2018. július 8.

Violet Evergarden

A Netflix által vetített és az Animeaddicts fordított 2017/2018 téli szezonos animesorozat. (Az AA oldalán fenn meg is tekinthető az összes rész) Ebből feltételeztem, hogy tágabb célközönséget szeretnének megszólítani, így izgatottan kezdtem neki, remélve, hogy egy ütős sztorit hoznak fel.

Kicsit misztikus, mégis történelmi, steampunk stílusú anime, aminek fő jellemzői a háború, a dráma, cseppnyi romantikával fűszerezve. Helyszíne Európa, illetve a fő célközönségként meghatározva seinen mű. (felnőtteknek szóló) Elsőre megfog, szép és látványos képi világ. (szó szerint szemet gyönyörködtető)
Az első fele a sorozatnak kicsit idillinek hatott, míg a második fele elmélyült és komoly (talán kicsit komor) hangvételűre sikerült. A részek érdekessége, hogy külön-külön is egy történetet mesélnek el, amit Violettel együtt élhetünk át.

Alap sztori:
Violet egy kiképzett katona volt, aki felettesét elveszítve és a háború végeztével új életet kell kezdenie. A tizenéves lány eddigi életében csak a parancsoknak élt, így nem tudja, mit fog hozni számára a jövő.

„Szeretlek” – ennyit hallott utolsó szavakként az Őrnagytól, akit hűen követett az utolsó nagy csatába. A gyereklány nem tudta, mit jelent a szó, nem értette, főleg nem tudja elképzelni, milyen érzelmeket takarhat a kifejezés.

Emlékíró Marionett: gyönyörű leányok, akik leveleket írva fejezik ki a megrendelő gondolatait, érzelmeit. Violet kis gondolkozás után úgy dönt, leteszi a vizsgát és leveleket írva fejti meg azon szavak mögött lapuló érzelmeket, amiket ő maga még nem ért. Elkezdi bejárni az országot, hogy minél több emberrel és burkolt érzelmekkel találkozzon.

  • Tényleg csak „egy tárgy” a lány?
  • Megtalálja a válaszokat a keresett kérdésére?

Valószínű, a felnőtt nézők tudni fogják az első résztől azt, amit Violetnek még fel kell ismernie, másokban és önmagában is. Ezzel nincs is gond, az élvezetet ez kicsit sem rontja. Sőt, ahogyan az első részben ridegen és érzelemmentesen, tudatlanul él, a sorozatot nézve szép lassan lehull a lepel, feltörnek a lány érzelmei, összetörik lelkileg, de fel kell állnia és menni tovább a cél felé.

Kétségtelen, sok a sírós jelenet, de a végén már a szereplőkkel együtt sírhatunk. Egy szóval, érzelem dús és melankolikusan komoly történet. A vége nagyon ütősre sikerült, jó pár jelenetnél eltátottam a számat, ledöbbentett, elgondolkodtatott és megríkatott.

A sorozathoz tartozik egy Special, 14. Rész, amit az AA információ szerint a héten adtak ki. (amint lehet, azt is megnézem)