Mi is történt vasárnap, elég hosszú story time lesz, szóval elő a kávékkal, a mozizásra ítélt pattogatott kukoricával, vagy a nassolni valóval. Lássuk, mi is folyt Budán a Dunán kívül. (Tegnap óta ez a szójáték kavarog a fejemben, ne kérdezzétek.)Az esti koncepció, ahol épp csak megnyitom a Moly-t, máris tudják, hogy van valami gikszer a történetben, de este kilenc után épp nem nevettem el magam, mikor molyos ismerősöm, Koveli üzenetét megkaptam:
"Márikás stílusban: köpjed nyomban a szavakat, hogy miről jártatták a lepcsest a tüzes szemű bárónkról, mer' rád hívom a héket! :D "
Honnan tudta, hogy Mári üzenete lapult a borítékban? :D
(Innen is köszönöm, hogy kaptam engedélyt az idézésre) :)
(Csak poénból írta, mert hetekkel előtte letárgyaltuk, hogy beszámolok, mi is volt vasárnap, mert sajnos nem tudott részt venni a programokon.)
Egy másik molyos ismerőst is csak akkor ismertem fel, mikor már a három órás program vége fele jártunk, ha nem mondta volna, hogy ő csinálta az Ambrózy térképet, akkor tényleg nem esett volna le a szitu. (Aztán a sanda mosoly, hogy én már tudom, ki a lány, de ő még nem tudja, hogy én ki vagyok... :D Csak megérte az a tíz perc késés a dedikálásról, jó társaság kellős közepébe csöppentem.)
Amúgy sok embert láttam meg, akiket vagy a Youtube-ról vagy a blogtevékenységeiről ismerek, jó pár Könyvmolyképzőnél levő író is a látóterembe került.
Apu este várt is egy kis beszámolót, ha már egész napra leléptem, csodálkozva kérdezte is, hogy tényleg láttam-e Csukás Istvánt. (melyik könyvmoly ne ráncolná a homlokát, hogy persze, hogy láttuk. És igen, láttam.) Tegyük hozzá, a magyar írókról vajmi keveset tud, de hát én vagyok a családban olyan könyvmoly, aki azért figyelemmel követi a magyar szerzőket úgy-ahogy.
Bár, épp, hogy megérkeztem a helyszínre, egyből bestartoltam a D csarnokba, elindulok találomra... Ha nem futok bele fél percen belül Böszörményi Gyulába látásból, akkor az nem is én lennék.
Mivel unokaöcsémet kértem segítségül, hogy feljussak Budára, olyan koránra terveztük az indulást, hogy felnevettem azon, ha vittem volna magammal a Meliki című kötetet Jean-Pierre Montcassentől, még tudtam volna azt is dedikálni. (Amúgy szeretem a történelmi regényeit, de nem vagyok annyira belemélyülve a munkásságába, hogy nagy olvasójának valljam magam)
A tervekben még szerepelt On Sai - Calderon dedikálása is, de ahogy sejtettem, idő hiányában erősen meghiúsulni látszott ez a tervem, meg amúgy sem tudtam eldönteni, melyik kötetet írassam alá a kettőből, miközben ugyanarra az időpontra volt egy beszélgetés tervezve Szécsi Noémivel A BUDAPESTI ÚRINŐ MAGÁNÉLETE címmel, amin szívesen részt vettem volna, ha úgy hozta volna ki az idő. (Apropó, a könyvet láttam a kiadó standján, mamám amúgy is megvan áldva, hogy ünnepek alkalmával sosem akar regényt vásárolni nekem, de albumokat igen, szóval felírom listára a szerző két könyvét is, hátha karácsonyra olyan könyvet kapok, ami nagyon jól kihasználható. - Most karácsonyra Hetven csoda Kínából című albumot kaptam, ami szép és jó, de sajna már én is az a technikai kölyök vagyok, aki a lexikális tudást rábízza a google-re... na, de majd ezután speciálisan keresgélek olyan köteteket, amit mamám is be tud szerezni könyvesboltból és hasznomra is válhat)
Na, de a lényeg, délután négykor valójában agyaltam, hogy három fele kellett volna szakadnom, ha mindenen részt akartam volna venni. (Bár, öcsém már előző nap adott egy remek javaslatot, hogy ezen egy katana nagy mértékben segít, de a középkor óta sem alkalmazza senki a négybe szeletelést, de egészen jó ötletnek tűnt... A fejem küldhettem volna a Calderonra, egy bal karom lábra kelve táncolhatott volna a Nász és téboly dedikálásra, a többi meg mehetett volna az előadásra. Az lett volna a szétszórtság. Nem lesz több "volna".)És, ha már két és fél óra ácsorgás, miközben délelőtt megvettem a Mindörökké várni című könyvet... Már csak poénból fel kellett volna mutatnom, szavak nélkül is mindent leír volna a borító helyettem a fejemben kavargó gondolatokról. Amúgy semmi nem szegte kedvem, jól éreztem magam, semmire nem lehet panaszom, mert még a várakozásnál is elvoltam. (Az nagy szó, hogy egyszer kaptam elő a telefonom, netet keresve? De különösen nem izgatott a dolog, közben figyeltem, kik fogják a kezükben levő könyveiket időközben kiolvasni a hosszú sorban.)
Két könyv volt a részemről tervben, meg is szereztem őket.Most már bővült a könyvespolc Dan Brown friss könyvével, az Originnel, a Robert Langdon 5. részével, Az elveszett jelképen kívül pedig megvan a teljes sorozat, ami nagyban meghatározta, hogy tizenévesen megszerettem a thriller műfajt.
A másik kötet John Greentől, A teknősök végtelen sora, ami már hónapok óta megvett kilóra a borítójával, akinek nincs legalább harminc teknősös cucca, annak egy sincs alapon. Az írótól még nem olvastam egy könyvet sem, pedig amúgy a népszerűbbeket ismerem, mint a Csillagainkban a hiba, Papírvárosok, nem tudom még, mire számítsak a kötettel kapcsolatban.
Na, de felismert-e Böszörményi? A felesége, Noémi kapcsolt, nagyban az is segítve őket, hogy a könyvbe betettem a nevemmel egy post-it cetlit, amin rajta volt a molyos felhasználónevem. A Mili adatos poszt ezek szerint hozta a tetszést, elég volt közölnöm, hogy "Igen, én vagyok Schildkröte.", máris tudta Gyula bá', hogy ki ült le vele szemben. Természetesen személyesen is megköszöntem a Facebookos megosztást, de remélem, hogy a csütörtöki szegedi megbeszélésre tényleg el tudok menni, még pár könyvet dedikáltatni, vagy akár pár szót még váltani velük.
Édesanyám is kért tőlem pár történelmi romantikus kötetet, először azt sem tudtam, hova fussak, mert sok történelmi romantikus kötetem van így is a polcomon, de végül találtam neki (magunknak) két kötetet.Johanna Lindseytől Ha magadba bolondítasz… és a A szenvedély hatalma című könyveket vásároltam meg, amiről szintén még nem tudom, mire számítsak, mert bizony egy könyvet sem olvastam még az írónőtől. Viszont, ahogy a fülszöveget elolvastam, egy szívdobbanás volt az a megérzés, hogy valami ilyesmi jó lesz anyunak, remélem bejönnek a megérzéseim.
A várva várt fehér könyvjelzők most valahogy elmaradtak, helyette bookplate kártyát kaptunk, egy Nász és téboly borítós csokival, amit könyvvásárláskor is kaptam pluszban. (Így is örült a fejem, és két teljesen új - amilyen még nem volt meg nekem - fekete könyvjelző tulajdonosa is lettem, amiből az egyiken pont Cassandra Clare Hercegnő könyve volt.)
Volt jelen egy vérbeli grufti lányi is, a teljes Rémálom trilógiával, aminek nem csak az író örülhetett, hanem magam is örülök, hogy ennyire lelkes olvasótáborba tartozhatok így vagy úgy. (A hajam nem fogom feketére festeni, de a fekete szerkóktól nem tiltottak el tizenhárom éves koromtól, bár én a szolidabb öltözési stílust vettem fel az elmúlt évtizedem során, tudatva a szüleimmel, hogy kompromisszumokat köthetünk, de ez nálam nem egy lázadási, főleg nem ideiglenes forma. A fekete körömlakk meg alap, ha uncsi, akkor jöhet a másik kedvencem, a navy blue árnyalat minden mennyiségben.) És most komolyan agyalok rajta, ha megengedhetem magamnak, komolyan szerzek pár ruhaanyagot és ha anyunak lesz ingerenciája meg ideje, varratok vele egy századfordulós ruhát. (De, hogyan adom elő ezt anyunak, akinek még nem számoltam be ezen megtébolyulásomról... igen anyu, innen üzenem, hogy fogsz te még nekem századfordulós rucit csinálni, csak szerezzek hozzá anyagot. Nem úszod meg. :D )
Más már nagyon most nem jut eszembe, mik jártak épp a fejemben, a könyvhét még kérdéses, hogy szeretnék-e részt venni, ha igen, akkor meg tudom-e oldani, de majd az idő eldönti helyettem, mit engedhetek meg magamnak.
Introvertáltaknak: nem kell megijedni, tényleg sokan vannak, de nem vészes a tömeg. (például a szabadtérben én is kicsit pihiztem a műfüvön, miután beszereztem a könyveket.) És tudjátok, akik szeretik a könyveket, azok rossz emberek már pedig nem lehetnek. :)