Elég csapongó gondolatok telítettek meg az elmúlt négy hónapban, miközben volt egy téma, amit nem veséztem ki, mert félúton elakadt a kivitelezése. Viszont ez engem kicsit állított meg, helyette sok, eltérő dolog kezdett el foglalkoztatni.
Előre szólok, hogy megjegyzésekkel tarkított szösszeneteket, gondolatokat olvashattok, így a bejegyzések nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz.
Azt hittétek, hogy nem lehet otthon ülve tanulni? Míg sokan csak zombi módra várják a csodát, addig fogtam magam és nézve a Youtube videósok karanténjának mindennapjait, vagy az ismerőseim kérdezgetem ki, akikkel nem egy településen élek, hogyan érzik magunkat és mi van velük, akaratlanul is tanultam pár dolgot.
Sok tevékenység önmagában ki van zárva jelenleg, és először szkeptikusan fogadtam, hogy mégis minek heti, szinte napi szinten online táncórát tartani, míg a türelmesnek megismert ismerősöm nem szólt semmit, miért kell ezzel vesződni. Végül kijelenthetem, a türelme meghozta a gyümölcsét és rájöttem magamtól, hogy ezzel a módszerrel konkrétan egy jó befektetést csinálnak a jövőt tekintve, mivel így nem fognak kiesni a gyakorlatból.
Mikor az önzőség csak arra motivál, hogy a saját életeddel foglalkozz, egyszeriben kizárja a lehetőséget, hogy mások szemén keresztül lásd azt, hogy bizony nem sokan foglalkoznak most a jövőt tekintve. Hiszen, míg fejlesszük magunkat, addig van ambíció, cél, és ezeknek most nagy jelentőségük van. Ha valaki azt gondolná, hogy az önzőség rossz dolog, az téved, mert sok ember helyezi előrébb a körülötte lévő emberek igényeit, mint a sajátjait. Sajnos, ennek sosincs jó vége, én ezt tapasztaltam. Vagyunk jó páran, akik azt állítják, azok érnek el bármit is, akik lopnak, csalnak és hazudnak… dehogy, az önző személyek ezeket simán hátba taszítja és megy a feje után, míg el nem éri, amit akar.
Rá is térnék arra a kis szösszenetre, amit ebben a bejegyzésben akartam igazán kifejteni:
Az önlenézés és a deklarálás olyan dolgok az ember életében, amik nem csak a mindennapos hangulatát teszi tönkre, hanem a lelki világát érintve akár a jövőt, vagy a céljaink elérésében is hátráltat. Egy videó megtekintése után jutottam arra, hogy reflektálnom kellene egy bejegyzésben a hallottakra. A magyar pesszimizmusról testközelből is tudnék írni, de objektíven tekintve szükségszerű lenne az emberek gondolkodásában változást tenni. Sokan negatív képben látják magukat, pedig az egészséges önkép és a magunkba vetett bizalom szükséges a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.
Mi okból vagyunk elégedetlenek? Sok minden befolyásolja azt, hogy felnőttként milyen szemmel tekintünk magunkra. Természetesen, ez könnyen változtatható állapot, nem egy állandó tényező, mint mondjuk a személyiség, ami ahogyan kialakul, már változtatni szinte képtelenség rajta. Állítják, hogy ez az elégedetlen állapot főként a pesszimistákra jellemző, de mégis az optimisták azok, akik úgy szólván hamarabb pofára esnek, valójában egyik nézőpont képviselőinek nem adnék igazat. Itt rá is térhetnék a realistákra, mivel ők azok, akik mérlegelnek, és mindent figyelembe vesznek egy helyzet esetében.
Miért vagy elégedetlen? Mit vesztettél vele? Nyertél valamit vele? (itt inkább az utolsó kérdésre helyezném a hangsúlyt, és rájöhetünk, hogy minden rosszban lehet valami jó…)
Önbizalom, míg az ego nem kerül előtérbe. A magabiztos embereket kedvelik, követik, míg az önbeképzelteket lenézik. Talán azért is, mert az egoisták nem adnak példát, és nem foglalkoznak másokkal, miközben a magabiztos emberek megmutatják másoknak, hogy a felmerülő dolgokat könnyedén meg lehet oldani. Valamiért a szememben ezek hasonló tőről fakadó jellemek, mégis tökéletesen ellentétei egymásnak.
Öntudat, avagy képességünk felmérése, határaink ismerete főként a kamaszkor időszakában kerül előtérbe, mikor is a kortárs csoport viselkedésmintáit követni fontosabbnak tűnik, mint kialakítani a saját önképünk. Ennek egy hátránya van, hogy későbbre kitolódik ezeknek a megismerése. Viszont aki félreteszi a csoportokhoz való alkalmazkodást, azok felnőttként másabb fellépéssel indulnak neki az életnek, mint akik még csak akkor kezdik keresni önmagukat. Ennek azért is van fontossága, mivel az öntudattal rendelkező egyént nehezebb befolyásolni, nem tudják hamisan megítélni, és pletykálhatnak bármit róla, önmagáról tudni fogja, mi az igaz és mi nem. Akiknél ez nincs meg, azokat nem csak kétségek fogják gyötörni, hanem akár a személyiségüket is befolyásolják mások.
Melyik kamasz a boldogabb? Az, aki kicsit molett, de dicsérik, hogy jól néz ki, vagy az, aki vékony, mégis csúfolják, hogy dagadt?
Nem csak az ismerős kör, vagy egy párkapcsolat képes megváltoztatni az embert, de az a lényeg, milyen pozitív dolgokat lehet belőlük kihozni, még akkor is, ha úgy adja a helyzet, hogy meg fog változni a társasági körünk. Mivel ahogyan változunk, meg fog akaratlanul változni a társaságunk, más emberekkel leszünk körbe véve, de ettől sosem szabad félni, mivel hiszem, hogy az új emberek valamilyen céllal kerülnek be az életünkbe. Az legyen a fő célunk, hogy megtudjuk, mit fogunk tőlük tanulni vagy mi mit tudunk nekik tanítani.
Ebben a hónapban a magam elé állított kihívások is lefoglaltak, ezek közül párat meg is osztanák.
Sorozatolvasás pár napos időintervallummal: Mivel jócskán kiestem abból, hogy heti egy könyvet olvassak el a kiválasztott sorozatból, így végül Április egy hajszává nőtte ki magát és legfeljebb négy nap állt rendelkezésre kötetenként, miközben a többi kötettel is haladtam.
Hogyan lehet ezt kivitelezni? Ha csak azt vettem figyelembe, hogy naponta 100 oldalt olvasok a sorozatból, akkor jól haladok vele. Alapjáraton, ha nekiülök, egy nap 150 oldalt röhögve elolvasok, így megnöveltem a napi limitemet 200 oldalra. Első 18 napot meg is tudom mutatni, aminél visszanézhető, hogy mennyire haladtam. Nem mindig sikerült még a 100 oldalt sem meghaladnom, mégis elégedett vagyok, és haladok a kötetekkel.
A napi 20 oldal megírása nem mindig megy, miközben a Vágymágusokhoz megírtam egy fanfictiont, és Ambrózy sem lett elhanyagolva, az előző mellett már a következő készülget. Ezen felül a Savarelly ügyek második fejezete is készül, és a témához kötve egy novellarész.
Olvastam hozzászólásokban egy beszélgetést amatőr írók között, és meghökkentem, milyen látni a frissen kezdett firkálókat. Valaki szerint, ha kétségek vannak bennünk, akkor abból nem lesz jó történet. Viszont többen is reflektáltak a dologra, hogy a magabiztosság nem elég a könyvíráshoz.
Magam csak azt tudom írni hozzá megjegyzésül, hogy csak a kezdő írók nem aggódnak, és igen, sok tanulás és alázat eredménye az, amit a sikeres és kedvelt szerzők kiadnak a kezükből. Örültem, hogy legalább egy embertől végre olvashattam az írás szembeni alázatról, mert sok sikeres író nem sokszor emlegeti fel, milyen türelem kell egy jó történet megszületéséhez, és az a fajta alázat, hogy merjük tisztelni a leírtakat. Megint igaz lett az a mondás, hogy aki a bizniszt látja az írásban, az nem lesz soha jó író vagy blogger, legyen szó bármelyik területről.
Megosztanék pár Youtube videót, miket néztem mostanában és motiváltak kicsit ennek a bejegyzésnek a megszületésére: