Nos, mi minden történt az elmúlt három hétben? (most mindenki feltételezi, hogy minden rendben lehet velem, ha Ambrózy idézetet választok címnek...)Senki ne vegye komolyan, végig vigyorogtam, míg megírtam ezt a bejegyzést.
Augusztus utolsó előtti hétvégére beszerveztük egy tanévnyitó háromnapos "kiképzést", ahol a bemelegítő nem más volt, mint az öt kilométeres távolság lebiciklizése. Utána két és fél nap kifáradásig nem kímélve magunkat küzdöttünk meg két tánccal is. (jó, nem volt ennyire drámai, ezzel csak azokat ijesztgetem, akik nem ismerik a néptáncos mindennapokat... bár, van, hogy kifárad az ember lánya a napi 6 órás tanulásban)
"Aki éjjel legény, az nappal is az legyen" jelszóval Schwester bírta legjobban a kihívást kávé és koffein mellőzésével. Utána másnap örülhetett, hogy az öt matracon, amin nyolcan kellett osztoznunk, nem csatlakozott a heringpartihoz, és a társalgó kanapéját célozta meg. (amondó vagyok, jól járt... mondom én, akinek csak felkelés után tudatosult, hogy így én nekem maradt a legtöbb hely, csak a rangidősnek senki nem mert beszólni... de aki úgy alszik, mint egy pele, az ne mormogjon)
A régi csapat tánctanulás közben a főzőtudományát is megvillanthatta, mivel ránk maradt a mindig éhes csapatot kiszolgálni. Egyik nap pörkölt, másik nap paprikás krumpli és a szentekbe vetett hit, hogy nem lehet elszúrni a bográcsos ételeket. A szalonnasütögetésről pedig nem kell szót ejteni, szintén jó hangulatban telt. A lényeg, hogy két tánc megtanulásával és egy napleégéses bőrrel érkeztem haza. Nem mellesleg egy jó kis vádliba irányuló izomlázzal. (nincs picsogás, rádolgoztam sok sétálással, ha már próba utána nem volt)
Az esténként játszott mutogatásos activity pedig több napra is felejthetetlen szórakozást nyújtott az érdekes fogalmak kitalálásával járó megoldásokkal. (Az ötletgazda még magát sem kímélte.)
Ezen felül a népdalok hallgatása fülvérzésig olyan plusz életérzést váltott ki, amiből napok után sem voltam képes elszakadni. (A koreai és japán pop-, vagy rockzene erőteljesen háttérbe szorult.)
Talán idáig tartott a szarkazmusom, és most már torokköszörülések mellett komolyabbra fordítanám a szót.
Nos, közben kaptam egy kisebb ideg összeroppanást, mivel a számítógépem egy héten belül vagy egy tucat kék halált kapott. Megpróbáltam több megoldást, de vasárnap este végül sikeresen kinyiffantottam a rendszert, ami így tábor után a "már csak ez hiányzott" kategóriába esett. Kétségtelen, soha nem bőgtem el magam ennyire, hogy balfék módra hazavágtam a gépem. Bár, ez volt az a pillanat, mikor már tudtam, hogy ehhez kevés vagyok, és kell a segítség. Cikinek éreztem, megpróbáltam mindent, végül kedd délután bekerült szervizbe egy két oldalas korleírással, mondhatni minden bűnömet megvallva benne, miket műveltem szerencsétlen számítógéppel. Mi lesz a megoldás, vagy mi lett a baja gépnek, utólag itt leírom, mivel sosem tudhatom, kinek segíthetek ezzel. (Aztán kiderül, valami piti dolog volt és csak újra kellett húzni a Windows-t.)
Megjegyzés/ Update: rövidzárlat, avagy "ha egy kábel felforrósodik, többet ne dugdosd a gépbe még próbaképp se" tanulságot vontam le a héten. Konkrétan 4 USB portot nyírtam ki. Illetve a feltételezéseim beigazolódtak, és két hétig könyörögtem nekik, hogy egy alig 6,5 éves gépet nem fogok lecserélni holmi piti hiba miatt. (Belegondolva, hogy egy lassan 7 éves telefont nyüstölök, és a 17 éves családi számítógép is röhögve működik, nem ismerem azt a szituációt, hogy pár évente lecseréljük a technikai eszközöket.)
Közben a fényképezőgép kábelével is akadtak problémák, három rövid videóm került a semmibe, legfeljebb ennyi veszteség ért. Talán nem is gond, ez is csak egy égi jel, hogy még nincs itt az ideje a videózásnak. De, hogy a visszakerülő, helyrerázott géphez ismét tudom-e valahogy csatlakoztatni a fényképezőt, vagy csak a kártyát, az még a jövő zenéje.
Update: igen, lett SD kártyaolvasó
Érdekes módon nagy hiánytünetek nem léptek fel a számítógép hiánya miatt, bár amikor meguntam az olvasást és ki akartam kapcsolni az agyam, kicsit hiányoztak a Youtube videók nézése. Mivel a családi gép lassú, így kétszer megfontolom, mire használom, és nem kattintgatok össze-vissza. Rájöttem, hogy sokszor annyira felesleges videókra pazarlom az időm, mert ami igazán érdekel, bizony az csak pár darabra konstatál.
Olvasások terén úgy vélem jól haladok, bár a vaskosabb kötetek továbbra is erősen mellőzve vannak. A heti három könyv mennyiséget tartani nem is olyan egyszerű, de kivitelezhető.
Amint így is el voltam halmozva könyvtári könyvekkel, úgy a mennyiség szemernyit sem csökkent, mivel mindig találok új köteteket, amik felkeltik az érdeklődésem. Ellenben a könyvértékelők nem nagyon akaródznak megszületni, talán időt kell adnom nekik, pedig tényleg kedvem van Veletek is megosztani az olvasási élményeim, mert van, hogy minden nap tanulok valami újat.
Augusztus utolsó hete szinte a kínzással ért fel, beletörődve olvastam, mivel mással nem tudtam elütni az időt, végül szinte már örültem, hogy a KMK kihívás, ami ment Instagramon, végre befejeződött.
Szeptemberre kezdett elfogyni a türelmem, a tehetetlenség és a gyomorgörcs is kezdett kétségbe ejteni, hogy nem lesz egyszerű meglennem az eddig, éveken át kéznél levő segítség nélkül. Mindezen aggodalmak az olvasásaimra is hatással voltak, mivel hiába lett időm, mint a tenger a könyvekbe belemélyülni, úgy az életkedvem megcsappanása tett róla, hogy nehezen kapcsolódtam ki olvasás közben.
A szerviztől pedig egy hét után sem kaptam bizakodó választ, mi lelte a gépet, mikorra lesz kész, de megérzéseim szerint megszenvednek a gép hisztijével.
Két hétre rá már a család főfejesének is kezdett elveszni a türelme, nekem pedig pláne, mígnem úgy döntöttük, két hét vacakolás után hazahozzuk. Már tudtuk a hibáját, fizikai megoldásokat kerestünk.
Végül 9 napra a bevitel után hazakerült a gépem, kapott 4 új USB portot, így mondhatni helyre lett hozva a hetek óta tartó lelki traumám.
Talán most ennyi lenne, így is hosszúra nyúlt, a következő kávészünet remélhetően jobb és örömökben teljesebb sorokkal fog telítődni.