Múltidő 11. fejezet: Nem mondhatsz nemet

Visszatértünk a hűvös, esős Angliába, ahol már szinte tárt karokkal vártak bennünket. Még ki sem szálltam a kocsiból, Greta már rohant felém ezer wattos mosollyal.
- Végre, hogy hazatértetek, már nyugtalan az ifjú páros, hogy egybekelhessenek, de nélkületek nem kezdhetjük el a ceremóniát.

- Várj Greta, miről maradtunk le? Milyen ceremónia és kikről beszélsz?

- Mivel nem kaptunk rólatok hírt, hogy merre vagytok, egy levelet sem tudtunk utánatok küldeni, hogy Felicia és Theodor úgy döntöttek, hogy együtt fogják leélni a maradék életüket.

- Ez csodás hír Greta, senki nem gondolta, hogy a mi kis harapós kígyónkat megszelídíti bárki is. - jegyezte meg mögöttem Valrux, aki még a lehangolt idő ellenére is tud iróniához folyamodni.

- Valóban, sosem voltam jóban Feliciaval. - jegyezte meg Greta.

- Most jobban érdekel Theodor agymenete ezzel kapcsolatban. - folytatta Valrux az elmélkedést.

- Susanne? Ő hogy áll ehhez? - aggódok a másik múltkép idézőnkért.

- Ne aggódj Édes, biztos támogatja a frigyet. - nyugtat meg engem Valrux. - tulajdonképpen távoli rokonságban áll Theodor családjával, így egy erős szövetséget alakítottak ki az elmúlt évszázadok alatt.

- Én olyan pletykát hallottam még róluk, hogy a szüleik kényszerítik őket érdekházasságba. El sem hiszem, hogy még ebben a században is létezik ez a kegyetlenség. - Greta szokatlan viselkedésére még én is felkaptam a fejem és Valruxra néztem tanácstalanságom miatt. Valux is érezte, hogy valami nagyon nincs rendben, így csak bólintott egyet felém.

- Rendben, köszönjük a híreket Greta, ha megbocsátasz, kísérd vissza Emmát a szobájába, addig én meglátogatom Theodor barátom, hogy gratulációmat személyesen is megtehessem.

Ezután megfogta a kezem, egy lágy csókot adott az arcomra búcsúzásképpen és az ígérettel, hogy vacsorán találkozunk. Tudtam, hogy miért keresi fel Theodort, én pedig eldöntöttem, hogy pihenek egyet és rendbe teszem magam a hosszú utazás miatt.

Elle is feltűnt, amint beléptem a szobám ajtaján, aki már nagyban pakolta ki a csomagjaim. Greta is fontosnak tartotta, hogy a szobámban tartózkodjon, feltételeztem azzal a céllal, hogy amit eddig elmondott, az szinte semmiség volt számunkra. Elle is kapkodásba kezdett, amit végképp sehogyan nem tudtam érteni.

- Renden, mondátok el mégis mi a fene történt itt?! - fakadtam ki pár perc alatt ebben a nyüzsgő méhkaptárban.

- Kisasszony, tudja… - kezdené el Elle a mondandót, ami úgy tűnik, akármiről lenne szó, az nekem nem igazán fog tetszeni.

- A családod küldött egy levelet, amiben kitértek rá, hogy még az év végéig meg kell erősíteni a szövetséget, a von Liberte és a Schwarzbaum család között. Annyit közöltek a Főmamával, hogy egyik fél sem mondhat nemet. - hadarta el Greta, aki egyre vörösödő fejjel nézett a padlóra. Valószínű, hogy kihallgatta a Főmama egyik beszélgetését, máshogy nem tudhatott egyikünk családnevéről sem.

- Mégis mit értenek az alatt, hogy meg akarják erősíteni a szövetséget? - kérdeztem gyanakodva Gretatól.

- A leggyakoribb eset a házasság. - vágta vissza nekem gondolkozás nélkül Greta.

Nem gondolkoztam, látni akartam azt a levelet, így egyből siettem a Főmama rezidenciája felé, ahol félúton belebotlottam Valruxba, aki nagyon dühös arccal sietett, feltételezem ugyanoda.

- Mit tudtál meg? - kérdeztem Valruxtól

- Túl sokat. Theodor a képembe röhögve közölte velem, hogy hülye voltam, hogy közöltem a családodnak, hogy elviszlek. A Feliciaval való kényszerházassága meg nem szívügye. Tulajdonképpen örül is neki a szemét, hogy nem kell feleséget keresnie. Legszívesebben arcon vágtam volna a nagyképűségéért, de közölte velem, hogy reméli, hogy nem mélyült el a kapcsolatunk, mert különben gyorsabban fog gyűrű lenni az ujjamon, mint az övén. Apropó, a hétvégén lesz az esküvőjük, ha már itthon vagyunk.

- Szóval négy nap. Én viszont szeretném látni azt a levelet, amit elvileg meg kellett volna kapnunk.

- Mivel nem voltunk itthon, így a főmama úgy érezte, hogy ki szabad nyitnia mások leveleit. Sokszor elfelejti, hogy itt még a falnak is füle van.

- Ha a falnak nem is, de Gretanak meg Ellenek még mindig van.

Egyszerre estünk be a Főmama szobájába, apró megdöbbenésünkre. Azt még jó tettnek szántam, hogy értesítettük a katedrálist, hogy hazatérünk, de az nem volt a számításunkban, hogy két napot sem töltünk itthon, a szüleink állnak velünk szemben, nem a mi meghívásunk oka miatt.

- Reméljük Alphonse, vagy annyira férfi, hogy döntöttél a jövődet illetően az utazásod során. - szólalt meg az idősebb nő, aki a szeme alapján Valrux édesanyja.

- Anyám, még időt sem hagytatok pihenni hazatértem óta, ezen felül nem tartottátok eddig fontosnak, hogy komoly döntéseket hozzak. - jegyezte meg halkan Valrux, láttam benne határozatlanságot.

- Minket nem érdekelnek a kifogásaid fiam, tudtunkkal betöltötted a huszadik évet, ha a mi lányunkat választottad társaságnak az utazásodra, annak bizony következményei vannak. Vagy ezt elfelejtettük a beleegyező levelünkben megemlíteni? Mivel te a múltidézők szellemében nevelkedtél, eddig is tudhattad az elveink. - a saját édesapám a szokásos szigorúságával lefegyverezte Valruxot. Miután az engedélyt megkaptam, nem sokszor jutott eszembe ez a fajta szigorú, következményekkel teli élet, ahonnan kikerültem.

- Szóval, megegyeztünk Lady von Liberte szüleivel, hogy az év végéig adunk ultimátumot. Nem tovább. Mi nem leszünk olyan türelmetlenek, mint a Wolfer család, akik tudtunkkal még a fiuk utazása előtt kiházasítják a jó házból származó Roter hölggyel. Nem mondjuk azt, hogy a hölgy jobb választás lett volna számodra Alphonse, de velük nincs akkora kapcsolatunk, mint a von Liberte famíliával. - folytatta Valrux anyja a követeléseket.

- Van egyáltalán valamibe is beleszólásunk? - fakadt ki mérgében Valrux.

- Csak az oltár előtti igen kimondásakor. Remélem egyértelmű minden. - vágta vissza Frau Schwarzbaum, befejezettnek tekintve a vitát.

Folytatás