Fülszöveg:
Angelina és Endzsi ikrek, s ezért sűrűn összetéveszthetnék őket, ám ők tesznek róla, hogy ne így legyen: öltözködésük, természetük és ízlésük a fiúk terén tán nem is lehetne eltérőbb. Két külön világ. Most azonban újra össze kell fogniuk, mivel még az előzőnél is rettenetesebb vész szakad a nyakukba. Épp meglátogatnák szeretett és felettébb bűvös nagymamájukat, mikor egyik pillanatról a másikra a tenger hullámaiban találják magukat. Hamarosan szembe kell nézniük a ténnyel: az évmilliókkal korábban létezett Pannon-tenger ismét kiáradt, és elöntötte egész Magyarországot! S ha ez még nem volna elég, az újabb Időrepedés a tatárjárás korába repíti a lányokat. Hogyan élhetik túl a titokzatos Gyásznémber aljas praktikáit? Mindebben újra segítségükre lesz (vagy tán épp elárulja őket) Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác, a tükörmacsó.
***
Akárhány alkalommal fogtam a kezembe a könyvet, mindig felötlött bennem, hogy valójában szinte semmit nem tanultunk a tatárjárásról. (Vagy próbálták tanítani, de ez nem jött össze… erre csak azt tudom reflektálni, hogy ennek a regénynek több hasznát vettem volna tizenévesen, mint a Büszkeség és balítéletnek, amit igazán huszonévesen tudtam csak értékelni – kövezzetek meg, de Rochester jobban bejött, Ambrózy meg akkor épp csak éledezett gondolatban… – pardon, vissza a könyvre)
Túlesve ezen a tudatlan traumán, lássuk, milyen kalandokba botlottak a Zengő ikrek, akikhez a két hűséges lovagjuk társult.
A kötet hossza nem hazudtolja meg a tartalmat, mivel két világba is betekintést nyerhettünk, ráadásul a kettévált párosaink (éppen kedvük és hangulatuk szerinti felosztásban) más-más helyszíneken próbálják megállítani a gyásznémbert.
Hozok a kötetből pár, olvasás közben kiszedett részt, még inkább visszaadva az olvasmányhoz kötött élményeim.
Óhogyazarájamartakardhalfarka
Izgalom jut bőven az ikreknek, mivel két világba kerülve, mire a Vizungár köztársaságból kimenekülnek, máris a tatárjárás kellős közepébe csöppennek. Endzsi nehezen találja a helyét, így besegít a védvonalon a katonáknál, míg Angelina a királynő és a hercegnők mellett őrködik.
Josef Teplica hátrébb lépett, s köpönyege alól máris előrántotta ezüstfejű sétapálcáját. előtt halk kattanás, majd fémes szisszenés hallatszott, amint a fényezett fanyélből kicsusszant a hosszú, vékony tőrpenge.
Megkedvelt morva kapitányunk ebben a világban sem tétlenkedett, és mikor kellett az a bizonyos sétabot bizony előkerült néma, magamba fojtott rajongásszerű sikítás öröme közepette (aki már látott videót K-pop koncertről, az érti, miről írok). Sőt, mikor bajba került, rájöttem, hogy ha ő nem vészeli át az eseményt, az nagy veszteség lenne számomra. Szóval, ha eddig kételkedtem volna, most már biztos helyen van a kedvtelési listámon.
*A Vatikán egyenlőre nem nyilatkozott az ügyben, de a Lipótot állítólag újra kinyitják.
A lábjegyzeteket érdemes fürkészni, mert érdekes és vicces megjegyzésekkel tarkította a kötetet Böszörményi. Itt tudott narrátor szerűen hozzászólni, ahogyan megtette az előző kötetben is. (támogatom a még több lábjegyzetet pártolókat)
Nyéktüske halk ajtónyikorgást hallott, a mikor lepillantott, a csoszogó járású Ambróziusz barátot látta átvágni a kolostor udvarán. Az öreg szerzetes egyenest a toronyhoz tartott.
– Itt az esti ima ideje – sóhajtott a kilinkó. – Jobb lesz elhúznom a csíkot, mielőtt a jámbor Ambróziusz a harangkötélbe csimpaszkodik, és kikongatja belőlem a lelket!
Kisebb mellékszereplőink is okoztak pár mosolyt fakasztó jelenetet, a megszólásaik vagy épp a tetteik képesek voltak előrébb göngyölíteni a cselekményt. Néha pedig elég csak a név, hogy meghökkenjek. (igen, mikor gépeltem a szöveget, y-nal írtam először… nem is én lennék, ha… khm… folytassuk)
– Zűrös lesz, de légyszi, próbáld meg nem felhúzni magad – súgta a garaboncnak a három perccel később született iker, miközben leugrott a nyeregből. – Az a két tapló, aki a Zadar-házat vigyázta, mikor Tühütümért mentünk, megint itt van, de ha udvariasan…
– Félre az útból, bugrisok! – harsant Kaplony kiáltása.
– Pasik! – fordította tekintetét az égre Endzsi.
Nos, az újabb kalandok mellett teljesen belefér az ikrek magánéletének boncolgatása, hiszen a kamaszokat mi más érdekelné igazán, ha nem a szerelem misztikumai? Először meglepett, hogy a megszokott párosok keveredésével egyfajta hidegháború zajlik a párok között, de a történet felén visszacserélődnek a párosok és adnak is egymásnak esélyt.
Az Endzsi–Kaplony párosunk vehemenciája megszokott, vitával, hevességgel és sok-sok meg nem értettséggel fűszerezve, viszont pont ezek a kis apró szurkálódások miatt látható a végkifejlete az egymás iránt viszonzott (csak éppen ki nem fejezett) érzelmeiknek.
Angelina és Savanyác eleve tartózkodóbb páros, ettől függetlenül az őket kedvelők kapnak kis csemegét ebben a kötetben, bár az, hogy ebből mi fog kisülni, csak az utolsó kötet adhat választ (remélhetően). Róluk, a kapcsolatukról még a kötet elolvasása után sem lett több elképzelésem, mi várható, ellenben a másik pároshoz, akiknél teljesen egyértelmű volt nekem, mi lesz a végén.
– Aggyá, aggyá, aggyá! – a kövér, hurkás kis ujjak a mézes sütemény után kaptak, s mikor végre sikerült azt megragadniuk, a mohó szájacskába tömték. István herceg még másfél éves kort sem töltötte be, mégis legalább olyan erőszakos és követelőző volt, mint fél tucat elkényeztetett rózsadombi óvodás.
– Látszik, hogy királyi vér folyik az ereiben – nevetett rá az öccsére Margit hercegnő, aki éppúgy, mint a húgai, Anna és Katalin hercegnők, a nyílt tűzhely mellé állított karszékben ült, ölében hímzőrámával.
A tatárjárásról részletes, utazásba illő történetet kapunk, megismerhetjük IV. Béla királyt, annak feleségét és a családját, akiknek nem jutott éppen fényes jövő. A király és a királynőn kívül inkább háttérben figyelő szerepet kapott a család többi tagja. Az újabb ellenség legyőzése fondorlatos véggel zárult, de az igazi izgalom az egyetlen, megmaradt ellenség miatt fennmaradt.
Óhogyazarájamartakardhalfarka
Az előző kötethez hasonlóan sok szereplőt vonultat fel a könyv, sőt, új szereplők válhatnak a kedvenceikké. Nehézségül a memóriának három világból is kapunk bőven karaktereket, akik színesítik a történetet.
Remélem, hogy a húgodat, akinél konokabb női személyt én még nem láttam, pedig voltam már olyan idősíkon is, ahol a feministák uraltak mindent… Szóval, hogy ez majd őt is meggyőzi.
– Hát… – kuncogott Angelina, miközben a garabonc után indult. – Akkor te még mindig nem ismered igazán a Zengő lányokat!
– Hát… – kuncogott Angelina, miközben a garabonc után indult. – Akkor te még mindig nem ismered igazán a Zengő lányokat!
Izgalom jut bőven az ikreknek, mivel két világba kerülve, mire a Vizungár köztársaságból kimenekülnek, máris a tatárjárás kellős közepébe csöppennek. Endzsi nehezen találja a helyét, így besegít a védvonalon a katonáknál, míg Angelina a királynő és a hercegnők mellett őrködik.
Josef Teplica hátrébb lépett, s köpönyege alól máris előrántotta ezüstfejű sétapálcáját. előtt halk kattanás, majd fémes szisszenés hallatszott, amint a fényezett fanyélből kicsusszant a hosszú, vékony tőrpenge.
Megkedvelt morva kapitányunk ebben a világban sem tétlenkedett, és mikor kellett az a bizonyos sétabot bizony előkerült néma, magamba fojtott rajongásszerű sikítás öröme közepette (aki már látott videót K-pop koncertről, az érti, miről írok). Sőt, mikor bajba került, rájöttem, hogy ha ő nem vészeli át az eseményt, az nagy veszteség lenne számomra. Szóval, ha eddig kételkedtem volna, most már biztos helyen van a kedvtelési listámon.
*A Vatikán egyenlőre nem nyilatkozott az ügyben, de a Lipótot állítólag újra kinyitják.
A lábjegyzeteket érdemes fürkészni, mert érdekes és vicces megjegyzésekkel tarkította a kötetet Böszörményi. Itt tudott narrátor szerűen hozzászólni, ahogyan megtette az előző kötetben is. (támogatom a még több lábjegyzetet pártolókat)
Nyéktüske halk ajtónyikorgást hallott, a mikor lepillantott, a csoszogó járású Ambróziusz barátot látta átvágni a kolostor udvarán. Az öreg szerzetes egyenest a toronyhoz tartott.
– Itt az esti ima ideje – sóhajtott a kilinkó. – Jobb lesz elhúznom a csíkot, mielőtt a jámbor Ambróziusz a harangkötélbe csimpaszkodik, és kikongatja belőlem a lelket!
Kisebb mellékszereplőink is okoztak pár mosolyt fakasztó jelenetet, a megszólásaik vagy épp a tetteik képesek voltak előrébb göngyölíteni a cselekményt. Néha pedig elég csak a név, hogy meghökkenjek. (igen, mikor gépeltem a szöveget, y-nal írtam először… nem is én lennék, ha… khm… folytassuk)
– Zűrös lesz, de légyszi, próbáld meg nem felhúzni magad – súgta a garaboncnak a három perccel később született iker, miközben leugrott a nyeregből. – Az a két tapló, aki a Zadar-házat vigyázta, mikor Tühütümért mentünk, megint itt van, de ha udvariasan…
– Félre az útból, bugrisok! – harsant Kaplony kiáltása.
– Pasik! – fordította tekintetét az égre Endzsi.
Nos, az újabb kalandok mellett teljesen belefér az ikrek magánéletének boncolgatása, hiszen a kamaszokat mi más érdekelné igazán, ha nem a szerelem misztikumai? Először meglepett, hogy a megszokott párosok keveredésével egyfajta hidegháború zajlik a párok között, de a történet felén visszacserélődnek a párosok és adnak is egymásnak esélyt.
Az Endzsi–Kaplony párosunk vehemenciája megszokott, vitával, hevességgel és sok-sok meg nem értettséggel fűszerezve, viszont pont ezek a kis apró szurkálódások miatt látható a végkifejlete az egymás iránt viszonzott (csak éppen ki nem fejezett) érzelmeiknek.
Angelina és Savanyác eleve tartózkodóbb páros, ettől függetlenül az őket kedvelők kapnak kis csemegét ebben a kötetben, bár az, hogy ebből mi fog kisülni, csak az utolsó kötet adhat választ (remélhetően). Róluk, a kapcsolatukról még a kötet elolvasása után sem lett több elképzelésem, mi várható, ellenben a másik pároshoz, akiknél teljesen egyértelmű volt nekem, mi lesz a végén.
– Aggyá, aggyá, aggyá! – a kövér, hurkás kis ujjak a mézes sütemény után kaptak, s mikor végre sikerült azt megragadniuk, a mohó szájacskába tömték. István herceg még másfél éves kort sem töltötte be, mégis legalább olyan erőszakos és követelőző volt, mint fél tucat elkényeztetett rózsadombi óvodás.
– Látszik, hogy királyi vér folyik az ereiben – nevetett rá az öccsére Margit hercegnő, aki éppúgy, mint a húgai, Anna és Katalin hercegnők, a nyílt tűzhely mellé állított karszékben ült, ölében hímzőrámával.
A tatárjárásról részletes, utazásba illő történetet kapunk, megismerhetjük IV. Béla királyt, annak feleségét és a családját, akiknek nem jutott éppen fényes jövő. A király és a királynőn kívül inkább háttérben figyelő szerepet kapott a család többi tagja. Az újabb ellenség legyőzése fondorlatos véggel zárult, de az igazi izgalom az egyetlen, megmaradt ellenség miatt fennmaradt.