2016. augusztus 19.

Időbeosztás kezdő lépései

Mi a trükkje azoknak az embereknek, akik sosem késnek, mindig mindennel képben vannak, még akkor is, ha látszik rajtuk,hogy ők sem aludtak többet 5 óránál? Gyakorlottak? 

Mint tudjuk, az ember esendő lény, nem lehet Mr. Tökéletes, de lehet törekedni erre a címre. Lehet egy átlag ember mindig pontos és minden szituációval szemben tiszta? Lehet. Ha valaki azt hiszi, hogy ő valami genetikai késő, az mondhatni, hogy csak ragaszkodik ehhez az életszemlélethez.

A kezdő alapokat leírom, mik lehetnek az első lépések a pontosság lépcsőjén. Mindenkinek más trükk jön be, ami legfontosabb: sose add fel a célod!
Egy szokás elsajátításáról van most szó, és mint a szokások elsajátítása, legalább 2 hét szükséges napi rendszerességgel, de leghatékonyabb, ha 1-2 hónapra nyúlik ki a beleszokási időszak.

Először az idő: a leggyakoribb eset az órák előreállítása. Nem kell fél órákkal előrébb állítani az időzítőket, 5 percnél többet nem is ajánlok, mert torzulást idéz elő. Tömegközlekedőknek 2 perc is bőven elég. Ha előbb el szeretnénk indulni, hogy biztos elérjük a járművet, ezzel a trükkel az agynak üzenjük a sietségünk, végül kellemesen csalódhatunk, mert biztos, hogy elérjük az utazási eszközt.
A motorikusan később indulóknak egy, a házban leggyakrabban nézett óra pár perccel előrébb állítása jó ötlet, itt viszont, hogy azért ne essünk ki a valós időből, jól jön egy másik, de pontosan járó óra. Kicsit bonyolult így leírva, jó memóriával rendelkezők számára nem biztos, hogy segítség, ha mindig tudják, hány perccel van előreállítva az óra.

Napi rutin kialakítása: nehezebb fokozat, mivel ez sok időt és türelmet igényel. Ha valami véletlenül bekerül a rutinba, mint váratlan szituáció, azzal könnyű kibillenni a komfortból. Első alap lehet, hogy ha tetszik, ha nem, minden nap ugyanakkor kelni és ugyanakkor elaludni. Ha ez teljesül legalább a felét kipipálhatjuk ennek a trükknek.
Ezután jönnek a kis apróságok: először megszervezni, hogy mi a reggeli rutin és az esti rutin. Mi után mi következik, és nem eltérni ettől mondhatni semmi esetre sem. Pl. először arcmosás, fogmosás, hajfésülés, sminkelés stb.
Előnye, ha hónapokig így teszünk nap, mint nap, ha 4 órás alvás után zombi módban kell elkészülni is elkészülünk időben és semmi nem marad ki. Itt is szerepet játszik az idő, kezdetben mérni is ajánlatos az időt, mire mennyi idő szükséges. Legyen egy nagyon gyors, 10-15 perces készülődés, de legyen egy lazítósabb 20-30 perces készülődési taktika is. ( kávéfüggők és internetezők megértik )
A maximum megszabott időt sosem szabad túllépni! Ha tudod, hogy 20 perc alatt fürdesz meg, akkor ne legyen 30 perc belőle, mert utána kapkodhatod a fejed a rutinban. Plusz, mindig legyen B terv.


Napi teendők esetére, már nem csak a régi papír alapú formátum van, telefonra is számos jegyzet és to do list szoftver áll rendelkezésre. Ne hagyatkozzunk ez esetben agyunkra, hogy majd felírom, nem fogom elfelejteni. Több teendőnél is a gyakorlottak azonnal jegyzetelik a teendőiket, ha valami felmerül. Naptár vezetése mindig jól jön.

Mi van ha egyszerűen felírom egy jegyzetlapra a teendőket? Lehet, viszont sok hátrányát láttam már. Nincs kéznél, elfelejtem megnézni, nincs idő szerint rendezve, néha átláthatatlan lesz belőle. 

Vegyek-e naptárat vagy jegyzettömböt? Nem kell méregdrága összegeket költeni rá, aki a telefonján lóg, azoknak ingyenesen is rengeteg alkalmazás van, ami még jelzi is a felhasználónak a teendőket. Számítógépen ott a Sticky Notes, amit az asztalra ki lehet pakolni.