki megkapja a neki járó végítéletet?