2018. május 23.

Kiera Cass: The Heir - A koronahercegnő/ The Crown - A korona (Párválasztó 4-5.)

35 udvarló, 1 hercegnő, kezdetét veszi egy új párválasztó.

A The Selection - Párválasztó trilógia után azt hinné az ember, vége a tündérmeséknek... Miközben valakinek még csak most kezdődik el a története.
(Meg talán ez az egyetlen könyvsorozat, aminek mindig hamarabb eszembe jutnak a kötetek angol címei, mint a magyar.)

Fülszövegek:

The ​Heir – A koronahercegnő (A Párválasztó 4.)
35 ​UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.
Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.
HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT. 
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE? 
***
The ​Crown – A korona (A Párválasztó 5.)
A PÁRVÁLASZTÓT CSAK EGY IFJÚ NYERHETI MEG. 
A HERCEGNŐNEK PEDIG CSAK EGY SZÍVE VAN.
Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is bele­szerethet. 
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.
Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.
***
Történet: 
A két részt egybe venném, hiszen egy történetről van szó, két részben elmesélve.
Mivel is állunk szemben? A legjobban pont az epilógus mondja el, mikor a végére értem, tudtam, hogy szót kell róla ejteni, még akkor is, ha ez tulajdonképp a történet vége. (Vagy mégsem?)

Epilógus
Fura dolog lehet egy romantikus tündérmese eredményének lenni. Teljesen más ügy azt hinni, hogy rátalálhatunk a saját mesénkre. Elolvassuk a történeteket, végignézzük a filmeket, és azt hisszük, pontosan tudjuk, hogyan kell a cselekménynek alakulnia.
Az igazság azonban az, hogy a szerelem épp annyira végzet kérdése, mint tervezésé, épp olyan szépséges, mint amilyen katasztrofális dolog.
Talán rengeteg békát kell megcsókolni, mire rátalálunk a hercegünkre. Vagy rengeteg békát kell kirúgnunk a házunkból. Ha azt képzeljük, zuhanunk, lehetséges, hogy épp útban vagyunk valami olyasmi felé, amire mindig is vágytunk. Vagy épp olyan dolgot próbálunk ki nagy óvatoskodva, amitől világéletünkben féltünk. A mese boldog vége várhat ránk egymérföldnyi széles mezőn. De lehet egy mindössze hét perc hosszú várakozás eredménye is.

Illetve érdemes leporolni a Párválasztó trilógia első három részét, mert bizony jó pár (régi) ismerőssel találkozunk az utána levő két részben is.
Kiera Cass- párválasztó trilógia (idézetekkel)
Természetesen, önállóan is lehetne kezelni ezt a két kötetet, hiszen ez a kötet nem más, mint Maxon és America elsőszülött lányuk, Eadlyn hercegnő életéről szól.
A kasztrendszert eltörölték, meseszép az ország élete, a királyt és feleségét imádja a nép, ebbe az idilli életbe született bele a lány, aki immár felnőttként segédkezik az édesapjának, mint régens. Mindig élvezettel hallgatta szülei meséjét, hogyan találkoztak és remélte ő is, hogy egyszer majd talál egy olyan embert az életében, akivel ugyanezt megélheti.
Meglepő, hogy valójában csak hét percen múlott az, hogy ő vagy az öccse kerül majd felnőtt korukban apjuk nyomdokába. Ha nem volt a házaspárnak elég egy ikerpár, még két gyerekkel bővült a királyi család. Mondhatni Eadlyn épp nem lett elkényeztetve, hogy kapott az égiektől (szüleitől) három fiútestvért.
Na de milyen is az imádott párosunk egyetlen leánya?
Rideg, tartózkodó, kissé magába forduló, aki ettől függetlenül türelmes, jó hallgatóság, a munkájában szinte maximalista, elszántan küzd az elképzeléseiért, miközben a kamerák előtt szerepelve egyfajta maszkot húz magára. Sajnos ez a jövőjére nem vet túl jó fényt, ő maga is sejti, hogy a nép teljesen máshogy látja, mint amilyen a valóságban. Érzékeny, de nem akarja kimutatni a félelmeit. Leginkább a testvérei társaságában keresi a megnyugvást, de hiába a lány tudása, ha tapasztalatlan a világgal szemben. Ez pedig feszélyezteti.
Közben Illéa lakosai között vannak, akik a palota háta mögött forrongnak, de mire észbe kapnak, hogy baj van, sürgős elhatározásra jutottak, hogy kell valami figyelem elterelés, míg a háttérben igyekeznek a károkat enyhíteni.
De mi az, ami a királyi családot jó színben tünteti fel és a népet elégedettséggel tölthet el?
Bizony, Eadlyn belekerült a slamasztikába, mivel két öccse fiatalkorú, az ikertestvére pedig már udvarol a leendő francia királynőnek, így bele kell mennie a Párválasztóba. A lány makacssága ki is ütközik már az első adandó alkalommal, mikor a harmincöt leendő férjjelölt nagy részét elküldi, kicsit sem finomkodva a palotából. Természetesen a dolgok nem mehetnek zökkenőmentesen, hiszen egy esélyes férfi és gyerekkori barátját is sikerült kiválasztania a több száz boríték közül. Közben egy távoli rokon is felbukkan hosszú idő után, aki próbálja a lány naivitását kihasználni.

Az utolsó kötetben, A koronában már eléggé felgyorsulnak az események, családi problémák, a nép elégedetlensége, és még randevúkra is szánni kell időt Eadlynnek. Igyekszik a lány megnyílni a kiválasztott fiúk előtt, de néha a próbálkozások kudarcba fulladtak. Külön elismerésem azokért a jelenetekért, amikor maguk a kiválasztottak fogtak össze és hívták el a lányt programokra. Természetesen a verekedések és a csókok is megvoltak, a baráti lelkizések, minden, ami kell a Párválasztóba, miközben Eadlyn egyre több titkot megtud a szülei nem kiszínezett történetéből. Ebből rájött a lány, hogy mégsem olyan mesés az élet, és elgondolkozik, hogy vajon a kényelem megtartása felér azzal, hogy a szerelem ingoványos talaját elhagyja? Hallgasson a népére és válasszon olyan férjet, akit szeretnek, vagy tegyen rá magasból és válassza azt, akit megszeretett, még akkor is, ha ezzel nem nyeri el a nép jóindulatát?
A sok küzdelem és gyötrelem után elhatározza, átveszi apja helyét és a koronát, ezzel együtt folytatta a Párválasztót, kiválasztotta az Elit tagjait, apjához hasonlóan hat főt. Persze, közben egy távozott, kettő szóba sem jöhetett, mondhatni csak három személy jöhetett szóba a lánynak, bár neki egy negyedik kellett, akibe szinte az utolsó pillanatokban szeret bele.
Mi? Ne aggódj, jól számoltál.
Igen rafinált, jól felépített történet lett, nem árulom el a végét, de bizony feladta a leckét még magának is Eadlyn, akinek a harmincöt főből a harminchatodik lett szíve választottja.
Sikerül a szerelmeseknek összejönni? Mennyi szabályt kell ehhez megszegnie a lánynak? Képes lesz az apjához hasonlóan makacs és határozott lenni, hogy megkaphassa azt, akit szeretne?
Eadlyn nem sok jellemfejlődést mutat, viszont empatikusabb és barátkozóbb lett. Igyekezett a népét minél jobban megismerni, megérteni a problémáikat, akár a kiválasztott fiúk elmesélései által. Közben a palotában dolgozó személyekkel is szorosabb kapcsolatokat épít ki, szintén pozitív irányba lendítve a lány amúgy szeszélyes személyiségét. Felettébb érzékeny a kötetben, ha erős és magabiztos volt, emelt fejjel ment a feje után, de ha kétségei támadtak vagy félt, azonnal eltört a mécses és kezdett összeomlani. Természetesen, ahol a szükség, ott a segítség, mindig jött valaki, aki kihúzta a mélabús állapotból a lányt.

Összességében imádtam, élveztem minden sorát, nem volt sem elnyújtott, sem túl rövid a történet, mégis minden megvolt benne, mint az előző trilógiában. Aki már olvasta az előző részeket és megfogta a történet, fogjon bele bátran, szerintem ugyanúgy fognak neki ezek a részek is tetszeni.