Vágjunk is bele a müzlis tálkába, mivel már az én képem ég, hogy ebben a hónapban a blogot elhanyagoltam. Viszont, most nézve BibiBuchlove legújabb videóját, rájöttem, hogy most van vége ennek a huzavonának… más egyéb indokok miatt is.
AD1, végre, de végre, ha nem is nyiffantottam ki, de mondhatni majdnem a teljes Sherlock sorozatot elolvastam, és a Félelem völgye történettel idénre befejezettnek tekintem a „kutakodási munkálatokat” a brit amatőr nyomozónk után. Ha holnap vagy ma este még rávesz a lélek, elkezdem a hozzá kapcsolódó bejegyzések megírását. Mivel Sherlock teljesen lefoglalt, és Doyle írásairól összegezve szerettem volna írni, illetve mindent meg akartam tudni, így eszembe se jutott, hogy a kötetekről külön-külön számoljak be.
Eközben elkezdtem Agatha Christie Tíz kicsi néger című kötetét, így folytatódik a krimi hónap, ami után már csak remélhetőleg egy Nesbø kötet marad nálam a könyvtári könyvekből, mert már nagyon – mondom, NAGYON – szeretném folytatni a saját könyvtáram köteteit fogyasztani… Ez is inkább azért ösztökél, mert Anyu az Outlander 4. második kötetét olvassa már, és én még épp csak elkezdtem az 5. rész második kötetét.
Persze, a vaskos kötetekből nincs hiány, de közben beért egy olvasási válság is az írás elhanyagolása kötött. Ekkor kaptam a lehetőségen, és Schwester könyveiből is válogatni kezdtem. Nógrádi Gergely: Vau! könyve rövid, gyerekkönyv, és miután egy este alatt elolvastam, boldogan adtam vissza Schwesternek, hogy eddig tartott a kétségbeesésem, és folytattam is a többi kötettel.
Ezzel egy időben szerintem idén olvasásra került az a kötet, ami most valahogy nem keltette fel az érdeklődésem, gyorsan túl akartam esni rajta és a villámolvasás tudatával tettem félre, hogy majd a jövőben, ha már nem tudok mit olvasni a klasszikus irodalomból, majd újra előveszem és rendesen elolvasom. Charlotte Brontë Shirley-je sajnálatos módon jutott erre a sorsra, de nem kell kétségbe esni, hiszen a Büszkeség és Balítélet is jó öt évet várt a polcomon, hogy rávegyen a megkedvelésre.
Persze, még nem temettem el a romantikus történeteket, mert az olvasólista folytatódott a be nem fejezett de Warenne-dinasztia sorozattal. Szinte évente 1-1 könyvet olvastam el belőle, a könyvtárból kikölcsönözve, de amióta megvannak digitálistan, azóta felvettem a listára, hogy be szeretném fejezni Brenda Joyce sorozatát. A Lady Vadóc hozza az elvártakat, de az évekkel ezelőtt olvasott előzményére, A válságdíjra emlékeztet. (ami nem feltétlen negatív, Joyce írásaira sosem állítottam, hogy valaha is untattak volna… kikapcsolódásra tökéletes)
Böszörményi Gyula: Az időkút című kötetével talán az előzőleg felsorolt indokokból kiindulva nem haladtam, valahogy nem tudom önfeledt, kikapcsolódó történetnek venni a könyv felénél tartva, mint amilyen szórakozott hangulattal kezdtem neki. Érdekes, hogy most nem gyártottam teóriákat, mivel ez a tevékenység most teljes mértékbe a Sherlock történetekre koncentrálódott.
Röviden tömören ezek történtek a héten, viszont ha már az olvasós hetet kihúztam két hétre, igyekszem jövő héten folytatni (itt nem pótlásról van szó, mivel 6 bejegyzés vázlata is megvan, csak ki kell dolgozni) a blogon történő „firkálgatást” (írást, gépelést, körmölést… kinek mi tetszik a szája íze szerint).
Aki pedig meghökkent, hogy mi bajom lett, mivel itt sem esik szó Ambrózyról… Lehet, hogy Anyu szerint nem komplett mindig egy témakörrel foglalkozni, és megunja egy idő után az ember… de a rajongók megnyugtatására két bejegyzés is tervben van. (és kicsit sem untam meg, mert a héten ismét teljesen átnyálaztam a teljes sorozatot újabb idézetekre bukkanva)