Üdv minden Nemolvasómnak és Sültkörtének, bizony itt vagyok, most kávé nélkül, és a hirtelenjében jött beköszönésnek különösebb oka nincs, de elég mézes kamillateával felszerelve fogok neki ennek a bejegyzésnek. Most gondolom a fél olvasótábort elküldtem a borzongás élvezetére, mert tudom, hogy sokan sem a mézet, sem a kamillateát nem bírják.Úgy tűnnek a dolgok, hogy kezdek visszaállni a régi kerékvágásba. Írok mindent, amihez éppen kedvem szottyan, és mikor eldöntöttem, hogy most ősztől neki fogok komolyabban a Savarelly ügyek regényesítésével foglalkozni, akaratlanul is 2-3 újabb rövid novellarész akar kikerülni a kezem alól. Amit szintúgy keményen veszek, csak hát nem ez volt a terv… Mindegy is, legalább foglalkozom a magam alkotta kis világgal is, nem csak a fanfictionok körül forog a blog.
Ahogyan a legtöbb ember, aki az írásnak szenteli lelkesedését, jól tudja, hogy bizony a legjobb történeteket maga az élet írja és én sem átallok elmenekülni ettől az életigazságtól.
Amikor megelégeltem a napilap olvasását, beépítettem a történetbe az újságírási lódításokat, de ha ez nem elég, már a megfázásból is kezdek kerekíteni egy történetet... Nos igen, amíg magadnak írogatsz, addig csak a családod tudja, hogy nem vagy százas, de amint publikálod, már mindenki tudni fogja.
Szerintem, mára elég lesz ennyi klisé. De mi tagadás, ha a kedvenc karaktereink szenvednek, az empátia saját magunkkal szemben, mintegy megnyugtatásul, hogy nem csak mi szenvedünk. (Kivéve ha Ambrózy báróról van szó, mert azt egy hölgyolvasó sem tudja higgadtan tolerálni, ha a morc főnemesünk játssza a hattyúk halálát.)
Na, de éppen miket olvasok olyan nagy szorgalommal, hogy úgy érzem, semmit sem haladok, mégis szinte egy időben fogom őket befejezni?
Krúdy Gyula: Szindbád
Ne ijedjünk meg a hosszúságától, mivel rövid novellák gyűjteményéről van szó, amiben egy főszereplő van. Krúdy előtt emelem a kalapom… vagyis nőként kezet nyújtok neki, mert irodalmi írás tekintetében sok tévhitemet eloszlatta. Kikapcsolódásnak megfelelő, könnyed történetekkel pezsdíti fel a szürke hétköznapjaim.
Szindbád karaktere kapcsán még nem döntöttem, milyen személynek véljem, talán a kötet végére körvonalazódik bennem, hogy az egykori magyar nemes gentleman milyen élményekkel gazdagítja a könyves férfiak gyűjteményem.
Baráth Katalin: A fekete zongora (Dávid Veron 1.)
Teljesen új sorozatba kezdtem, ami hamarabbi megjelenésű, mint az Ambrózy sorozat, de kétségeim nincsenek, hogy bármelyik sorozatot is megkedvelik az olvasók, a másikat is nyugodt szívvel lehet nekik ajánlani.
Egyszerű történet, izgalmas krimi-szállal és még egy szerelmi háromszög is belekerült a Dél-alföldi régió térségén és az egykori Monarchia idejében játszódó sorozatba.
Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre (Birtoklás-trilógia 2.)
Csak egy könnyed erotikus regényre asszociáltam... Nos, beletrafáltam egy erős BDSM típusú regénybe. Erre csak azt tudom írni, hogy annyira durva, hogy már szinte élvezed. A Tamássy testvérek vérlázító viselkedése és birtoklási vágya a női olvasókból akár utálatot is kiválthat.
Böszörményi Gyula: A gyásznémber (Rontásűzők 2.)
Ha elkeseredett vagyok, tudom, hogy Böszörményi regényei jó gyógyírt adnak a lelkemnek. Napokig depressziósan bőgtem a gépem hiánya miatt, végül mérgemben olvasni sem volt kedvem, de megemberelve elővettem a Rontásűzők folytatását. Még csak pár oldalt olvastam belőle, szipogva nyugodtam meg és nevettem fel, mert azonnal elfeledtette velem a letört hangulatom. Azonnal hatott a figyelemelterelés és izgatottan olvastam tovább Angelina és Endzsi kalandjait, miközben egyre jobban megkedveltem a bénázó Teplica kapitány tévedéseit, vagy ne hagyjam ki a megemlítésből a szurkálódó Savanyácot, és a fülig szerelmes Kaplonyt, mert mind megkedveltették velem magukat. Bár, még az igazi kalandok most kezdődnek, nem restellem egy fejezet alá adni esténként a kötet olvasását.