Múltidő 10. fejezet: Van titka a cseresznyevirágzásnak?

Idénre is meleg nyarat ígértek, így éppen nem folyt a víz a hátunkról, miközben utaztunk Japán szívébe. Sajnos a cseresznyevirágzást délen már elkéstük, bár ezen felül is van pár csoda ezen a zsúfolt kicsi szigeten. Ma egy igazán korhű, huszadik századi könnyed nyári ruhát viseltem, a hajam az enyhe szél miatt, praktikussági okból kontyba fogva. Ebben az öltözésben könnyebben asszimilálódtunk, így jobban és felszabadultabban éreztük magunkat.
Shibuya kezd fejlődni, amennyi ember nyüzsög a nagy csomópont közelében, hogy meg kellett fognom Valrux kezét, hogy el ne sodorjon a tömeg. Beültünk egy kávézóba, ahol egy finom, kelyhes fagyival lepett meg. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy Osakát láthassam, így még másnap vonatra szálltunk. Shinto templomok, takoyaki ebédre, nyugalom és béke. Túl csendes számunkra ez a hely a nyüzsgő nyugat után.

Eszembe jutott a gyerekkoromból, hogy volt a teljesen nyugati stílusú épületben egy szoba, ahova nem lehetett csak kedvünk szerint belépni. A japán építészetet már arról a szobáról megismertem, teljesen lemásolták az alacsony asztalokkal, kevés bútorral és a mindent körbevevő bambuszból készült tárgyakon keresztül egészen a harci kardokig. Míg testvéreim az udvaron játszottak, engem bevezettek abba a szobába, ahol különböző könyvekből kellett tanulnom. Felét sem értettem, nem tudtam miért, ezen felül mitológiákat olvastam, aminek így mostani szemmel igen is volt jelentősége. Az ősi történeteket is megtudhattam eközben, de sosem találtam összefüggést az életemmel.

Valrux kizökkentett elmélázásomból, hogy teljesítse egy kívánságom.

- Menjünk északnak, hátha még ott esélyünk lesz látni azt a kihagyhatatlan cseresznyevirágzást.

- Látom, nagyon érdekel téged. Ez esetben tegyünk meg mindent, hogy sikerüljön csak egyet is látni.

- Emma, te láttad már a cseresznyevirágzást? - kérdezte érdeklődve Valrux.

- Persze, nem nagyban, a házunk udvarán is volt egy fa. Képzeld, gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy van valami titka a fának. Ahányszor csak hozzá értem a fához, a nagymamám láttam meg. Bár ez szerintem csak vízió, mikor meg elmeséltem édesanyámnak, ő csak azt mondta, hogy erről ne meséljek senkinek. Aztán másnap bevezettek a bambusz szobába.

- Bambusz szoba? Elég érdekes.

- Valójában unalmas. Semmit nem fogtam fel, semmit nem tudtam mostanáig. Most sejtem, hogy amit láttam a fában, az egy idézés volt.

- Kevés idéző tud növényekre idézni. De tudtommal fára a legkönnyebb. Kezdők kicsi állatokon próbálkoznak. Te ezek szerint többet tudsz még nálam is.

- Féltem használni. Féltem, hogy újra látom azokat, akiket már elveszítettem. Azt hittem, hogy csak azokat az embereket láthatom. Nem tudtam, hogy valójában mesél nekem a cseresznyefa.

- Derítsük ki, hogy van-e titka a cseresznyefának! - kézen fogott Valrux és visszamentünk a szállásunkra, hogy még aznap otthagyjuk Osakát.

***

A következő, északi faluban csend honolt. Egyből a park felé vettük az irányt. Tényleg csak a szerencsének köszönhetjük, hogy az itt található cseresznyefák még ontották magukról a virágszirmokat, ami hasonlított egy hóhullásra.

Elsétáltam a szerintem legidősebb fához, ami elég nagy fa volt széles ágaival és hatalmas virágzuhataggal. Megpróbáltam az idézést, már csak a kíváncsiságom miatt is, hogy megtudjam, valóban idéztem gyerekkoromban vagy csak képzelegtem. Valrux csak háttérből figyelt, ha esetleg segítségre lenne szükségem.

Kicsit ellazulni, hozzáérni a fához és megtalálni a fa lelkét, mint egy szellemet, és találni benne képeket. Először megláttam egy fényes pontot, felé nyújtottam a képzeletemben a kezem, amíg egy kéz nem nyúlt szemben felém. Egyből elkaptam. Most már csak a múltképek kellenek. Hirtelen csend támadt és egy fekete-fehér kép jelent meg előttem, ami ahogy kezdett kitisztulni, egyszer színesebb és intenzívebb lett. Láttam embereket sétálni a fa körül, ezután nem sokkal felbukkant egy nálam kicsit fiatalabb lányt, aki szomorú, komor ábrázattal odarohant a fához, hogy aztán megölelje. Annyira hasonlított a lány valakire, de nem tudtam senkit az emlékezetemben, aki így nézett volna ki.

Érdekesnek tartottam, de hirtelen elengedtem a karommal a fénykart, amit eddig tartottam. Megijedtem, mert nem tudtam, most mi fog következni. Mintha hátraestem volna, de valami megtartott. Kinyitottam a szemem, és Valrux szürke szemeivel találtam szembe magam.

- Cseresznyevirágom, találtál valamit? - kérdezte meg Valrux, miután úgy gondolta, hogy tudok bármit is mondani.

- Szóval tényleg idéztem gyerekkoromban is. - fejeztem be a gondolatmenetem.

- Nem vagy semmi, tényleg megcsináltad. Mit láttál? - érdeklődött Valrux.

- Egy fiatal fekete hajú lányt. Európai volt, mint mi arcra és ruházatra is. Megölelte a fát. Annyira ismerős arc volt, de nem tudom, ki az.

- Hát, ha nem azért ölelte meg a fát, mert ez a kikapcsolódása, akkor nem sok tippem lehet, miért tette.

Nem gondoltuk tovább, hogy ki lehetett az a lány. Hamarabb visszatértünk a szállásunkra a tervezetnél, mert hamarabb sötétedett és már éhesek is voltunk. Vacsora után visszavonultunk a szobánkba, ami szintén egy egyszerű bútorozású szobácska volt futonnal. Próbáltam kibontani a hajam a tükör előtt, míg Valrux egy úti napló szerűséget írogatott belemerülten.

- Tudom ki volt az a lány! Persze, hogy először nem ismertem fel. - kiáltottam fel ujjongva.

- Ne ijesztgess, ki az? - nézett fel érdeklődően Valrux. Tudtam, hogy érdekli már a fa óta a dolog.

- A nagymama volt az, csak még tizenéves korában. Az otthon levő fánál előtte csak öregkori képében láttam, ezért nem tudtam azonnal.

- De ha eddig fiatal korából nem láttad, honnan tudod mégis, hogy ő volt az?

- Belenéztem a tükörbe. A hajamon kívül mindenben ugyanúgy nézek ki.

- Most ezt akarod mondani, hogy belenéztél a tükörbe és hopp, tudod? - nevetett fel Valrux.

- Jól van, de legalább most már tudom. - pirultam el.

- Most már tudjuk, hogy járt itt a nagymamád. Csodálatos. Most már azt is tudtom, honnan van egyenes ágon idézési képességed.

- Miért is jó, hogy itt volt?

- Mert akkor ő már kereste, ami kell nekünk. Ha ő nem találta meg itt, akkor nekünk nem kell itt maradni. Bár igaz, ide a cseresznyevirágzás miatt jöttünk, de ezek szerint képes vagy nem csak a fákban idézni, hanem megtaláltad az egyik ősi fát is.

Folytatás