
Olyan három hónapja
olvastam Szélesi Sándortól a Kincsem című könyvet, ami önmagában is kellemes
történelmi történet, Blaskovich Ernő életéről és arról a két meghatározó „nőről”
aki a visszafogott nemest erősen befolyásolta.

Senki meg ne kérdezze, miért kezdek mindig hétvégével. (Pedig a mindig kifejezés alatt a múltkori esetet tudom csak felsorolni.)
Emlékszek rá, pedig lassan egy évtized is eltelt, mikor siheder lánykaként a közösségi falunkon úgy osztottuk az észt és az idézeteket, mint Mári a poffokra való utalásokat, amiknek talán a fele sem volt igaz.
"– Mondja hát, fiatal barátom, mire kíváncsi (…)