Mario Puzo: A Keresztapa

A maffia egy olyan szerzetet, ami mindig kíváncsivá teszi a be nem avatott, átlagos polgárokat. A mai korunkban nem hallunk felőlük annyit, mint a huszadik században, és ha a háttérből mozgatnak is bizonyos szálakat, a hétköznapi életet élő ember nem különösebben látja meg ezeket a manővereket és befolyásoló helyzeteket.

Hogy mennyi benne a valóságtartalom? Szerintem, amennyit beleképzelünk.

Fülszöveg:

A Maffia napi aktualitásként él az emberek tudatában, hiszen lépten-nyomon hallat magáról. Az olvasó bizonyára érdeklődéssel és izgalommal olvassa majd regényalakban is a filmvászonról jól ismert, Francis Ford Coppola és Marlon Brando jóvoltából halhatatlanná és világhírűvé vált, Amerikában letelepedett Keresztapa, Don Corleone fordulatos, elképesztő epizódokban gazdag történetét. Módunkban áll végigkísérni a Szicíliából Amerikába vándorolt Corleone família idősebb és ifjabb nemzedékeinek, barátainak, ellenségeinek sorsát, életét – és természetesen halálát, hiszen a szereplők legfontosabb jellemvonása az, hogy tetteiket az Amerikában is virágzó Maffia parancsai határozzák meg, amelyek között a legfontosabb a szinte közhelynek számító, ám a szervezet tagjai által mindig halálosan komolyan vett vendetta, vagyis a vérbosszú.

*****

A keresztapa nem csak önmagában egy olasz család kapcsolatairól szól, hanem a huszadik század közepén, háborúból felébredt Amerika képét szemlélteti. Az olaszok kultúrája még a tengerentúlon is szent, függetlenül, hogy a későbbi generáció már amerikai állampolgárnak születnek.

Hiszen a törvény és a rend az a mágikus erő, amely a hatalmát, egyéni hatalmát biztosítja, és ezt ugyanúgy becsben tartja, mint csaknem minden ember.

Szó esik más családokról is, vagy a szintén ismert Al Capone is feltűnik említés szintjén. Tárgyalások, békekötések vagy épp a családok közötti háború szervezése mögött mindig jól megfontolt stratégia áll.

Senki nem veszített. Ezt persze nyilvánvaló céllal tette.

A kötet több részre van bontva, megismerhetjük Don Corleone fiatal énjét, kezdő lépéseit a Donná válásához, végigkísérhetjük az életútját. Viszont én magam úgy véltem, hogy a Don halálával fog befejeződni a történet, viszont kellemesen csalódtam a végzárásban és a plusz rész, amit kaptunk már a legfiatalabb Corleone fiú, Michael történetéről mesél. emiatt a befejezése után más értelmet nyert a maffia kultusza. Maga a keresztapa nem egy személyt foglal magába, hanem egy titulus, amit ki kell érdemelni. Aki túléli, az lehet a család feje.

Érezte, ez olyan ember, aki óvatosan elrejti a nyilvánosság elől valódi erejét, mert követi a Don jelszavát, hogy a barát mindig becsülje alá az erényeinket, de az ellenség becsülje túl a hibáinkat.

Bizony, a túlélés nem tűnik egyszerűnek, nem lehet elmenekülni, elbújni, és ha elkapnak, akkor kegyelmet nem tanúsítanak.

Durva kivégzések olvashatóak a kötetben, de ez adja meg a történet élvezetének sava-borsát.

A családban élő nők helyzetére is kitér. Itt minkét oldalról láthatjuk a helyzetet, egyik ilyen szereplő Connie Corleone, aki a legfiatalabb gyerekként, ráadásul lányként egy szicíliai származással rendelkező, a családhoz közeli férfihoz adják feleségül. A szicíliai férjek viszont néha nem az udvarias, lovagias viselkedésükről híresek.

Ezen felül a másik fontos kiemelendő szereplő a Don felesége mellett, Kay Adams, aki Michael felesége lesz. A naiv nőt meghagyják a boldog tudatlanságban, remélve, hogy nem omlik össze lelkileg.

Csaknem viccesen beszélt sajátos, döcögő, olasz öregasszony-stílusában. Mint mindig, ha a férje nem volt jelen, magatartásában bujkált egy kis tiszteletlenség a nagy Donnal szemben.
– Hogy van a férjed? – kérdezte udvariasan Kay.
Corleone Mama vállat vont.
– Mióta rálőttek, nem ugyanaz az ember többé. Átenged Michaelnak minden munkát, ő csak megjátssza a bolondot a kertben a paprikáival és a paradicsomaival. Mintha még mindig paraszt lenne. De a férfiak mind ilyenek.

A Don feleségének lenni pedig önmagában sem egyszerű, főleg ha olasz feleségként a kezdetektől fogva kitart az ember lánya a család feje mellett.

Mint sok zseniális üzletember, ő is tudta, hogy a szabad verseny nem kifizetődő, a monopólium viszont az.

A kötet nagy életigazságokat tartalmaz, ettől függetlenül egyik mondatot sem lehet közhelyként számon tartani, önmagában különleges lett a stílus, az írásmód.

A zárás brutalitása a cselekmény tetőpontjává válva borzongatja meg az olvasókat.

Eredeti történet, és ha csak a fele is igaz, én igaznak veszem.

Komoly hangvételű történet, kicsit meseszerűnek hat, ahogyan a múltbéli eseményekre fókuszál, a jelen idejű cselekmények viszont véresek, szinte horrorisztikusak és torokszorítóak.

Egyik szereplőt sem tudom kiemelni kedvencként, mivel Don Corleone szavai, vagy Tom Hagen lojalitása mind fontos tényezője a kegyetlennek vélt Clemenza mellett, miközben a buzgós imádkozó Corleone mama cselekedetei is olyanok, amik sokáig megmaradnak az emlékezetemben.

Tom felhajtotta a whiskyt, és mielőtt elment, még egy kis szemrehányást tett Michaelnak.
– Majdnem olyan jó vagy, mint az apád – mondta. – De egy dolgot még meg kell tanulnod.
– És mi lenne az? – kérdezte udvariasan Michael.
– Még nem tudod, hogyan kell nemet mondani – válaszolta Hagen.

Amikor Hagen elment, Michael tréfálkozva mondta az apjának: – Szóval minden egyébre megtanítottál már: Azt is tudni akarom, hogyan mondjak nemet az embereknek, hogy ne fájjon nekik.
A Don az íróasztal mögé ült.
– Nem mondhatsz gyakran nemet azoknak, akiket szeretsz. Ez a titok. És ha mégis megteszed, annak úgy kell hangoznia, mintha igent mondanál. Vagy el kell érned, hogy ők maguk mondják ki a nemet. Erre időt és gondot kell fordítani. De én régimódi ember vagyok, te pedig az új, modern generációhoz tartozol; ne hallgass rám.