2019. december 22.

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Nem tagadhatom, hogy nagyon vártam, nem hiába gondoltam egyet és igyekszem az elsők között írni egy zseniálisan felépített sorozat folytatásáról. Ha az évet a Scarral kezdtük, most Artúrral zárjuk az évet.
A várva várt Scar és Artúr ismételten találkozása pedig megtörtént.

Fülszöveg:

Javában dúl a háború. A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?
Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat. Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások?
Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan. Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is.
Az emberiség vesztésre áll.
Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről.
Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.
És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…
***

Szerintem a legtöbb rajongó magát az újra találkozást várhatta, ahol is Scar és Artúr ismét összefut. Persze a történet kalandjai mellett izgulhattam, mivel meg volt rá annak is az esélye, hogy egy véletlen hiba során ez nem történne meg, főként ha Scar egyik bázisról a másikra ugrál. Szerencsére a szivárgó sötétség nem hátráltatja a szerelemesek találkozását, sőt találkájuk nyíltsága okozhat az olvasóknak vicces pillanatokat.

Meglepő, kiszámíthatatlan fordulatokkal tarkított történet lett ez is, nincs híja a vicces jelenetekben, a megszokott őszinte nevetést sarkallta ki ez a kötet is belőlem.

Lucy és Don háttérbe szorultnak tűnik a történetben, viszont minden eseményen részt vesznek.

Chester tettei kétségeket ébresztenek, a mentálok nem győzik a helyes irányba terelni a friss uralkodót, miközben folyamatosan kétségbe vonják a döntéseit. Ezek az ellentmondások lehetnek azok, amik Chestert hátráltatják, mivel ebben a kötetben inkább külön életet él, mintsem előrébb göngyölítené a történetet, ha akadozna.

Scar váratlan kimenekülése a börtönből is egy előre nem látott helyzet lett, de ekkor szembesülhetünk azzal is, valójában milyen változásokon ment át. A viselkedése brutális, vérengző és szinte mutáns, ami miatt tartani kezd mindenki tőle. Természetesen a mentalitása, az optimizmusa és a hite erősebb bármely átnevelésnél, és kellemesen csalódtam a nővé érett gyermek felnőtté válásában.

Artúr komolysága, megfontoltsága minden hitét felülmúlja, és ebben a kötetben érződik ki, hogy valójában milyen vezető, mennyire erős lelkileg és tipikus alfahím, aki nyílt színű féltékenykedésével magához vonzza Scart. Tipikus férfi, aki cselekszik, és nem jár feleslegesen a szája, és a tettei határozzák meg.

A felvezetések, amik a sorozat elején találhatóak, sejtetik a végkimenetelt, meg sem lepődtem a furfangos függővégen, de nem tudtam egy percig sem bosszankodni raja, hanem épp ellenkezőleg, teljes izgalomba hozott, hogy türelmesen kivárjam, mi is lesz a következő részben.
Mert hát valami mindig lesz nem?