Múltidő 16. fejezet: Az eskü

Egy héttel az esküvő előtt már a szokásos nyüzsgés lepte meg a katedrálist. Elmentünk a varrónőhöz, hogy meglessük a tervezett ruhám. Greta és Elle nélkül nem lettem volna képes elmenni, így elkísértek engem. A végső simítások hiányoztak már csak és az utolsó ruhapróba. Gyönyörű, ezüst szegélyes, csipkés, lágyan eső ruha, kicsi ujjakkal. Szokatlan ez a teljesen új stílusú ruhaujj, mert klasszikusan hosszú ujjú ruhákat szokás készíttetni. A hideg idő miatt egy vastag bolerót is varrattunk a ruhához.
Reggel elkezdett hullani a hó, de a katedrálisban ropogott a kandallóban a tűz. Valrux épp csak megfordult én felébredtem a mozgolódásra. Megérezhette, mert közelebb bújt hozzám, hogy ébredezhessen. Nyugodtan vette a levegőt, mint aki csak egy egyszerű hétköznapra ébredt, miközben az esküvőnkre készültünk.

A ruha sikeresen megérkezett egy nagy dobozban, amit természetesen beraktunk a gardróbba, hogy Valrux még a csomagolásra se nézzen. Nem kellett sietnünk, mert késő délutánra volt a kezdés megszervezni és egy késő esti bállal végződjön.

Elle nem sokat időzve behozta tálcán a reggelit kávéval, mogyorókrémmel kent kenyér, bacon és sajt. Pihengettünk, mint akik már a mézes heteket töltenék. A reggeli után megjelent Elle és Greta, akik alig bírták kizavarni Valruxot a szalonból, hogy el tudjunk kezdeni készülődni.

Végül mi is ott álltunk, ahol előzőleg nyáron Felicia és Theodor, csak most nem volt az oltár körüli lugas teli friss virágokkal, így csak színes szalagokkal lett feldíszítve. Nem felejtettem el az ígéretem, hogy most már az eredeti nevén szólíthatom Valruxot, ami nem egyszerű így egy év után.

 Ezen felül tudtam, hogy van egy közös pár soros esküszöveg, amit minden múltkép idézőnek esküvő alkalmával el kell mondani, ami kifejezi, hogy nem csak fizikailag köt össze két embert egy szertartás, hanem a lelküket is egynek tartják a megkötéstől kezdve.

Valrux már ott állt készen a ceremóniára, amint észrevett, nem csak a meglepettség rajzolódott ki az arcára, egyenesen a csodálat és az öröm is keveredett bele. Amint odaértem azonnal megfogta mindkét kezem, miközben láttam rajta, hogy suttogni akar nekem valamit. Végül inkább bólintott az esketőnek, hogy kezdjük el, a gondolatát meg megtartja a szertartás végére. Kicsit lehunytam a szemem, de azonnal ki is nyitottam, mert a múltkép idézés miatt intenzíven éreztem Valrux érzéseit, ami most forr benne. Feltételezem, hogy ő is érzi, mi zajlik bennem, de uralkodik az érzésein. Mikor az eskü mondásánál tartottunk, egyszerre vettünk egy nagy levegőt, hogy kimondjuk a ceremónia végső, befejező szövegét:

Lelkemmel fogadom,

Eskümet nem oldhatom,

Ahogy a tűz él bennem,

Szívem döntése kérlel engem,

Hogy melletted legyek örökre.

Rövid volt és lényegre törő, bár senki nem vonta kétségbe a szertartást. Valrux semmit nem szólt az eskü kimondásán kívül, bár ezt csak az idegességnek tudtam be.  A csók puha és gyengéd volt, mint aki tartana valamitől.

A szertartás után pár óránk a vacsoráig, amibe belefért egy kis szusszanás átöltözéssel. Valrux is visszatért a szalonba, miután mondta, hogy várjam meg, míg a másik, régi szobájában nem keres meg valamit. Behozott egy szintén nagy dobozt, mint amiben az esküvői ruhám volt.

- Neked hoztam, a vacsorára. - nyújtja nekem át a dobozt.

- A ruha rajtam van… minek másik? - kérdeztem értetlenkedve.

- Az a szüleim miatt lett készíttetve. Ez az én ajándékom. Olyat választottam, amit máskor is viselhetsz. Sőt, még egy meglepetésem van, de az maradjon meg a vacsora utánra. - lépett közelebb hozzám, hogy átöleljen és egy cinkos kacsintás után megcsókolt.

Kinyitottam a dobozt, amiben egy halványkék-ezüst és fehér estélyi lapult, amit örömmel vettem ki. Amit feltűnt Elle, kértem, hogy segítsen átöltözni a Valruxtól kapott estélyibe. Amint sikerült, Valrux mellém lépett, aki nem volt hajlandó kimenni a hálószobából, hogy láthassa rajtam a végeredményt, most közelebb lépett, és táncfogásban megpördített, hogy lássa a ruha szoknyájának forgását. Ámulatomban megfogta a kezeim és megcsókolta. Most már a zafír gyűrű mellett egy finom vágású, egyköves gyűrű csillog az ujjamon.

Beléptünk a nagyterembe, ami meleg fénnyel árasztva tette varázslatossá a hangulatot. Csak kicsit néztem félre az egyik pavilonnál álltak Valrux és az én szüleim. Szerfelett elmélyült beszélgetés zajlott, mivel épp nem vették észre, hogy beléptünk. Valruxhoz közelebb húzódtam, és szorosabban karoltam át, amit ő is megérzett, hogy valami nem tetszik nekem. Ezután ő is észrevette a szüleinket, ami belőle sem váltott ki örömöt. Biztatóan megfogta a kezem, ami jól esett nekem.

Az asztalhoz sétáltunk, hogy leüljünk a vacsora elkezdéséhez és a bál megnyitásához. Gondolkodás nélkül vettük le az elénk nyújtott tálcán levő pezsgős poharakat, hogy csillapítsuk az idegességünket. Ekkor feltűnt Felicia és Theodor, akik visszajöttek a tengeren túlról az esküvőre. Átadták gratulációjukat és vissza is tértek a saját asztalukhoz. Ezután a szüleink jöttek az asztalhoz, apám megveregette Valrux hátát és az eseményhez illően gratulált és a szép közös életet kívánt nekünk. Sejtem, hogy Valrux nem árulta el, hogy tudok a fenyegetésről, így a szüleink ádáz vigyorral nyugtázzák, hogy sikeresen véghezvitték a terveiket, miszerint én semmit nem tudok és így boldog leszek. Erre a gondolatra rosszul lettem, mikor távoztak a közelünkből, Valrux előtt kiakadtam:

- Elegem van ebből a színjátékból! - próbálom halkabbra fogni, hogy ne tudják meg mások. A sírás kergetett egyenesen.

- Nem sokára vége lesz drágám, aztán nem lesz semmi gond. - fogta meg a kezem nyugtatásul.

- Nem tudom, hogy mi lesz, de most semmi nincs rendben. - makacskodok az állításomat illetően.

- Akármi is lesz, megoldjuk és biztosítalak, hogy minden rendben lesz. Most pedig fogyasszuk el a vacsorát, táncolunk, és aztán ígérem, hamar visszavonulhatsz.

Megadtam magam tehetetlenségemben. A torta finom volt, ahogy Valrux állította, táncoltunk is a kellemes zenékre, mivel gyorsan kifáradtam, viszonylag hamar távoztunk a bálról. Valrux le se vette rólam a szemét, mióta csak leültünk a vacsorára, az aggodalom rajzolódott ki az arcára.

Visszatértünk a szobánkba, segített levenni a nehéz ruhát, aztán felkapott a karjaiba, hogy az ágyhoz vigyen. Szorosan átölelt mindenféle mondanivaló nélkül. Nem jutottam szóhoz. Nem tudom, mit mondjak újdonsült férjemnek, mivel valamelyest hálás is vagyok neki a mai napért.

- Alphonse… - valahogy köszönetet szeretnék neki mondani, de nem sikerül.

- Semmi baj, most már sírhatsz nyugodtan.

- Honnan vetted, hogy én…

- Láttam rajtad, mióta távoztak az asztaltól a szüleink. Semmi baj nincs abban, ha sírni akarsz, meg tudom érteni.

Megcsókolt olyan szenvedélyesen, ahogy szinte soha. Közben csak sírtam a dühtől és a csalódottságtól és kicsit a boldogságtól is, hogy Valrux vett el. Nagy nehezen álomba ringatott, mikor másra sem tudtam gondolni, csak az ígéretemre, hogy mostantól az eredeti nevén szólítom.

Kicsit felriadtam az éj közepén, mert szomjas voltam a sok sírás után, próbáltam kimászni az ágyból, de épp csak megmozdultam, Valrux megfogta a karom.

- Máris menekülsz mellőlem Emmám? - mondta álmos mosollyal.

- Tudom, hogy szánalmas voltam elalvás előtt. - sütöttem le a szemem.

- Ugye visszajössz? - kérdezte szomorú arccal.

- Ne hülyéskedj, persze, hogy visszajövök. - odamentem a kancsóhoz.

- Az jó, akkor jó lenne elhálni azt a nászéjszakát.

- Azt is kéne?! - éppen nem nyeltem félre a vizet meglepettségemben.

- Csak ha szeretnéd, de ne feledd, mivel a férjed vagyok most már, igénylek bizonyos dolgokat…

- Rendben, értem, csak nem számítottam rá… vagyis semmire.

- Ez esetnem angyalom, ha már eléggé zavarba hoztalak, repülj vissza a meleg takarók alá.

- Alphonse, kérlek, nem tudom, hogy mit szeretnék.

- Pedig most már azt teszünk, amit akarunk. Sőt, így is le kellett tagadnom pár dolgot.

- Na, ne. Elég volt mára ebből a cirkuszból. Mit nem mondtál még el?

- Ne aggódj, csak elintéztem, hogy te legyél a szüleid ártatlan virágszála. Úgy sejtik, hogy holnapig hozzád sem érek, sőt a szobát is az esküvőig nem foglaltuk el. Gondoltam, ez nincs ellenedre.

- Ha a szüleinken múlott volna, már csecsemőkorunkban összeboronáltak volna minket. Azért köszönöm.

- Az biztos, hogy megtették volna, viszont ezt megelőzve megtaláltalak. Én köszönöm meg neked, hogy maradtál. Most gyere vissza, aztán kitaláljuk, hogy mit szeretnél.

 - Jó ötlet. - visszabújtam az ágyba, de remegtem, mint a nyárfalevél. Természetesen Valrux várt rám kitárt karokkal, hogy ő átölelhessen, miközben én macskaként összegömbölyödve hozzá bújjak.

Folytatás