2020. január 12.

Bakos R. Laura: Megélt életek

Elsőkönyves író felkérését fogadtam el, aminek kapcsán, a fülszöveg alapján, elsőre úgy véltem, nem is lehetek én a célközönség, de elmondhatom, hogy kellemesen csalódtam és a mögöttes mondanivalója mellett nem csak elgondolkodtam, hanem kifejezetten jól szórakoztam.

2020. január 5.

Óföldeáki könyvbemutató és könyvértékelő (2019. december 9.)

2019. december 9-én az óföldeáki könyvtárban megtartott, Vass József Emberi sorsok című novellás kötetének a bemutatójára kaptunk meghívást. A találkozón Fehér József is megjelent, mivel ő lektorálta a történeteket. A két, térségünkben élő szerző közös beszélgetéssel vezette rá az érdeklődőket az emberi sorsok sokszínűségére.

Fehér József: A tündérek kelyhe

Az év elejére maradt egy ifjúsági mese, amit érdeklődve vettem kezembe, nem tudva, mit fog takarni a szerző története.

2020. január 4.

12 hónap, 12 könyv, 12 idézet 2019-ben

Kicsit megkésve, így nosztalgiázón hozok 12 könyvet, amik emlékezetessé tették a 2019-es olvasási élményeim. Ezen felül megemlítem a hónap sorozatait, mivel ezek is szép számmal kerültek terítékre.

Majdnem nem lett ebből… és ami kimaradt Kávészünet #98

Új év, új dokumentum (mivel évekre le kell bontanom, ha nem akarom, hogy túlterheljem ezt a túlérzékeny hiszti gépet), mire mondhatni elég későn kaptam észbe, hogy egy bejegyzést teljesen kifelejtettem, mivel nem írtam fel.

Budai Lotti: Rizsporos ​hétköznapok

Amint megláttam, tudtam, hogy ezt mindenképp szeretném beszerezni. Az illusztris, könnyed album bemutatja a régi idők divatját és szokásait, amiket talán már elfeledtünk a modernizált jelenben.

Tutsek Anna: Az ​élet iskolája

Aki a magyar monarchia idejében íródott könyvek után kutat, az biztosan belefut egy Tutsek regénybe, mivel akkoriban ő volt az a szerző, akinek az írásai alapján igyekeztek morális és erkölcsös honleányokat nevelni.

Sarah MacLean: Hozományvadászok ​kíméljenek! (A szerencsejáték szabályai 1.)

Érdemes felfigyelni a Sarah MacLean rajongóknak a magyarul frissen megjelent kötetére, mivel nem csak önmagában kapunk egy új sorozat indítórészét ezzel a könyvvel, hanem A csábítás kilenc szabálya trilógia folytatásával találhatjuk szembe magunkat.

Wendy Mass: 13 ajándék (Fűzlak 3.)

Az előző rész vicces jelenetei után nem volt kérdés, hogy folytatni fogom a sorozatot. Mert az év végére kellett egy kis kikapcsolódó, könnyed olvasmány.

2019. december 28.

Schildkröte fiktív Blogmas 2019 #4

Utolsó hét utolsó feladatai, cél, hogy a végére minden a helyére kerüljön. Persze, úgy az igazi, ha karácsonyig tart, de mások elkezdik novemberben a készülődést, én viszont blogolok ezen a héten most már végig.

Böszörményi Gyula: A tündérköd (Rontásűzők 3.)

A frappáns idézet a könyv elején még inkább arra sarkall, hogy megtudhassam, milyen kalamajkába keveredtek az utolsó részben a szereplőink. Illetve aktuálisan készült egy interjú is, ahol az eddigi elméletem felváltotta a tény, hogy okkal feltételeztem a trilógiát disztópia hangulatú történetnek.

Év végi összegző 2019

A pipacsos bögréből csak egy darab repedt meg. Ez nem tűnik akkora nagy teljesítménynek, de azért az előző év három csészetörésénél ez jóval pozitívabb évzárásnak minősül.
Könyvek hegyén-hátán, plecsnik jöttek szép számmal. A képeket úgy válogattam össze, hogy az összes otthon fellelhető kötet megtalálható rajta.
Ráadásul a Facebook oldal elérte az ötven kedvelést. Köszönöm a megtekintéseket!

2019. december 25.

2019. december 23.

Ebayes szerzemények 2019 2/2

Ez a nem bírtam ki, így "egye fene, úgy is kell" alapon feladtam október végén még egy nagyobb rendelést. Mondhatni ebben a bejegyzésben csak telefontokok és a Kindle-re való tokok szerepelnek.
Rövid lesz, tömör, és némely linkeknél több Samsung és Kindle típusra is vásárolhatóak tokok.
A bejegyzés tájékoztató jelegű, bemutatva, hogy nem csak méregdrága védőborítókat lehet vásárolni.