2016. július 9.

Jennifer Probst Eltervezett házasság

A Milliárdosfeleségek könyvsorozat befejező kötetében A már ismert Carina Conte nővére Julietta történetét tudhatja meg az olvasó.


Ahogy a többi kötetben is olvashatjuk, itt is szerepet kap a férfi érzelmei, illetve az elköteleződési félelmének okai.

Az előző kötetben csak mellékszereplőként szereplő Sawyer Wells Olaszországba utazott annak reményében, hogy az új hotelláncához betársul a La Dolce Famiglia. Ebből az okból fut össze tárgyalni Juliettával, aki már az első pillanatban megfogja érzelmileg.

A helyszín itt is Olaszország, hiszen a leendő új társak itt ütik nyélbe a mindkét nagyvállalat társulását. Az elején egy tipikus macska-egér játékról olvashatunk, ahol megtudjuk, hogy mindkét fél erősen vonzódik a másikhoz, de a saját aggályaik visszatartják őket az érzelmeik kibontakozásában.

Sawyernek le kellett győznie gyerekkori démonjait, ahol a gyámszülője bántalmazta és egy gyámtestvére haláláért is őt okolják. Eközben egy tizenévest, Wolfet magához fogadott, mint segítő asszisztenst, akivel végül a hasonló sorsuk miatt próbálják közösen legyőzni az eléjük gördülő akadályokat.

Julietta előző rossz párkapcsolatai miatt frigidnek hiszi magát, végül Sawyer megmutatja neki a benne lakozó női erőket. A közös pár este után egyszer csak Julietta édesanyjánál, Conte mamánál kötnek ki egy ebéd kapcsán, ahol Conte mama már tervezi, hogy Julietta és Sawyer összeházasodjanak.

A gyors házasság után próbálnak tisztes távolságot tartani egymástól, mégis segítő kezet nyújtanak egymásnak és Julietta segít Sawyernek, hogy az új és egy szeretet teljesebb családi légkörben otthon érezze magát.

A többi kötet házaspárja is elutazik Olaszországba, így mindenkiről megtudunk pár dolgot, a sok gyerek mellett a házasságuk boldogságáról is mesélnek a szereplők.


Az eddig elolvasott kötetek közül szerintem ebbe az utolsó kötetbe lett beleadva egy olyan tetőpont, ahol minden, az írónő stílusát tükröző jelenetek, fordulatok teljesen kiteljesednek.