A Szolgálólány meséi után kíváncsi lettem a népszerű disztópiák történetőre, így a következő választásom erre a kötetre esett. Meghökkentő jelenetekkel teli történet, amin elgondolkodni épp olyan ijesztő, mint belegondolni, hogy szinte már-már létező rendszerről beszélünk.
Fülszöveg:
1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.
***
Erőteljes disztópia, ami elmegy a végletekig, durva, kemény hangvételű történettel párosul. Nincs finomkodás, durva, sokrétű erőszakról esik szó a kötetben, miközben a szereplőnkkel együtt izgulhatunk és félhetünk, remélve, hogy minél később kerül a Gondolatrendőrség kezére.
Az előre meglátható sors, aminek végkicsengését sejtheti az olvasó is. Vagy mégsem? Talán az utolsó pillanatig sejthetjük, hogy mi lesz, főszereplőnk beletörődik a helyzetbe, mígnem az olvasó ösztöneit is becsapva váratlan csavarral zökkenti ki az időt, a helyszínt és a helyzetet az író. A kötet a lezárásból ítélve ciklikusnak mondható.
Egy furcsa világ, aminél a három világhatalom konkrétan ugyanúgy működik. A szocializmus elveire épülő rendszer, totalitárius diktatúrába csomagolva egy modern világgal párosítva, ami az akkori 1980-as évek fiktív mindennapjaiba beleillik.
A mai korszellemmel tekintve láthatjuk a 20. századi orosz, kínai és koreai rendszert, amiből a bolsevik, és maoista rendszerek a hidegháború enyhülése következtében hatalmuk csökkent. Vagy említjük meg az Észak-koreai mintát, ami előtt még mindig értetlenül áll egy egész világ?
De miért is értjük meg a történetet még 35 év után is? Hogyan értheti meg az, aki nem élte meg a nyolcvanas éveket, vagy még ekkor meg sem született? Azért, mert még valamelyest aktuális. A kínai modern megfigyelőrendszer bevezetését nagy megdöbbenés övezte, mégis létező dolog, de a könyvet tekintve az ötlet nem új keletű. Vagy vehetjük a koreai mintát, aminek nem látjuk a végkifejletét, hova tart az ország és milyen hatással van az olvasókra.
Alapból vita tárgya lehet az, hogy most jelenleg milyen korszakban élünk, mivel a hidegháború alapvetően még mindig tart a két szuperhatalom között.
Érzéki csalódások, kifejezésbeli ellentétek sokaságával van telítve a kötet, amit meg kell értenie az olvasónak. Segítségül a kötet végén egy nyelvtan szabályzati függeléket is kapunk az "újbeszél" nyelvezetéről.
Óceánia, Keletázsia és Eurázsia misztikus világaiból csak egy szemszöget ismerhetünk. Vagy még azt sem? Nem csak a főszereplőnket, hanem az olvasó feltételezéseit is képes megkérdőjelezni a történetben szereplő rendszer vezetése. Konkrétan kétségbe vonja még az olvasó gondolatait is a kötet.
A képet készítette: Az eredeti feltöltő Füleki Ádám a(z) magyar Wikipédia-ról volt - Originally from hu.wikipedia; description page is/was 1984 világtérkép.png here., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2810537