Múltidő 5. fejezet: Az estély rejtelmei

A távolban levő foltokból ítélve sok emberre számít az ember, de csak az a két jármű volt, amik sejtésem szerint a múltkép idézőket szállította.
Valrux meghajolt a megérkező idegen férfi és nő előtt.

- Üdvözletem Herr Wolfer és Lady Leon. Köszöntöm önöket a katedrálisunkban.

- Üdvözöllek én is Valrux, mondtam legutóbbi találkozásunkkor, hogy hagyd a formalitásokat.

- Ahogy óhajtod Theodor.

Theodor elégedetten bólint, végül rám esik a tekintete.

- Kit üdvözölhetek a hölgy személyében?

- Emma von Liberte, a medve és még kiképzés alatt áll. - formálisan meghajoltam Theodor előtt. A háttérben Susanne kifinomult alakját láttam, amint finoman és együtt érzően mosolygott, inkább megszokásból, mintsem bármilyen érzés miatt.

Elhelyeztük őket a szobáikban, mi meg elkezdtünk a reggelihez készülni. Reggelire és később ebédre külön terítéket kaptunk, mint idézők, így mind az öten egy asztalnál fogyasztottuk el az éppen aktuális fogásokat.

Délután már fokozódott az izgalom, mindenki annyira elfoglalt volt, hogy a szobámon kívüli meg szokott hangzavart nem lehetett hallani. Elle el sem mozdult a szobámból, annyira lekötötte az előkészületem. A ma esti ruhám is elég lenyűgöző, ismét egy sötétkék bársony csodát tett elém Elle, amin nehéz arany sújtásos hímzések voltak gyönyörű kompozícióba helyezve. Ma nem volt kedvem veszekedni Ellevel a fűzőn, mert tudtam, hogy ennek a ruhának a kinézete eléggé a fűzőn múlott. A derekam szépen kiemeli, a dekoltázs finom, nem kihívó, mondhatom maga a tökély.

A vacsora, szokás szerint mennyei volt, emiatt kezdtem jól érezni magam. A tánc megkezdésénél észrevettem, hogy Theodor felkérte táncolni Feliciat. Ő persze úri hölgy lévén, szemrebbenés nélkül elfogadta a felkérést, aztán csak a keringőjüket vehettem szemügyre.

Valrux a semmiből mellém lépett, a kezében két pohár whisky, az egyiket felém nyújtotta.

- Az estére és a vizsgára Emma. Azért bátorkodtam whiskyt hozni, mert ez itt a legfinomabb, amit csak lehet a környéken találni.

- Az estére. - válaszoltam zavarodottan, miközben belekortyoltam a tömény italba.

- Felkérhetlek egy táncra?

- Rendben. - gyorsan megittam a whiskyt, még Valrux is felvonta a szemöldökét erre a cselekedetre.

- Remélem nem fog megártani. - jegyezte meg kicsit aggódva Valrux.

- A tánc biztos nem.

A kezemet nyújtottam Valruxnak, ő meg a tánctérre vezetett. A zene, a keringő, az alkohol, Valrux szoros és erős tartása a derekamon, a fizikai közelség egyvelege közt mintha egyre közelebb és közelebb kerülnék hozzá. A zene lassult, minél érzelmesebbnek és közelibbnek éreztem a táncot. Szorosan fogott, hogy már semmi hely nem volt köztünk, ő a vállamhoz hajolt, a nyakam ívét végigfuttatta az ajkaival és egy finom lehelettel, amíg megállt a kulcscsontomnál. Ezután egy csókot kaptam rá. A szemembe nézett olyan édesen, hogy a csokoládé sem tudna ilyen gyorsan olvadni a napon, mint ahogy én elpirultam.

- Nem tudom magamba fojtani, hogy szeretlek Emma. Attól, félek, hogy ez elég tartós állapot.

Ránéztem, a szemében már az elutasítás lehetőségeit véltem felfedezni, de én szóhoz sem jutok. Egyszerűen túl szépen mondta, hogy én elutasítsam.

A tánc végén Valrux csak levezetett a tánctérről, a derekamnál segítve vezetett át a nagy előcsarnokon. A whisky túl sok volt, teketóriázás nélkül rátámaszkodtam a karjára.

Visszakísért a szobámba, nem tudom mit várt, nekem sok volt az a whisky, neki látszólag meg sem kottyant. De az a csók az udvaron meg itt a tánctéren… nem akarom elhinni. Akarom újra és újra. Csak nem ennyire felhevült pillanatban.

- Azt hittem, hogy álmodok, annyira édes volt a csókod. - hízelgem neki, miközben a keze támaszként a karom fogja. Rámosolygok, mint valami kiskamasz, aki megkapja, amit akar.

- Túl sok volt az a whisky úgy látom. - nem vettem észre rajta sem haragot sem örömet. Teljesen semlegesen viszonyult a helyzetemhez.

- Éppen az, hogy túl kevés, mert mindenre emlékszek. - te jó ég, már elkezdek neki nyávogni, mint egy macska. Mint aki követeli a következő fogást. Vagy a következő csókot? Inkább koncentrálok arra, hogy el ne essek.

- Legalább elismered, hogy tetszett neked. - végre mosolyt látok a száján, nem bírja sokáig nevetés nélkül.

- Nem tagadom, megismételném.

- Ha lehet, itt és most. - válaszolta és még elhúzódni sem volt időm a csók elől. Ismét feltört az-az édes íz, ami kellemes és izgató volt számomra. Ölelt, mintha ezen múlna az élete. Persze, hogy ezt akartam, másra sem vágytam, de többre? Nem hiszem, hogy itt lenne az ideje, de jólesik.

A szobája felé vezetett, én csak néztem rá, hogy mit akarhat, és miért nem kísér az én szobám felé.

- Nem lehetne most az egyszer, hogy mellettem maradj estére? - kérdezi tőlem ártatlanul.

- Nem tudom mi a szándékod ezzel, de legyen, ma már amúgy is annyit ittam, hogy nem érdekel, ha nem az én szobámban ébredek fel. - meg ettől függetlenül nem akartam én sem, hogy itt legyen vége a napnak.

Bekísért a szobájába, miközben szétnézett, hogy senki nem vett-e véletlenül észre minket. Mintha lenne valami félnivaló, pedig már mindenki tudta, hogy előbb vagy utóbb be fogom adni a derekam Valrux udvarlásának.

Beléptem a szobájába, amit még eddig csak egyszer láttam, azt is ugye véletlenül, mikor Feliciaval volt együtt. Tiszta, visszafogott szoba, egy nagy ággyal a szoba egyik oldalán, egy szekrény, mellette egy ajtó, ami gondolom, a fürdőszobába vezet, annyi volt a különbség az én szobámhoz képet, hogy itt nem volt az ággyal szemközt fésülködőasztal, helyette egy íróasztal és egy nagyobb könyvespolc töltötte ki a teret.

- Gyere be, ha még egyáltalán talpon bírsz maradni. Ha még a kandalló elé jössz, talán nem is fogsz fázni.

Odaléptem hozzá, ő újra megcsókolt, annyira lenyűgözött a hangulat, hogy itt vagyok vele, kettesben, senki nem zavar minket.

- Lehet szó arról, hogy velem aludj ma este, vagy a segítődtől engedélyt kell kérnem?

- Nem hiszem, hogy bármit is ellenezne, legyen, de alvásnál semmi több.

- Értettem, kedves, és ha megengedi, megszabadítanám ettől a sok, flancos ruhától, eléggé sápadt bőrszíne van, biztos nem kap rendesen levegőt.

- Köszönöm, de inkább egyedül megteszem.

- Kérlek, hagy segítsek. Tudom, hogy kell és feltételezem, a segítője nélkül nem is boldogul a fűző levételével.

- Hát akkor sok sikert hozzá.

A ruhák és a nagy szoknya nem volt sok idő, de a fűző csak nem akarta megadni magát egykönnyen.

- A csoda vinné el ezt a barokk csicsát a fűzőivel együtt. - morgolódott, miközben segített levenni a fűzőmet.

- Hát én sem vagyok oda érte, de ha korhűk akarunk, lenni felvesszük.

- Azt is tudod, remélem, hogy ha a férfiak döntötték volna el a ruházatot, most nem lenne rajtad semmi.

- Természetesen, de gondolom, ez nem tántorít el semmitől.

- Persze, ugyanúgy kedvelnélek.

Sikerült kiszabadítania a ruháim fogságából, de ennél többet nem tett. Gondolom megadta nekem a lehetőséget, hogy én folytassam ezt a komédiát. Zavarodott voltam, de amikor ő már csak egy szál alsónadrágban elém lépett, a félelem teljesen megbénított. Ő meg csak aranyos ábrázattal nézett rám, várta a reakcióm, bár szemmel láthatólag sejthette, hogy fogalmam nincs, mi lesz ezután.

- Ne aggód, semmi nem lesz, ha úgy szeretnéd. Bár nem tudom, hogy az alvás mióta erkölcstelen dolog, de ígérem, azt teszem csak, amit megengedsz.

- Még szép, hogy az van, amit én szeretnék. - mormogom vörös arccal neki.

- Rendben, akkor most már nyugovóra térhetek az ágyamban? Mert tudtommal az én szobámban vagyunk.

Félve odamentem az ágyhoz, próbáltam a hideg vérem megőrizni és bele sem gondolni, hogy most mit teszek. Bebújtam az ágyba, ami elég meleg és kellemes volt számomra. Valrux végig le sem vette a szemét rólam, és amint látta, hogy megnyugodtam, finoman a kezével átkarolt, és magához húzott. A teste melege teljesen megnyugtatott, végül a homlokomat megcsókolta és mielőtt megadta magát a mély álmoknak, elmormogott a fülembe egy "aludj jól" mondatot.

Folytatás