2021. december 31.

J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem (Várok rád 3.)

Az év utolsó előtti könyve nem éppen azt az eufóriát hagyta maga mögött, amire számítottam volna az előző három kötet kapcsán a sorozatot illetően. Tegyük hozzá, ez teljesen magán megjegyzésű beszámoló lesz.

Fülszöveg:

A huszonegy éves Calla nem sok mindent csinált eddig életében. Soha nem csókolózott, nem látta a tengert, és nem volt vidámparkban sem. Fiatalabb korában azonban olyan dolgokat élt meg, amiket egyetlen gyereknek sem lenne szabad. És még mindig hordozza azokat a testi és érzelmi sebeket, amiket többszörösen függő anyja, Mona hagyott rá – olyan titkokat, amiket nem oszt meg senkivel, még a legközelebbi barátaival sem.

Azonban a biztonságos kis burok, amit Calla maga köré épített, egy nap darabokra hasad, amikor felfedezi, hogy anyja ellopta a főiskolai tanulmányaira félretett pénzét, ráadásul hatalmas adósságot halmozott fel a nevében. Kénytelen hát visszatérni a kisvárosba, amit annak idején örökre elhagyott. Amikor megérkezik az anyja kocsmájába, Monát sehol sem találja, megismerkedik viszont a száznyolcvan centis tömény érzékiséggel, Jackson Jamesszel, aki nem csupán a pultban áll, de nyilvánvalóan az egész kocsma lelke is.

A szexi és lehengerlő Jax az első pillanattól részt követel magának Calla életéből, munkát ad neki, és segít felkutatni Monát. És ahogy Callára néz, abból egyértelmű, hogy legszívesebben fekvő helyzetben lenne együtt vele… Mielőtt azonban Calla ennyire közel engedné, még le kell győznie magában a múlt árnyait – és néhány alávaló embert is, akik azzal fenyegetik, hogy rossz vége lesz, ha nem keríti elő nagyon gyorsan az anyját.

***

Elsőre hasonló indítással találkozhattam, mint az előző két résznél, viszont valami erősen félresiklott a történetben és néhol nem találtam indítékot arra, miért is kellett a főszereplőnknek úgy viselkednie és cselekednie, ahogyan olvashattuk a regényben.

Erősen elkülönültek a kötetben az édesanya utáni keresések jelenetei a Calla és Jax közötti érzelmek kibontakozásával, és ahol izgalmas jelenetekre számíthattam volna, ott inkább bosszantó időhúzást éreztem. Sok ellentmondással telített főszereplőt kaptunk, a kora és a viselkedése teljesen ellentétben álltak egymással, így a cselekedeteivel nem minden olvasó fog egyet érteni.

Ha valaki kifejezetten a romantikus-erotikus jelenetek miatt csillagozná fel a kötetet, azt teljesen megértem, magam maradok az erős három csillagnál, mivel kifejezetten az előző két részben olvasott lelki traumák feldolgozását szerettem volna látni a kötetben, ellenben túlfűtött jeleneteket kaptunk, amik érdeklődés híján mellőzve lettek az értékelés kapcsán.

Pozitívum, új szereplőket ismerhettünk meg, akikről már tudhatjuk, hogy a következő részben főszerepet kapnak, így ez a kötet ösztönzött abban, hogy mihamarabb kézbe vegyem a következő részt.

A fiatalabb korosztályt minden bizonnyal a romantikus jelenetek le fognak nyűgözni, idősebb korosztály nem biztos, hogy vevő lesz a főszereplőnk folyamatos „elfelejtek levegőt venni” jelenetekre, amit tetéz némi fordítási malőr, kicsit szlenges és durván obszcén szövegek kaptunk ez által.