Elsősorban a sorozat a Végzet ereklyéi sorozathoz köthető,
illetve megválaszolja az elvarratlan szálakat és szorosan összefügg. ( Minden
mindennel összefügg elv alapján)
Ettől függetlenül, önálló trilógiaként is lehet élvezni,
ahol megismerhetjük a lazább, viktoriánus korban játszódó árnyvadászok életét.
A főszereplőnk, Tessa Gray Amerikából került vissza a Brit
szigetekre, mikor az egyedüli, még élő rokonához utazott. Rokonára várakozva
elrabolták. Nem árulták el, hogy miért lenne fontos bárkinek is a tizenhat éves
árva lány, miközben lehetetlennek tűnő kínzások alá vetették a lányt. Tessa nem
volt sosem egy elveszett lélek, majdnem sikerült is fogva tartójától
megszöknie. Viszont a végleges szabadulás mások segítségével sikerült.
Az árnyvadászok főhadi szállásáról már a Végzet ereklyéiből
ismert, Tessa be is került a londoni társaságba. Itt ismerkedett meg az
árnyvadász család két fontos tagjával, Willel és Jemmel. Tessa és Will közös
hobbija az olvasás, nem egy fejezetben bukkan fel Charles Dickens Két város című
regényének említése.
Mivel Tessa kiléten ismeretlen, de tudják, hogy valami köze
van az ő világukhoz, így elkezdik felkutatni azt, aki el akarta rabolni a lányt
és megtudják a lány valódi kilétét.
Szerelmi háromszög a teljes trilógiát végigkíséri. Aki
olvasta a végzet ereklyéi sorozatot, az sejtheti, hogy az epilógus nem épp egy
lezárást ígér Tessa szempontjából.
Valójában fogalmam nincs, kinek szurkolnék igazából, mert mind Will, mind Jem is szerethető karakterek a maguk módján. Ha férfiasságról van szó, Herondale üdvöskéje nem tagadja meg önmagát (mint a későbbi leszármazottja sem), ha viszont a gentleman, udvarias természetet keresi az ember, azt Jemnél lehet megtalálni.
Egyszer már feltették a kérdést, hogy ki melyik férfiút választaná... Én kapásból rávágtam, hogy választ a fene, magam is úgy döntenék, mint Tessa.
Érdekes szembetűnőség, hogy míg a szigorú, komoly szabályokkal rendelkező korszakban is szinte már fittyet hánynak az árnyvadászok ezt a fajta merevséget és elég közvetettek, könnyeden társalognak, nem idegenkednek azon, hogy a nőket egyenjogúnak tartsák, így a nadrág viselése akár egy női szerepkört is betölt.
A trilógia erősen kötődik a Végzet ereklyéi könyvsorozathoz, előtte szükséges elolvasni legalább az első három kötetet, hogy az elszólások, poénok érthetőek legyenek a Pokoli szerkezetekben.
Magam is azért kedvelem jobban ezt a trilógiát Cassandra Clare árnyvadász világából, mert a végzet ereklyéi első három kötete után kezdett megszületni, így már egy kiforrottabb és lendületesebb történetet kapunk. (A Csontvároson erősen érződik a kezdeti "döcögések" az írásstílus, a történet még nem forrt ki, de mire a Pokoli szerkezetek és a Végzet ereklyéi utolsó három kötete elkészült, már egy nagyon élvezhető történetet kapunk.)
Nem tudnám konkrét kategóriába sorolni a Pokoli szerkezeteket, mert valahogy mindenből kapunk egy kicsit, szóval megmaradok az "árnyvadászos" stílus mellett.
Valójában fogalmam nincs, kinek szurkolnék igazából, mert mind Will, mind Jem is szerethető karakterek a maguk módján. Ha férfiasságról van szó, Herondale üdvöskéje nem tagadja meg önmagát (mint a későbbi leszármazottja sem), ha viszont a gentleman, udvarias természetet keresi az ember, azt Jemnél lehet megtalálni.
Egyszer már feltették a kérdést, hogy ki melyik férfiút választaná... Én kapásból rávágtam, hogy választ a fene, magam is úgy döntenék, mint Tessa.
Érdekes szembetűnőség, hogy míg a szigorú, komoly szabályokkal rendelkező korszakban is szinte már fittyet hánynak az árnyvadászok ezt a fajta merevséget és elég közvetettek, könnyeden társalognak, nem idegenkednek azon, hogy a nőket egyenjogúnak tartsák, így a nadrág viselése akár egy női szerepkört is betölt.
A trilógia erősen kötődik a Végzet ereklyéi könyvsorozathoz, előtte szükséges elolvasni legalább az első három kötetet, hogy az elszólások, poénok érthetőek legyenek a Pokoli szerkezetekben.
Magam is azért kedvelem jobban ezt a trilógiát Cassandra Clare árnyvadász világából, mert a végzet ereklyéi első három kötete után kezdett megszületni, így már egy kiforrottabb és lendületesebb történetet kapunk. (A Csontvároson erősen érződik a kezdeti "döcögések" az írásstílus, a történet még nem forrt ki, de mire a Pokoli szerkezetek és a Végzet ereklyéi utolsó három kötete elkészült, már egy nagyon élvezhető történetet kapunk.)
Nem tudnám konkrét kategóriába sorolni a Pokoli szerkezeteket, mert valahogy mindenből kapunk egy kicsit, szóval megmaradok az "árnyvadászos" stílus mellett.