2021. december 23.

Schildkröte Snitten, avagy filmezzük 2021-ben

Bizony, az idei év tartogatott nem kevés meglepetést, és én is elkezdtem kicsit aktívabban használni a moly.hu melléktársának, a snitt.hu adta lehetőségeket, ahol könyvekkel ellentétben filmek és sorozatok tömkelegét lehet számon tartani és kedvelőinek közösségbe épülnie. Maga a közösségi részét magam nem használom, mivel könyvmolyként a molyon találtam meg az érdekeltségem.

De elég is legyen a rizsából, mesélek kicsit arról, hogy idén mely filmek kerültek megnézésre, a könyves adaptációkon kívül, mint a Szolgálólány meséje 4. évada, az Outlander 5. évada, az Unortodox és a Vezércsel.

Könnyű nőcske - Easy A

92' · amerikai · romantikus, vígjáték

Olive egy hétköznapi lány, aki nem nagyon tűnik ki a többiek közül, és a fiúkkal is hadilábon áll. Egészen addig míg egy véletlen hazugság, és egy gyorsan terjedő pletyka a népszerűségi lista legfelső fokára emeli. Szexuális szolgáltatásokat (persze csak átverésből) nyújt mindazoknak a sulitársainak, akiknek nem jutott barátnő, és ezt cikinek érzik. Olive szíve megesik rajtuk, de egy idő után már nem csak ez áll a hazugságok hátterében.

***

Az egyik ilyen filmre a párom által preferált platformon, avagy televízióadáson keresztül bukkantam rá, (igen, csak a meccsek miatt nem dobtam még ki a tévét… meg hátha lesz egyszer előfizetésem Netflixre) és amikor olyan hangulata van az ember lányának, bizony leül egy amerikai vígjáték elé, még ha üvölt is a történetről, hogy tizenéves lányoknak szánták. Fő központi eleme nem más, mint egy kötelező olvasmány, A skarlát betű, aminek történetét módosította át a főszereplőnk mai köntösbe. A komoly háttértörténet ellenében egyfajta amerikai humort kapott a film, és valamelyest tanulságot is vonhatunk le a jelentekből, hogy az előítélet és a hazugság mondhatni a mindennapjainkat képes átitatni. Szerencsére a történet végére minden a helyére kerül és ezzel is pozitív üzenetet kapott maga a film. Engem személy szerint ösztönözni akart arra, hogy magát az ötletet adó kötetet elolvassam, talán az amerikai érában sikerült is ezt a célját betölteni, hogy egy kemény és mély tartalmú kötelező olvasmányt kicsit közelebb hozzon a fiatal korosztályhoz.

 

A mágus - The Illusionist

110' · amerikai, cseh · dráma, romantikus, rejtély

Eisenheim, az ünnepelt mágus nemcsak egész Bécset kápráztatja el mutatványaival, hanem az ambiciózus Leopold herceget, Ferenc József fiát is. Ám amikor Leopold menyasszonya, Sophie megpillantja gyerekkori szerelmét, Eisenheimet, és újra fellobban iránta a tűz, a herceg érdeklődése megszállottsággá válik. Uhl, a város főfelügyelője hirtelen egy sokkoló bűncselekmény kellős közepén találja magát, és miközben Leopold megbízásából egyre közelebbről figyeli a mágust, Eisenheim élete legnagyobb és legmesteribb trükkjét készül végrehajtani.

***

Ha valaki kicsit is olyan megszállott a 19. századért, mint én, nem fogja ez a film sem elkerülni a figyelmét. Kis steampunk stílus beüt, és mivel a misztikus alkímia és mágia is központi szerepelt kap, így a fantasy történeteket kedvelők is megtalálhatják a filmnél a számításuk. A jelenetek helyszínei, a jelmezek, és a hangulat mind elnyerte a tetszésem, a romantikus szál pedig nem hiányozhat a női nézőknek, miközben egy izgalmas krimi szálat is kapott a történet. Így tekintve egy komplex zsánerű történet, ahol a rossz megnapja a maga büntetését, és a jó fog győzedelmeskedni. Az eleje kicsit mesés hangulatú, minden perce leköti a néző figyelmét, kifejezetten gyorsan zajló cselekményívvel rendelkezik, így a majdnem két órás film sokkal rövidebbnek hat.

 

Miről álmodik a lány? - What a Girl Wants

105' · amerikai · dráma, vígjáték, ifjúsági

Daphne Reynolds arról álmodik, hogy egy napon megismerheti sosem látott édesapját, akivel édesanyja tizenhét évvel ezelőtt forgószélszerű szerelembe esett, ám a férfi szigorú arisztokrata családja miatt el kellett válniuk. Mivel Daphne nem hajlandó lemondani arról a régi álmáról, hogy kapcsolat alakuljon ki közte és régóta hiányolt apja között, 17. születésnapján hirtelen Londonba repül. Itt szembesül azzal, hogy édesapja nem más, mint Anglia egyik legismertebb politikusa, Lord Henry Dashwood.

***

Az amerikai filmeknél maradva ez is véletlen került megnézésre, mivel épp otthon voltam, mikor adni kezdték. Maga a filmajánló is felkeltette az érdeklődésem, tipikus tizenéveseknek szóló film, ami kicsit kifigurázza a „sznob” angol társadalmat. Szórakoztató és tesznek rá a szereplők is, mivel kifejezetten jó volt a szereposztás. A történet egyszerűsége is adja azt, hogy kikapcsolódó filmként tekinthetünk rá.

 

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon - David Attenborough: A Life on Our Planet

83' · amerikai · életrajzi, dokumentumfilm, természetfilm

A legendás műsorvezető elmeséli életének és a Föld evolúciójának a történetét, miközben gyászolja az elveszett vadont, és elmondja, hogyan képzeli el a jövőt.

***

Alig másfél órás film készült az év egyik legelismertebb kötetéből, ami sok tényszerű történettel szolgál a természetről. Elgondolkodtató és szinte borzongató jövőképet vázol fel a még meg nem született generáció számára, és társadalmunknak ad egyfajta görbe tükröt, mi minden vezetett el addig, hogy most már aktív problémaként kezelik a környezet zöldebbé válását és megmentését.

 

Az első tornász - Athlete A

103' · amerikai · krimi, dokumentumfilm

Dokumentumfilm a tornászokról, akik túlélték Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott orvosának zaklatását, és az újságírókról, akik feltárták a toxikus légkört.

***

Sokan túlzónak mondhatják ezt a filmet és sok ellenérzést váltott ki, főként ebben a túlzottan is érzékeny világból, ahol a #metoo akció is majdhogynem kudarcra van ítélve. A tornászok, atlétika sportot választott amerikai lányok egyik olyan titkolt dolgáról beszél a történet, aminek kapcsán végre elérték, hogy szót emeljenek róla. Alapjában egy dokumentumfilm, egyszer megnézhető, és kifejezetten elgondolkodtató, milyen áron kerülhettek ki fiatal lányok az olimpiára Amerika színeiben.

 

Argo (Argo 1.)

103' · magyar · akció, vígjáték

Egy igazi profi mindenre fel van készülve – kivéve a „Magyar Valóságot”! Fekete Versace öltönyben és csúcstechnológiával felszerelve érkezik Magyarországra az az „ügyintéző”, akit a szakmájában csak a Tejesembernek (Oszter Sándor) hívnak. Feladata, hogy végrehajtson egy újabb különleges megbízást: egy titokzatos ókori kincset kell megtalálnia. A „rutinmunka” azonban hamar élete legnehezebb küldetésévé válik. Nem számolt néhány zavaró tényezővel: Balogh Tibivel (Kovács Lajos), és exbiztonsági őrökből álló csapatával, akik szintén szemet vetettek a kincsre.

***

Meggyőztek nagy nehezen, hogy nézzem meg ezt a filmet, ami nagyon középmezőnyben végzett ebben az évben megtekintett filmek esetében. A film java része bemutatja a karaktereket, és kicsit misztikus jellegű történet kapott, ami mellett a film kicsit rövidnek hatott. Ezzel maga a történet tömör lett és a végére gyorsultak fel az események, de mivel a fő központjában a humor áll, mindez palástolja a film hiányosságait. Hamisíthatatlanul magyar és sok vicces jelenet, párbeszéd tarkítja, ennél több nem is kell ennek a filmnek.

 

Argo 2 (Argo 2.)

95' · magyar · akció, vígjáték

Balog Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak. Egy japán szindikátus árnyékembere (Kulka János) balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt (Bán János) visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje (Nagypál Gábor) fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiek mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken. De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosban.

***

Sokan az első részt kedvelték meg, ellenben nekem ez a második rész jobban vitte a prímet. Sokkal jobb, önálló történet, és az első részt azért tartom javaslatnak megtekinteni, mivel a karaktereket abban ismerhetjük meg, így ezzel már a második résznél nem kellett erre időt szánni a filmből. Maga az akció élvezetesebb volt, a japán vonal kellett bele véleményem szerint és emiatt is kedveltem meg a film történetét. Maga a film nem tűnt sem túl rövidnek sem hosszúnak, sőt, nagyon is pörgős cselekményt kapott, nincs időhúzás, és az elmaradhatatlan magyar viccáradat kötelező jelleggel nem maradt el.

 

Űrcowboyok (2000)- Space Cowboys

130' · amerikai, ausztrál · akció, sci-fi, kaland, thriller

1958-ban az Amerikai Légierő parancsnoksága kiválasztotta négy legjobb és legmerészebb pilótáját, hogy felkészítse őket az első űrutazásra. Ám a tervek végül másképp alakultak, és az űrkísérlettel járó dicsőséget egy kísérleti majom aratta le. Az egykori nagy csapat négy évtizeddel később azonban újra szolgálatba lép. Egy orosz műhold irányítórendszere felmondja a szolgálatot, és a hatalmas gépezet egyenest a föld felé zuhan. A szatelit olyan elavult, hogy az USA válságmegoldó szakértői közül senki sem tudja, hogyan lehetne irányítani. Ismét szükség van a régiekre. A csapat egykori parancsnoka Frank ha kis késéssel is, végre megkapja élete nagy lehetőségét. Ám ő csak akkor vállalja a küldetést, ha régi társait is magával viheti. Összeáll tehát a régi gárda, és felkészül élete első űr-mentőakciójára. Tagjai nem tudják, hogy ami ott fenn vár rájuk, arra úgy sem lehet felkészülni…

***

Érdekes, hogy alapjáraton egy komoly kalandfilmről beszélhetünk, mégis a négy főszereplő párbeszédje viccesebb hangulatúvá teszi a filmet. Mégsem beszélhetünk vígjátékról, mivel a mögöttes tartalma a történetnek nagyon komoly, és az utolsó harmada a filmnek mondhatni teli van izgalommal, hogyan akarják megoldani a hibás műhold felszámolását. Számomra már csak a színészek játéka is lekötött, aki az űrutazásos filmeket kedvelik, azoknak tudom ajánlani.

 

Napsütötte Toszkána - Under the Tuscan Sun

113' · amerikai, olasz · dráma, romantikus, vígjáték

Frances sikeres és boldog írónő volt egészen addig, amíg házassága zátonyra nem futott. Az alkotói válságát is képtelen legyűrni, ezért barátnője egy repülőjeggyel ajándékozza meg, és elküldi Olaszországba pihenni és feltöltődni. Frances az elhanyagolt, ódon villában kap szállást és szinte pillanatok alatt elvarázsolja a környezet szépsége, a kisváros és lakóinak melegsége. Hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy hátat fordít eddigi életének és megvásárolja a villát.

***

Ez a film is holmi könnyedebb történettel van megáldva, bár kicsit csöpögőnek is mondhatnám, mivel erőteljesen romantikus zsánerű. A drámai jeleneteket jól fedi el a vicces jelenetek, párbeszédek, így a komolyabb mondanivalóját lehet, hogy csak többszöri megnézés után látja meg a néző. Magát a könyvet nem olvastam, de az olaszos hangulat megfogott és kellemes kikapcsolódó filmként maradt meg az emlékezetemben.

 

Holiday - The Holiday

138' · amerikai · romantikus, vígjáték

Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti, hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint alakul.

***

Az év mondhatni utolsó filmje egy könnyedebb, karácsonyi hangulatú klasszikus lett, amiben van egy árnyalatnyi vidámság, de kifejezetten a női nézőknek készült romantikus történetről beszélhetünk. A főszereplők nagyon jól játszották a szerepüket, főként, hogy a rendező pont rájuk írta a történetet, így hitelesebb és élvezhetőbb lett. Nem csöpögős, inkább elgondolkodtató és két különböző női és férfi típust elevenít fel a film, így aki szeretne, az legalább egy karakterrel tud azonosulni.