Ambrózy báró esetei - Vers Richárd szemszögéből

Csinos pofa, csavaros ész,

Rideg modor, félkarú és Richárd kész.

De tényleg csak ennyi?

Egy nap arra ébredtem,

Apám nincs már mellettem.

Gyászom korcsmában kiélem,

Míg drága mamám nem jön értem.

Pestre zavartak, aztán Párizsba,

Belefolytam pár üzletbe,

Ha nem máriásozok a Magyar utcában,

Soha nem esek orra, karomat elvesztve.

Hat év elteltével, új szellemiséggel,

Vágtattam a kaszinóba, mikor programom egy hölgy feldúlta.

Amikor ezt túlélte, szépen elhebegte,

Nővérét kereste, miközben a nénikéje bevégezte.

Érdekes esettel állunk szemben,

Pedig a lány látványától semmi nem jutott eszembe.

Próbáltam megvédeni minden bajtól,

Még ügyet is varrtam a nyakába, a nehezebb fajtából.

Ő nem riadt el pár kemény legénytől sem a Lipóttól, inkább cselédnek öltözve

Rejtőzött el a tetteseink mögé settenkedve.

Utánam jött nem is egyszer,

Hiába kérleltem maradásra, úgy tűnik, nem elégszer.

Bátor kis segédem még a sah ügyébe is bemászott,

Pedig nem ezért hozattam Budára, miközben gyerek módra szurkálódott.

Kicseleztem nem egy embert,

Röpködnek a koronások a vallatások felett.

Váratlan lehetőség hullott ölembe,

Tabán lakók között megleltem

Lakótársam nővérét,

Kezdtem remélni az ellenség legyőzését.

Mili kicsit zajos teremtés,

Zárat viszont halkan tör, amitől elfog a rettegés.

Kikönyörög ezer pengőt végigmustrálva,

A tényleges esetre kicsit sem koncentrálva.

Mérgemben egyszer kisasszony, egyszer meg Milike,

Meg sem rezzen arcom, ha kalapáccsal fejemhez közelítene.

Megkapom szép bókjait, hol űzött vagyok és rémes,

Nem alszok eleget, ő már ezért is vérmes.

Örülnék, ha nem utánam kutakodva,

Fontosabb dolgokra pazarolva idejét, nem rám fordítva.

Vádaskodik, hogy én mennyire félek,

Pipogya alaknak senki ne nevezzen el, míg én élek!

Játssza a csitrit, pedig esze egy felnőtté,

Kioktatás jár folyton az eszében, ha nem úriemberként lépek elé,

Ha nem vigyázok rá este,

Én leszek a felelőtlen, kőszívű himpellér.

Csodálkozik, hogy megkérem,

Legyen nékem, nem vér szerinti testvérem?

Legyen ő a hiányzó karom,

Míg az ellenségeim el nem fogom.

Matolcsy a tettes, ez nem kétséges,

Asztalba verem kezem, mert a bizonyíték nem elégséges.

Nyugalmat lelve a fenyőillatban,

A piros cérna mégsem hoz hangulatba,

Nem tudok türelemmel várni,

Vizslaként védem Emmát, az ügynek utána kell járni.

Barátom, a Vili szemet vetett a kisebbik Hangay lányra,

Rimánkodok, hogy ne vegyem a számra, míg én Emmához járok a Magyar utcába.

Nem árulhatom el, Mili mennyire lepuffantani valóan szép,

Esze varázsára elfeledem, kit rejt a titkos szobai kép.

Miközben tanítványommal ordítok,

Szerinte a nővérére elég időt nem fordítok,

Látom szemein, mikor akar ütni,

Rúgni, vagy csak a szemeim kikaparni,

Aztán fény csillan a mogyoró íriszben…

Inkább menekülök, mielőtt lesz egy tippem,

Mi után kutakodik önfeledten,

Esztelen cselekedeteit rendre kinevetem.

Ha egyre többet követel,

Magánéletembe gázolva eljött a hazamenetel.

Nem is ő lenne,

Ha utazásakor nem futna pár hullába bele,

Csavaros észben neki sincs hiánya,

Bár pópaként rám nem pillantana,

Helyettem köteles eljárni az ügyben,

Mert sosem férünk a bőrünkben.

Fegyvert hidegvérrel forgatok,

Bármelyik Hangay lányért párbajt vívok.

Parázsló tűz mindkét Hangay hölgyike,

De már megírta valaki, csakis Miliben találok emberemre,

Kinek van ebből haszna?

Még az anyám is lányává fogadta.

Döntsenek helyettem,

Ki élne továbbra is velem?

Emma végre szabad lehet,

Mili kezét én nyertem meg,

Ártatlan még a csókra is piciny lipinkamadaram, 

Nehéz könnyeit elrejteni bánatában,

Mégis el kell vennem,

Ezt diktálja fenyegetőm őrülten.

Nótázva is keserű a házasélet,

Ha a kanapéra száműznek azok a fránya elvek,

Most már el kell árulnom sötét múltam, 

Bíznom kell Mili tudásában,

Nem győzöm okítani,

A bűnök képesek megtébolyítani.

Csalárd hazugság áldozata lettem,

Hittem két szép zöld szemnek,

Vádol a nő, az én tettem,

Hogy hittem a szívemnek.

Wâr leleplezett engem,

Koppant a felismerés: Milit titkon mindég is szerettem!

Ha már hét éve nem lehetett az a nő az enyém, most már soha nem lesz,

Győzzük meg Milivel, nem halt ki a remény, ridegségem ellenére közel áll társam a szívemhez.

Ólomgolyó térített észhez, nem kell a bal karom,

Ha továbbra is Milike feleségemként boldoggá tenne, már csak ezt kívánom.

Ambrózy báró esetei - Vers Mili elmélkedéseivel
Ambrózy báró esetei - Vers Emma testvéri intelmeivel