Múltidő 3. fejezet: Az igazi nevem

Ma reggel könnyebb volt kirángatni az ágyból Ellenek, gyorsan elkészültünk a reggelire, közben nagy tervekkel előrelátva indultam neki az ajtónak és a mai napnak. A folyosóra érve láthattam a már eléggé fennálló napot és meleg érzéssel töltött el ez a meleg napos őszi nap.
A mai reggelre egyből lecsaptam a palacsintára és a bacon-re, mint aki már két napja nem evett. Beletemettem magam a reggelibe, de nem sokáig örülhettem neki, épp felnéztem a tányérról, mikor észrevettem, hogy Valrux közelít felém, mint egy sas, aki lecsap áldozatára. Szerintem mindenki láthatta, hogy szégyenérzet nélkül leül velem szembe és ő is ugyanazokat pakolja a tányérjára, ami az enyémen van. Nem, egy szót sem ejtett ki a száján, csak itt reggelizik velem egy asztalnál a bosszantásomra. Azt sem tudom elhinni, hogy csak itt van palacsinta ennél az asztalnál. Miután befejezte, felállt és közölte nekem, hogy "várlak" és ennyivel otthagyott az asztalnál.

Nem érdekel, ha vár a vizsga felkészítésre, nem siettem el a reggelit. Lassan felmentem a terembe, benyitottam, de csak Valrux volt benn a fotelben ülve olvasott valamit. Meghallhatott, mert becsukta a könyvet és elindult felém. Mikor már csak egy lépésre volt tőlem, megfogta a kezem és a szemembe nézett.

- Azt csicseregték a madarak, hogy van pár kérdésed rólam. Ha felteszed, akár meg is válaszolom, azzal a feltétellel, hogy senkinek nem beszélsz most erről. Felicia miatt meg ne aggódj, későbbre hívattam ide.

- Nem is tudom, hol kezdhetném, azt ígérem, hogy köztünk marad ez a beszélgetés. A főmama azt állította, hogy neked nem Valrux az igazi neved.

- Valóban, ez csak a biztonságom miatt lett választva. Elég probléma lenne, ha kiderül, valóban ki vagyok. - itt közelebb lépett hozzám, szinte suttogta ezeket a szavakat a fülem mellett. Látom a félelmet a szemében, hogy elárulhatom. Pedig nem volt szándékomban.

- Elárulhatod az igazi neved?

- De csak neked. Senki másnak a főmamán kívül nem volt eddig tudomása. Ha már ilyen szépen nézel rám, nem tehetem, hogy ne teljesítsem ezt a kíváncsiságodat. Az igazi nevem Alphonse Schwarzbaum, a nemesi Schwarz család leszármazotti ágából. Bár annyira hozzászoktam a Valruxhoz, hogy az Alphonse már elég idegen számomra. Végül, pedig ahogy ígérted, kérlek, ne is ejtsd ki ezt a nevet.

- Rendben, megígérem. - nyeltem egyet, mert a száraz torkom és a fülemben hallatszódó szívdobogásom elnyomja a gondolatom, hogy valahonnan emlékeztem erre a névre, hogy Schwarzbaum. Csak nem jut eszembe, hol meséltek róla. Ránéztem Valrux aggódó szemébe, próbáltam nem ijedt képet vágni hozzá. Még közelebb lépett hozzám és szorosan megölelt, miközben a fülembe suttogta, hogy " köszönöm ". Megpuszilta az arcom és finoman elengedett.

- Ma azt hiszem, elég ennyi, holnap most már tényleg készülünk, jobb, ha mész, nemsoká Felicia ideér.

 Nem kellett kétszer mondania, szinte futottam vissza a szobámba feldolgozni az előbb történteket. Elle már várt rám a szobában, így nem tudtam nagyon elmerülni a gondolatok világába.

- Nem tudtam, hogy ilyen hamar végez, ha gondolja, az ebédre elkísérem, azután ha valahova szeretne menni, elintézem a szükséges teendőket. Szép nap van, hogy az udvarra lesétáljon.

- Köszönöm Elle, nem hiszem, hogy a sétához sok kedvem lesz, de az ebéden számítok a jelenlétedre.

A fish & chips ebédre elég puritánnak és egyszerűnek tűnt, mégis elégedett voltam vele, mert már otthon is szerettem ezt az ételkombinációt. A délutáni sétálás már nem igazán volt a kedvemre. Elle nem adta fel ebéd után sem az ötletét, sőt próbált pár süteménnyel is kedveskedni, hátha ki bír az év utolsó napsugaraihoz csalogatni.

Mivel visszatérve a szobámba, semmi dolgom nem akadt, meg azok a sütemények is nagyon finomnak tűntek, jó is volt az idő, így csak lementünk a kertbe, ahol nagyon szépen le lett nyírva a gyep, hogy egy takaróra leülve élvezhettem a süteményeket, mint valami piknikezést. Láttam, hogy mások is kijöttek ugyanúgy, szinte itt élték a társasági életüket délutánonként napernyők mögött megbújó pletykálkodó nők.

Annyira jól éreztem magam, hogy észre sem vettem, hogy Valrux közeledik felém. Elle sem tett úgy, mintha észrevette volna, de ő nem ijedt meg, mikor előttünk állt Valrux és megkérdezte, hogy leülhet e közénk. Sosem voltam dadogós vagy ilyesmi, de szóhoz sem jutottam, csak bólintottam egy igennel a csatlakozási szándékhoz. Elle nem zavartatta magát, kikészített még egy kistányért és süteményt.

- Sajnálom, hogy megzavartam a délutáni pihenődet, mára már nincs dolgom, és ahogy megláttalak itt, gondoltam beszélhetnénk.

- Most már mindegy, hogy csatlakoztál, ha meg csak a sütemény érdekelt, az sem érdekel. A délelőtti beszélgetés után meg tényleg nem tudom, mit kéne még megbeszélni.

- Elsősorban a hétvégi estélyről lenne szó. Majd nézned kell egy alkalmi ruhát, ezért a főmama megkért, hogy szóljak neked, hogy holnap délután a segítőddel menj el a ruhaüzletbe kiválasztani a ruhát.

- Mióta érdekel téged az, hogy mi van rajtam?

- Hidd el, hogy már egy ideje. Főleg ha hazatérnek a múltkép idézők, jó benyomást kell rájuk tenni.

- Kik valójában az idézők? Mire lehet számítani?

- A farkas Theodor Wolfer, aki most Svájcban él, velem egyidős férfi ő is szintén az egyik múltkép idéző családból származik, ő itt élt a vizsgázása napjáig. Mivel később fedezték fel rajtam a múltkép idézés képességét, ezért nem vizsgázhattam vele együtt, csak most. A másik az oroszlán, egy kifinomult francia hölgy, veled és Feliciaval egyidős, a neve Susanne Leon. Ő vele is találkoztam, neki már tíz éves korában felfedezték, két évig volt itt a képzése idejére aztán vissza is tért a családjához.

- Akkor mindenki valami nagy múltú családból került ide.

- Nem is akármilyen családokból, mindegyik családban előfordult pár embernél a múltkép idézése.

- A te családod valahonnan ismerős, mégsem tudom, hol hallottam róla.

- Előfordulhat, nem csak az enyém, a tied, mint Liberte örökös, nagyon is kiemelkedik az öt család közül. Az idősebbek még ismerik egymást, próbálták is egymás között megtartani ezt a nagy titkot, nekem is meséltek a családokról még gyerekkoromban, lehet, hogy te is így hallhattál rólunk.

- A többieknek miért tükrözi a nevük a lélekállatukat?

- Nekik ősidők óta a családban ugyanaz a lélekállatuk, az enyém évszázadok óta nem tűnt fel, Felicia vörös skótként a kígyó is messzire áll tőle, de nálad is ugyanez lehet a helyzet. Nem tudom én sem elképzelni, hogy egy markáns medvének miért lehet szabadság a neve.

- Medve? Honnan veszed?

- Mikor gyakoroltunk tisztán láttam, mert még nem tanultad lezárni a lélekállat jelenlétét. Egy gyönyörű, barna medve, ami szelíd és méltóságteljes volt.

- Rendben, nem kell agyonbókolni egy szerencsétlen lélekállatot.

- Csak leírtam, hogy könnyebben elképzeld. Ha nem bánod dicsérem a segítőd ügyességét, igazán mennyei és könnyed ez a habos sütemény.

Ekkor esett le, hogy Elle végig ott volt mellettünk. Ő csak mosolygott, finoman megköszönte a dicséretet és közölte, hogy talán most már illene visszatérni a szobámba elkészülni a vacsorára. Valahogy nem akartam. Olyan jól éreztem magam Valrux társaságában, amit még reggel sem gondoltam volna. Végül is kedves, tiszteletteljes, illedelmes, szolgálatkész minden részről.

- Remélem, számíthatok a vacsorán is a társaságára lady.

- Gondolom a nem az nem lesz elfogatott válasz.

- Nagyon jól gondolta kedves.

Kiugrottam volna a bőrömből, hogy most meghívott a vacsorára Valrux, szóval most is élvezhetem a társaságát az étkezésnél, csak nem meglepetésszerűen.

Alig értem be a szobámba és csuktam be az ajtót, Elle egyből diadalittas örömmel leültetett a fésülködőasztalhoz, már megszólalni sem volt időm, mikor a púderes tégelyt a pamacsával az arcom elé tette és elkezdett rajtam ügyködni. Mire feleszméltem, már a hajam fésülgette nyugodt tartással.

- Minek mázoltál ki könyörgöm, ez csak egy vacsora! Meg, ha lehet, töröld le a vigyori képed itt mögöttem, mert nagyon nem tetszik az, amiben sántikálsz.

- Ugyan, ilyen illetlen szófordulatot egy finom és szépséges hölgytől, más hölgy örülne, ha a katedrális hercege beszélgetést kezdeményezne velük, de ő még nézésre se méltatja őket. Igen is helyénvaló, ha a legjobb formáját mutatja meg hódolójának.

- Legyen. - legyintek beletörődve a szürreális helyzetbe, hogy csak egy kis máz miatt nézem rám az a pipogya alak. Elle már a ruhákat kotorássza, miközben belenéztem a tükörbe. Kétség sem fér, hozz, jó munkát végzett. - Rendben, látom, mire megy ki a játék, de tényleg szükség van arra az ijesztő fűzőre? Már ha ránézek, sem kapok levegőt. Nem, felejtsd el, hogy én felveszem ezt a kínzó eszközt. - elkínzott arccal nézek Ellere és a szememmel könyörgöm neki, hogy csak ne adja rám azt a múltbeli iszonyatot. Elle szokása szerint a higgadt arcával felém tartja a ruhadarabot, látom a szemében, hogy semmi esélyem elmenekülni ebből a helyzetből.

A helyzet meg elég sikeresen zajlott le, persze csak Elle szemszögéből, sikerült rám erőszakolnia azt a nyavalyás fűzőt. Addig sikerült elhúzni az akciót, hogy már szinte a vacsoraidőben benne voltunk, ezért rohantunk le az étkezőbe esztelenül, hogy a már lebeszélt vacsorám ne vesszen kárba… mármint Valrux vacsorája.

Keresem Valruxot a csoportos asztalnál, mégsem láttam sehol. Elle mondta, nézzünk el a kisebb asztalokhoz, ahol szerinte maximum négyfős helyek vannak. Teljesen hátramentünk a következő elszeparált teremben, ahol Ellenek igazat adva, ott várt Valrux egy kétfős asztalnál. Mikor észrevett, felállt és kihúzta illedelmesen a széket, ahova le kellett ülnöm. Szerencsére a tipikus kézcsókot legalább elhagyta, az már túl sok lett volna nekem ebből az úri etikettből.

- Látom megérte a fáradságot a várakozásomra, ma is csodálatosan nézel ki Emma.

- Sajnálom, hogy megvárakoztattalak, volt egy kis nézeteltérésem a segítőmmel.

- Gondolom valami unalmas ruhát szeretett volna felvenni, de a segítője meggyőzte erre a csodálatos smaragdzöld ruhára.

- Majdnem, éppenséggel a fűző volt a vita tárgya. - kezdek vörösödni, lehet, hogy nem hölgyhöz méltó szófordulat egy fehérneműről beszélgetni egy vacsorán.

- Oh, ilyenről sem hallottam, hogy egy nő ne emelné ki az előnyösségeit. - az arcán kicsi mosoly csillant, látva, hogy jól szórakozik a hozzáállásomon.

Ezután sikeresen, csendben és nyugodtan megvacsoráztunk. Az étel kiváló, tápláló és finom volt.

Vacsora után felállt Valrux, mellém lép és a kezét nyújtva felém mondja:

- Gyere, ma tiszta az égbolt, szeretek ilyenkor az udvarban sétálni egyet a friss levegőn. Megtisztelnél a jelenléteddel, hogy elkísérsz egy séta erejéig?

- Nagyon jó ötlet, köszönöm a vacsorát, csatlakozok hozzád.

Az udvar elég csendes volt ahhoz, hogy teljesen izgalomba jöjjek, hogy kinn sétálok egy férfival. Nem fogta meg a kezem, amíg ki nem értünk az épületből, de amint elhagytuk az első padokat gondolkozás nélkül megfogta a kezem és ment szó nélkül, mintha tudja, hova akar vinni. Eléggé hátra mentünk egy lugashoz, ahol a tiszta, csillagos eget nagyon szép kivitelben lehetett látni. Várt egy kis időt Valrux, amíg kigyönyörködtem magam az égbolton, ezután szorosan magához húzott, átkarolt a derekamnál fogva és mélyen a szemembe nézett.

- Ugye tudod, hogy vártam rád már régóta?

- Könyörgöm, még csak pár napja ismerlek, honnan tudhatnám?

- Régen meséltek rólad a családom, hogy te itt leszel egyszer, én csak azt vártam, hogy idejöhess, ha itt van az időd.

- Most azt akarod nekem bemesélni, hogy Felicia egy álom?

- Nem, ő maga a kényes valóság.

- Mégsem tudod lerázni magadról, de te meg teszed itt nekem a szépet, miközben ti már évek óta ismeritek egymást.

- Kérlek, ne mondj butaságokat, tudod, hogy nem érdekel Felicia. De ha ennyire kételkedsz bennem, nem tudom, mivel tudnám a bizalmadat megnyerni.

- Szerintem semmivel, ez elég egyértelmű, most pedig köszönöm a vacsorát, meg a többit is, végül is te akartad az egész estét, megtettem, amit gondoltál…

- Tévedsz, a felét sem, amit szeretnék. - közelebb húzott magához, semmi időt nem adott a válaszra, csak a puha száját éreztem a szájamon. Ha neki ez a bizalom elnyerés, akkor nagyon tévedésben él szerintem. Csak attól, hogy úgy csókol, mint egy Casanova, még nem fog senkit elnyerni magának. Egyszerűen a keserű szájíz tört a tudatomba, hogy ezt nem így akarom.

- Valami gond van kedvesem? - rám néz azzal az aggódó kutyaszemekkel, várja a folytatást, amit tudom, hogy most csúnyán el fogok rontani számára.

- Nem, nincs gond, de ha megbocsájtasz, én visszavonulnék a szobámba, késő van már.

Csalódottan leengedte a kezét, megadva magát az elengedésemnek, így kicsit lelkiismeret furdalással mentem vissza a szobámba.

***

Mikor Valrux tért volna vissza az udvarból, egy nem kivilágított padnál észrevette, hogy Felicia ült rajta rezzenéstelen arccal. Mikor Felicia észrevette Valrux szomorú arcát, feldühödve felállta kőpadról és letámadva kérdezte tőle:

- Miért koslatsz utána, mint egy kutya?

- Fontos számomra a megvédése.

- De ő tesz rád magasból…

- Nem érdekel. Ha a világ végére is futna, én mennék utána. Nézhet kutyának vagy őrültnek, addig örülni fogok, míg a közelemben tudhatom. Nem magamnak akarom, azt szeretném, hogy ő neki legyen szüksége rám.

- Akkor futhatsz utána. De mire elfáradsz, rájössz, hogy közelebb is találhattál volna szerelmet.

- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy feladom. - válaszolta és mielőtt folytatta volna Felicia a zsörtölődést, gyorsan kereket oldva ment vissza a szobájába. Hiszen honnan is tudhatná Felicia, ő mit akar?

Folytatás