Megmagyarázni sem tudom, hogy pár nap sem telt el és
magán a kontinensen állok a kicsit másabb éghajlaton, közép-európában és
magával Valrux személyével.
Hihetetlenül szép tájakat láthattam, amit régen, az ódon
falak között lehetetlennek tartottam. Valrux nagyon nagy befolyással, fejest
ugorva élte ki az utazási élményeket. Egy katedrálist kerestünk, ahova
nyugodtan térhettünk vissza hosszabb utazások után.
- Hány év fog így eltelni? - kérdeztem Valruxot, aki
felvonta a szemöldökét a kérdésemre.
- Lehet, hogy örökre. Ha te is velem maradsz, akkor
biztos vagyok abban az "örökében". - mosolyog rám Valrux, közben
megfogta a derekam, közelebb húzott magához és megcsókolt. Az édes ízt az egész
testemben éreztem.
- Tudod, mire gondolok édesem?
- Múltképeket nem küldtél a gondolatodról, így nem.
- Igaz, tudod, hogy mindent megtennék és megadnék az
Édesemnek.
- És ki az Édesed?
- Este elmondom.
A vacsorát izgatottan töltöttem, alig tudtam az evésre
koncentrálni.
- Jól vagy? Csak turkálod a vacsorát. - kérdezte aggódva
Valrux.
- Semmi gond, csak izgatott vagyok.
- Ugyan, ne aggódj, ennyire félsz?
- Attól félek, hogy megtudjam, kit hívsz Édesednek,
miközben engem is így szokásod nevezni.
Ekkor felnevetett Valrux, megfogta a kezem, és kivezetett
az étkezőből.
- Gyere, nem mondok semmit, inkább megmutatom.
Nem akart leesni, mit értett a megmutatás alatt, amíg nem
vitt a szobájába. Már azt is furcsálltam, hogy egy szinttel fentebb kapott szobát,
mint ahol elvileg a férfiakat szállásolták el.
- Miért kerültél egy emelettel feljebb?
- Úgy kértem, de csak egy feltétellel kaptam meg.
- Mi a feltétele?
- Velem kell egy szobában laknod.
- Lehet?
- Édesem, mást sem szeretnék, csak melletted elaludni és
felébredni.
Nagy nehezen kibújtam a ruhámból, miközben Valrux a
fürdőszobában szöszmötölt. Elég hideg volt, így nem sokat gondolkodtam azon,
hogy bebújok a takaró alá. Még épp nem szunnyadtam el, mikor Valrux is
bemászott az ágyba és egyből a karjával közelebb húzódott hozzám.
- Te vagy az édesem. - csókolta meg a homlokom.
Nem tudtam már ezen ledöbbenni, ahhoz már túl meglepett
voltam. Hozzábújtam és a mellkasára hajtottam a fejem, hogy érezzem a szíve
dobogását.
- Gondolom, szeretnél… - kezdtem megakadva a gondolatom.
- Ugyan, miért kéne?
- Talán mert velem szeretnél lenni? Meg feltételezem, nem
szereztél volna közös szobát, ha nem így lenne.
- Igaz, megvan a szándékom rá, de minek akarjam? -
somolygott Valrux, miközben fölém hajolt. Tudtam, hogy csak a beleegyezésemre
várt, hogy végül bebizonyítsa, hogy tényleg én vagyok az Édes, akinek mindent
megadna.
Másnap nagy izgalommal ültem le reggelizni, mert még ma
elindulunk Olaszországba. Mindig is látni szerettem volna az ottani kultúrát,
tájakat és nem utolsó sorban érdekelt a konyhájuk is.
A vonatút nem tűnt unalmasnak pár regény társaságában és
nem utolsó sorban azzal a gondolattal, hogy nem tudjuk a múltkép helyét.
Valruxnak volt pár ötlete, hol érdemes szétnézni, viszont konkrét cél nincs.
- Két hét múlva Japán? - riadok fel az elbóbiskolásból,
ahogy Valrux megkérdezte tőlem, benne vagyok-e az ötletben.
- Felőlem mehetünk, csak mond meg, hogy miért olyan
messzire?