Rohamos és tartalmas tizenöt év telt el azóta az álom
óta. Most örömmel vártuk Feliciat és Theodort, akik már hónapokkal előre
megírták, hogy visszaköltöznek a katedrálisba hozzánk. Így mostantól két család
fog egy katedrálisban élni. Jövetelükkor előre futott két vidám gyerekük a
tizenöt éves Marton és a tizennégy éves Margaret. Nagyon várták, hogy ismét itt
lehessenek, mert minden nyáron hosszabb időt itt tölthettek szüleik nyugalmának
megőrzésére. Úgy időzítettük a költözésüket, hogy már itt lakjanak, mikor
ünnepeljük lányunk Cecilié tizenötödik születésnapját.
Felicia és Theodor feltételezik, hogy a gyerekek
örökölték az idézést, ezért gondolták, hogy minél hamarabb elkezdhessék a tanulmányaikat.
A lányok ugyanabba az internátusba kerülnek, ahol annak idején mi tanultunk, de
Marton taníttatását még nem döntötték el.
Cecilié még nem mutatott képességeket az idézéshez, mi
nem is erőltettük. Viszont születésétől fogva éreztem és láttam azt a medvebocsot,
mint lélekállat benne, amit az álomban láttunk.
Az egyik délután a lányok szokásuk szerint kinn töltötték
jó idő esetén a napot.
- Kimehetek az udvarra? - kérdi tőlem Cecilié ártatlan
arccal.
- Rendben, de vacsora előtt érjetek vissza. - egyeztem
bele, ahogy eddig is.
- Vacsorára jövök. - és ezzel ki is futott a kert fele,
kezében a napernyőmmel, amit eldugott a háta mögött, hogy ne vegyem észre.
- Cecilié Schwarzbaum-Liberte, ki engedte, hogy a
napernyőm elviheted?! - állítottam meg félúton.
- Anya, Margaret is hoz napernyőt ebben a hőségben.
- Persze, amit hozzád hasonlóan az anyjától visz el. -
ebben semmi kétségem nem volt.
- Ugye nem akarod,
hogy napszúrást kapjak? - érvelt, hogy ne vegyem el tőle az ernyőt.
- Vigyed, csak érkezzen is vissza. - küldtem el egy
legyintéssel megadva magam.
Mögöttem feltűnt Felicia.
- Félek, hogy azokat a napernyőket nem egy hamar fogjuk
újra látni… - kezdett bele a méltatlankodásba, ahogy mellém lépett.
- Nekem csak az-az egy darab van, de nem hiszem, hogy
óriási szükségem lenne rá, hogy ne adjam oda Ceciliének.
- Margaret kapott még odahaza 3-4 darabot is, de
költözéskor makacson ott hagyta őket. Az enyéim meg szépen eltünedeztek, már Theodor
is mondogatta, ha még egyet kérni merünk, nem fog venni újat.
***
Cecilié
Sütött a nap. Egy nagy fa alá telepedtünk le. Marton
segített nekünk, aki mindig figyelmes nem csak a húgával, hanem velem is.
Margaret barátnőmmel a költözésről és apróságokról
cseverésztünk. Később bújócskázni akartunk, el is kezdtük, én odamentem a
fához, hogy elkezdjek számolni. Ahogy hozzáértem a fához, pár pillanat után úgy
éreztem, mintha egy álomba kerültem volna.
Kitisztult a kép és megláttam apám, aki szintén ehhez a
fához ért hozzá. A távolban anyut láttam meg nagyon fiatalon és a segítőjét
Elle nénit. Apu érzései kezdtek el bennem kavarogni, mai valami szeretetszerű
érzés volt, illetve még valami, számomra ismeretlen érzés is, amit nem tudtam
azonosítani.
Visszarántottak a valóságba, ahol Martonnal találtam
szembe magam. Ő aggódó arccal figyelt engem, miközben a karjaiban voltam.
- Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Semmi baj, Margaretet elküldtem a szüleinkért. -
mosolygott rám bátorítólag.
- Marton, te tudod, mi történt?
- Sejtem, hogy idéztél. Nem fordult még elő veled?
- Valamit mondtak a szüleim az idézésről, de még soha nem
történt ilyesmi.
- Velem is eddig csak egyszer fordult elő két éve. Azóta
is semmi.
- Érdekes volt ez az álomszerű valami. Nagyon jó érzés.
- Elmondhatok egy titkot Cecy?
- Tudod, hogy sosem árulom el a titkaid.
A hajam az arcomból kisöpörte és félénken megpuszilta az
ajkam.
- Édes vagy Marton, de mi lenne az a titok?
- Cecy, ez volt a titok.
Miután sikerült hazakerülnöm, a szüleim kikérdeztek az
idézésről mindent. Természetesen Marton finom csókjáról semmit nem meséltem.
***
Valrux fel-alá járkált a szalonban. Kicsit ideges volt,
de legalább nem volt borongós hangulatban. Mindig is féltette Cecyt.
- Ahogy sejtettük, képes fákra idézni. Én régen
próbálkoztam, de nem tudtam, hogy pont annál a fánál sikerül megvalósítanom. -
kezdett bele a beszélgetésbe Valrux.
- Ezek szerint mégis tudsz ezt-azt. Viszont tartok attól,
hogy olyan titkokra bukkan Cecy, amit úgy érzem, nem feltétlen kell tudnia.
Vagy nem fogja megérteni a látottakat, mint mi is pár utazás alkalmával.
- Az elmondásaiból ítélve csak annyit tudott meg, hogy
szeretem az édesanyját. - lépett közelebb hozzám Valrux.
- Még kis kéne járnia az iskolát, aztán majd foglalkozik
az idézéssel. Addig nem erőltetném. Lehet, hogy évek kellenek neki is, mint
Martonnak. Felicia szerint ő is eddig csak egyszer idézett véletlenül. Ha ez
nem elég nekik, a lányuk Margaret meg egyáltalán nem mutat képességet rá,
félnek, hogy nem is fog tudni idézni.
- Sajnos előfordul gyakran két idéző szülő esetében.
- Te teljesen idéző szülőktől vagy?
- Nem. Közülünk csak Theodor és Sussanne azok, sőt, össze
is akarták őket hozni a szülők, csak Theodor elutasította Sussannet.
- Nem aggódsz, hogy a gyerekek közül csak Cecy és Marton
tud idézni? Nagy az esélye, hogy együtt legyenek.
- Idéző csak idézővel boldog igazán. Az a nagy esély meg túl sok.
Viszont Marton rendes fiú. Számítok rá.Folytatás