2019. augusztus 11.

Most nincs könyvértékelő, de helyette van egy kis kávészünet #91

Miért jó a gyakori blogolás? – Tudom, hol tartok a gondolatmenetben.
Milyen volt a hetem? – Olvasós. Több konklúziót nem tudok kikövetkeztetni visszaemlékezve.
Kellene legalább 5-6 könyvet értékelnem? – Nem feledtem el, ebben a hónapban tervezésem szerint csoportokra szedve lesz egyszerre több kötet ismertetve, vagy beszámolok az olvasási élményeimről.

Augusztus 9-11. péntek-vasárnap

Tegnap visszavittem a könyvtárba a Kucó/ Villamostangó, illetve a Vendéglő a világ végén című köteteket, és biztosítottan vittem magammal Schwestert, hogy véletlenül se kölcsönözzek ki több könyvet. De azután csak nem bírtam ki, pár órával később kikértem Krúdy Gyula Szindbádját, mert: Ad1, láttam molyon, hogy most van rá érdeklődés
Ad2, a könyvtár moziban, ebben a hónapban lesz vetítve (ki gondolta volna, hogy az Isten háta mögötti Mordorban is van ilyen?)
Pedig még mindig nem vagyok filmes, így miután a Magyar Elektronikus Könyvtárból letöltöttem az olvasóra, már megnéztem, hogy a könyvtárban van belőle kikölcsönözhető példány.
Tegnap bele is kezdtem és a második oldalnál csak az a kérdés merült fel bennem, hogy mégis mi a túróért nem olvastam még el ebben az évben? Gondolkodtam, hogy valami miatt volt szó erről a könyvről az Ambrózy berkeken is… talán pont Krúdy miatt?

Bónusz hír, Gyula bátyó (alias, Böszörményi) is jelenleg olvassa a molyos aktuális olvasmányai szerint,  szóval készüljünk szerintem az új Ambrózy kötetre. (már akinek még eddig nem esett le, hogy nagy valószínűséggel lesz új kötet)

A hétvégére váratlan program ígérkezett és el lettem hívva a Kiszombori kukorica útvesztőbe, ahol többek szerencsétlenségére nem vesztem el. Szóval élvezeti faktor teljes volt, csodálkozom is, hogy eddig nem vettem még rész benne.

Ezen felül a végén levő pihenőnél ingyen elvihető könyvekre is bukkantam könyvládában, amiből egy olyan könyvre bukkantam, ami épp most ki lett kölcsönözve a könyvtárból. Szóval, fogynak a kölcsönzött példányok, és lett nekem egy Mikszáth Kálmán regényem.

Ez körülbelül ki is tette a heti legizgalmasabb eseményt a számomra, így a maradék időmben olvastam szorgalmasan, mivel jelenleg olyan könyvek kerültek a kezembe, amit élvezek olvasni. Szó szerint kikapcsolnak, szórakoztatnak, és nem érzem azt, hogy csak essünk túl rajta, na, még egy könyv, hanem most tényleg kedvemre olvasok.