2020. január 4.

12 hónap, 12 könyv, 12 idézet 2019-ben

Kicsit megkésve, így nosztalgiázón hozok 12 könyvet, amik emlékezetessé tették a 2019-es olvasási élményeim. Ezen felül megemlítem a hónap sorozatait, mivel ezek is szép számmal kerültek terítékre.

Január:
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomvámpírok I-II.
Mire a főkereskedők egyáltalán felfogták, hogy mekkora sértés bújt meg a szavaimban, már ismét a perzsaszőnyegen álltunk, s lefelé ereszkedtünk a torony belsejében. Úgy az út felénél járhattunk, mikor Gergő rám pislantott, majd csendesen szólt:
– Ez jó búcsú volt.
Boldogan nevettem rá, de az én sámánkám iménti mosolya rögvest eltűnt, s még gyorsan hozzá tette:
– Azt hiszem, vár ránk egy nagy beszélgetés, tündérkém!

Sorozat: On Sai Szivárgó sötétség


Február:
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida!
Így hát felmarkoltam a Simson kulcsát, odamentem Zsigerék asztalához, és úgy homlokon somtam őt a küldeménnyel, ahogy csak az erőmből kitelt. Miután a döbbent izomgyerek haverjai kikergettek a parkolóba, és ott némi fogócskázás után Dongó és Monyó végre leállította őket, azt is megtudtam, hogy elég lett volna azt a francos kulcsot simán csak Zsiger ölébe ejteni.
Mindegy, szerencsére megúsztam verés nélkül.

Sorozat: Kresley Cole MacCarrick fivérek


Március:
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő
Az 1920-as évek közepén azonban már nem a barnára sült arcot fehérítő, hanem természetes napbarnított színt adó krémet hirdettek a nőknek. A nyári ruhákat most már lebarnult bőrhöz tervezték, a magyar divatlapok pedig azzal sokkolták közönségüket, hogy a francia Riviérán a hölgyek naptól barna lábukat mutogatják – harisnya nélkül!

Sorozat: Fábián Janka Lotti öröksége
Sorozat: Julia Quinn Smythe-Smith kvartett


Április:
Böszörményi Gyula: Szer'usz világ
– Nem lesz itt semmi baj – mondta. – Mire Richárd felépül… mert felépül: ebben oly biztos vagyok, mintha valahol ezt már írásba adták volna …addigra maga, drágám, jobb feleség lesz, mint amilyen én valaha is voltam.
Szerettem volna megköszönni Agáta mama irántam való végtelen türelmét és jóságát, ám ő szóhoz sem hagyott jutni.

B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
– Éppen ideje megtanulnia, gróf úr, ha velem szándékozik versenybe szállni, mellettem csak alul maradhat!
– Nagyon magabiztos, kisasszony!
– Tudja, ha a harag tehetséggel párosul, az legyőzhetetlenséget jelent!

Sorozat: Rejtő Jenő Piszkos Fred


Május:
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Azoknak, akik el tudják hitetni magukkal, hogy mindez csak mese, jobbak az esélyeik. Ugyanis ha ez csupán kitaláció, akkor befolyással lehetek a végkifejletre. Akkor a mesének egyszer vége lesz, ami után a való élet következik. Folytathatom ott, ahol abbahagytam. Pedig ez nem mese, csak mesének tűnik, ahogy elmondom. Mondom, nem írom, mert nincs mivel írnom, hisz az írás úgyis tilos. Ám ha ez mese, még ha csak az én fejemben létezik is, nyilván mesélem valakinek. Az ember nem mesél csak úgy magának. Mindig van valaki, aki hallgatja.

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
– Apa, randizhatok egy lovaggal?
Az apja reflexből közölte, hogy tizenkilenc és fél éves kor az ideális a szexuális kapcsolat elkezdésére, és erre még pontosan negyvenegy és fél hónapot kell várnia.
– Bocs, apa rosszul tettem fel a kérdést. Szeretnéd, ha egy osztálytársammal mennék moziba, aki már túl van az első pár berúgáson, óvszer nélkül szexel, és tudja, hol lehet drogot kapni? Vagy inkább elengedsz egy lovaggal, aki elpirul, ha meglátja a bokámat?


Június:
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
…hogy meséjjek?
Ha nem vagy ojan beköpős, mint a Manci néni nővér, akkó meséhetek. Nem vagy? Akkó jó, meséhetek, de ne mongyad e senkinek, me esztet csak neked mondom, me te a barátom vagy.

Jane Austen: Meggyőző érvek
Büszke, nyílt tekintete arról vallott, hogy igényes és meggyőződéssel az; és Anne Elliot járt a fejében, amikor, most már komolyan, kifejtette, miféle nővel szeretne összetalálkozni. Szelíd modorral párosult erős lélek - ez volt elképzelésének summája.


Július:
Böszörményi Gyula: Az időkút
Az ember ott lel hazára, ahol sorsfonala a legszebb színében ragyoghat, gazdagítva és díszítve a Nagy Szőttes mintázatát.

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Kedves doktorom, én nem tartozom azok közé, akik a tudományos eljárásokra esküsznek. A lélektani rugókat keresem, nem az ujjlenyomatokat vagy a cigarettahamut. Ebben az esetben mégis örömmel használom fel a tudomány nyújtotta segítséget. A fülke tele van nyomokkal, de nem tudhatjuk, hogy valódiak-e, vagy hamisak.

Sorozat: Brenda Joyce de Warenne dinasztia
Sorozat: Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes


Augusztus:
Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1-2.
Ránézésre szelídek vagytok, de csak próbáljon valaki megsérteni egy skótot, vagy zaklatni a családját, és már éneklik is a Bonnie Dundeet, és jön a többi kardcsörgető harci dal.

Sorozat: Donna MacMeans Szerelmi őrjárat


Szeptember:
Jo Nesbø: Szomjúság
– Tudod, Harry nem szereti az embereket.
– Én szeretem az embereket – mondta Harry. – Csak nem szeretek együtt lenni velük. Különösen, amikor egyszerre sokan vannak egy helyen.

Sorozat: Baráth Katalin Dávid Veron


Október:
Böszörményi Gyula: A gyásznémber
– Zűrös lesz, de légyszi, próbáld meg nem felhúzni magad – súgta a garaboncnak a három perccel később született iker, miközben leugrott a nyeregből. – Az a két tapló, aki a Zadar-házat vigyázta, mikor Tühütümért mentünk, megint itt van, de ha udvariasan…
– Félre az útból, bugrisok! – harsant Kaplony kiáltása.
– Pasik! – fordította tekintetét az égre Endzsi.

Mario Puzo: A Keresztapa
Ez a módszer gyakran felbukkant: a Don segítette azokat a bajba jutott embereket, akiknek a szerencsétlenségét részben ő idézte elő. És ezt nem ravaszságból vagy jótékonyságból tette, hanem sokféle érdeke miatt, vagy talán azért, mert a világmindenségben is oly természetesen kapcsolódik össze a jó és a rossz.

On Sai: Esővágy
– Erős kétségeim vannak kijelentésed igazságtartalmát illetően.
Azannya! Ilyen szépen még sose mondták, hogy hazudsz, ócska ribanc.

Johanna Sinisalo: A Nap Magja
Néha elegendő egy kellően hangos és befolyásos csoport, hogy olyanná változtassa a világot, amilyenné a csoport tagjai akarják. A csoportnak még csak túl nagynak sem kell lennie. Bőven elég, ha egyesek a saját személyes elképzeléseiket úgy állítják be, mint egyetlen létező igazságot, és a hangerejükkel azt a hatást keltik, hogy elfelejtett és elhanyagolt felhímek tömege áll mögöttük. Azoknak is, akik elégedettek a dolgokkal úgy, ahogy vannak, könnyű támogatniuk azokat az elveket, amelyekből előnyük származik.


November:
B. Czakó Andrea: Hervadhatatlan
– Kisasszony, történt valami, amiért rossz vélemény alakult ki önben a grófról? – tudakolta előzékenyen Witczmándy Péter.
– Persze.
– Mégpedig?
– A lovát ugyanúgy nevezte el, mint én az enyémet.

Sorozat: Brenda Joyce de Warenne dinasztia


December:
On Sai: Artúr
Ti csak folytassátok! Ott tartottatok, hogy te csúnyán néztél rá, mire ő csúnyán nézett rád. Most jön az a rész, hogy letépi az inged, és a meztelen férfitestek összesimulnak.
A három férfi döbbenten meredt rá. Egy pillanatra néma csend lett.

Böszörményi Gyula: A tündérköd
– Most azonnal visszamegyek Bázarekettyésre, összeszedek néhány holmit és indulok hozzád.
Tényletutifrankón?! – kerekedett el Endzsi szeme. – Apa le fog mészárolni, anya pedig idegösszeropit kap, ha meglát, de kit érdekel? Mivel jössz? Gyurkapittány hoz, vagy inkább sárkányon…?
– A Nyugatiban várj holnap délelőtt – felelte a garabonc, aki közben már lekérte a nemzetközi expressz menetrendjét. – Vonattal érkezem.


Idézetekhez segítségül volt: moly.hu