Múltidő 14. fejezet: Egy levél

Másnap reggel úgy sikerül felébrednem, mint akit fejbeütöttek előző este. Pár pezsgőre emlékeztem, meg pár táncra. Megfordultam, ahol Valrux szuszogott még, ezek szerint őt is kicsit megviselte az este. Mikor kicsit összeszedtem magam, Ellet felhívattam a szalonba, ha mi nem is, de ő neki mindenről tudnia kell.

 - Asszonyom, sajnálom, hogy titkolóztam, az uraság megtiltotta, hogy a meglepetést eláruljam.

 - Már mindegy. Inkább mesélj erről a pezsgőfelhős estéről.

- Az urasággal együtt nem győztek a vendégekkel koccintani, viszont felettébb jól tartották magukat. Persze, éjjel, amint közölték távozásuk, egyből bezuhantak az ágyba. Semmi kompromittáló nem történt, az estély fergetegesre sikerült.

- Akkor már megérte megtartani. Amíg nincs reggeli, mit tudnák csinálni maradék időmben? Levelezéseket le lehet bonyolítani?

- Persze, ha van kulcsa az uraság szobájához, besegíthet asszonyom is a levelek megírásában. Most tudomásom szerint jó pár levél érkezett.

- Ez esetben megyek, utánanézek Valrux munkájának, mert nem szeretném, ha a sok levél megválaszolatlanul maradna, párat én is meg tudok írni.

- Ahogy gondolja asszonyom. - folytatta tovább Elle a pakolászást.

Így lementem Valrux régi szobájába, mivel én is kaptam kulcsot hozzá. Leültem a nagy székbe, és az asztalon levő kicsi levélkupacra tévedt a szemem. Pár eljegyzési köszönőlevél már lapult a kupacban a reggeli postával együtt. Túl gyorsan terjedt el a hír, főleg úgy, hogy még én is csak este mondtam rá az áment. De elhessegettem a gyanús gondolataim, és kedves válaszokat kezdtem el írni a levelekre, az illemet megkövetelve. Ami pedig fontos üzleti levelek voltak, azokat meg külön válogattam, hogy Valrux majd később könnyen megtalálja, és el tudja olvasni.

Jó negyed óra alatt kész voltam, már csak a helyére kellett tennem a beérkező leveleket. Kerestem, hova mit tett el Valrux, ekkor megláttam a kulccsal záródó fiókot, amiben most a kulcs benne maradt. Gondoltam, ott is megnézem, hátha oda kell tennem pár fontos levelet, de kinyitva a kezembe landolt egy levél von Liberte feladó néven. A cím a volt otthonom volt, így semmi kétségem nem volt, hogy a szüleim adták fel. Gondolkodás nélkül felnyitottam, amit később már kezdtem megbánni.

Tisztelt Alphonse Schwarzbaum,

Szüleivel, William Schwarzbaum személyében tárgyalás útján végső döntésünk lett, hogy a von Liberte örökössel, továbbiakban Emma von Libertet kötelessége eljegyezni a téli napfordulóig. Önként dönthet a kijelölt ideig, későbbiekben a házasságot kényszerítés útján köttetik meg.
Feltétele Williem Schwarzbaum és Hildegarde Schwarzbaum személyesen kövesse figyelemmel az eljegyzési szertartást, amit lehetőleg egy eseményen tartsanak meg. Ezután pedig az érintett jegyespár szülei döntenek az esküvő lebonyolításáról, legkésőbb az ez év végéig.

Reméljük, hogy minden zökkenőmentesen alakul, és a két család végül egy boldog szövetséget köthet meg az esküvővel egybekötve.

Üdvözlettel, Henric von Liberte

Csak fogtam a levelet a kezemben, hitetlenkedve néztem előre, már nem olvastam a sorokat. Nem tudtam elhinni, hogy kényszerházasságra győzik Valruxot.

- A rohadt életbe, legalább megkérdeznéd, hogy bejöhetsz-e a szobámba! Mi a … - dermedt le Valrux előttem, aki szemmel láthatóan rosszkor jött le. - Emma, mi van a kezedben? - kérdezte óvatosan

- Jó tudni, hogy csak színjáték volt az egész. Remélem a szüleid boldogok. - vágtam vissza Valruxnak.

Ekkor kirántotta a kezemből a levelet, amiről már tudtam, hogy nem szabadott volna a kezembe kerülnie. Ő sápadtabb lett, mint reggel, mivel ő is tudta, hogy nagyon elszúrta a tegnapi estét.

- Tudom, hogy ide kevés a bocsánatkérés. Igen, kényszerítettek, nem csak az én szüleim, hanem a te szüleid is. Közös érdekük lett mindek összeboronálni.

- Megint… ismét a markukban akarnak tartani, pedig már annyira örültem, hogy végre szabadabb lehetek. - a sírás fojtogatott, a kezeimmel eltakartam az arcom, hogy ne vegye észre Valrux, hogy mennyire felzaklatott a múltam egy kicsiny darabja.

- Mi történt? - kérdezte félénken Valrux, mintha el akarná törölni a haragját. Sejtettem, hogy a reakcióm szokatlan volt számára.

- Semmi érdekes. Aranykalitkába zárt pacsirtaszerűen éltem le vagy 10 évet. - válaszoltam vállat rántva.

- Ez esetben kis pacsirtám, megszerzem neked azt a kalitkát, de a kulcsot és a zárat eldobom örökre, hogy sose legyen bezárva.

- Megint jössz a bókokkal, de mire megyek vele? Mond már világosabban, mire gondolsz?!

- Ha elveszlek, szabad leszel. Ígérem.  - elém lépett, hogy át tudjon ölelni, mint aki meg akarna védeni a közeledő megmásíthatatlan jövőtől. Nem tudtam eldönteni, hogy magától a félelemtől vagy éppen ellenkezőleg, a megkönnyebbüléstől kezdett el hullani a könnyem.

***

Egész nap le sem tudtam magamról rázni Valruxot, mert aggódott, hogy még egyszer képes leszek elbőgni magam.  Elle meg maga volt az angyal, mikor az ebéd után hozott be egy tálcányi finomságot, gyümölcsöket, gyömbéres süteményt, citromfű teát és sört Valruxnak a szalonba, ahol közösen Valruxszal olvastunk. Nagyon megtépázott hangulatban voltunk, mert tanácstalanul néztünk a jövővel szembe., miközben a szoba két végében el akartunk bújni a könyvek mögé a cudar valóságtól. Próbálni akartam a jeges hangulatot megolvasztani.

- Valrux, ha már a levélben szó volt, hogy szemtanuk is szükségesek, itt voltak a szüleid? - kérdeztem könnyedén, mintha csak a vacsora menüjéről kérdeztem volna, miközben gondoltam, hogy a háta közepére sem kívánja ezt a beszélgetést.

- Lehet Emma, hidd el, hogy sikerült annyit koccintanom a vendégekkel a vacsora után, hogy ha itt is voltak, fel nem ismertem őket. Kérdezd erről Ellet, hátha ő többet tud nálam. - fogta a fejét a kérdésre Valrux, amivel tudtomra adta, hogy szégyellte bevallani még magának is a tettét.

- Asszonyom, biztosíthatom, hogy a vendéglista szerint megjelentek az uraság szülei. Viszont korán távoztak is az estélyről. - válaszolt készségesen Elle.

- Gondolom, már rég elterjedt az összes nem létező pletyka is a konyha környékén, hogy mi miért történhetett. - nézett Valrux Elle felé.

- Ne aggódjanak, mivel az uraságnak is én segítettem ide költözése óta, illetve asszonyomnak is, csak én tudom, mivel töltik mindennapjaikat. Ha csak nem avatja be bizalmas barátnőjét a titkaiba, akkor nem tudhatnak semmit. Pletykák természetesen vannak, de pár nap alatt el is felejtődnek. - mentegetőzött Elle, miközben pakolással ütötte el a szalonban töltött időt, hogy ha szeretnénk valamit, minél hamarabb teljesítse kéréseink.

- Te voltál Valrux segítője? - kérdeztem Elletől kíváncsian.

- Természetesen, általában két embernek szoktunk segédkezni, mivel nekem sok dolgom volt az uraság szobájának rendbetételével, nem vállaltam sosem még egy személyt, amíg meg nem jelent a katedrálisban asszonyom. Sőt, maga az uraság kért meg rá. - a lelkesedés szikrája csillant fel Elle szemében, ahogy válaszolt a kérdésemre.

- Igen, én kértem fel rá, tisztában vagyok vele, hogy mindent szétpakolok, rendetlen tudok lenni, ezért el kellett egy rendszerető segítség. - vigyorgott rám Valrux.

Az este már jobban alakult, a vacsorán kimondottan jól éreztem magam, most lementünk a nagyterembe, ahol már Greta nagyon várt minket a legújabb hírekkel.

Vacsora után meg már a meleg kandalló várt minket és a félbe maradt olvasnivalók. Meg tudnám szokni ezt a nyugalmat. Szerencsére Valrux nem sokat gondolkozott, és a kanapéra ült le, hogy magához húzzon engem, miközben olvastam. Tudtam, hogy nem haragszik a levél miatt, tisztában volt vele, hogy egyszer úgy is megtudtam volna. Elkezdte a vállamat csókolni, és egyre haladt a nyakamon felfele az arcomhoz, míg vissza nem csókoltam. Volt olyan sejtésem, hogy ma már nem nagyon fogok olvasni, így hagytam, hogy Valrux felkapjon, és az ágyhoz vigyen.

A ma este csodálatosan végződött. Valrux mintha aludna már, én elmélkedek a mai napon. Nem sok gondolkozási lehetőségem volt, bár ez után az összebújás után nem kételkedem Valruxban, szinte eszembe se jut a kényszerházasság gondolata. Sajnos, az év végéig le kell szervezni.

Most már értem, hogy Felicia miért érezte túl gyorsnak a ceremóniát, miközben a zafír köves gyűrűt nézem a gyűrűs ujjamon, aminek fénye visszacsillan a kandalló tüzének fényében.

Tudtam, hogy Valrux kötelességének érzi, hogy a hagyományokat kövesse, de van benne egy csepp gyermeki makacsság, hogy mindenre nem fog fejet bólintani.

Elalvás előtt, ahogy alváshoz oldalra fordultam, Valrux közelebb húzódott hozzám és szorosan magához ölelt. Béke és nyugodtság kezdte átjárni minden porcikám, miközben hallhatom kedvesem egyenletes szuszogását.

Éjszaka felriadtam egy álmomból, ahol egy medve és egy sas harca folyt egy titok fellelése után. Mintha lázálomból ébredtem volna fel, ahogy kinyitottam a szemem, Valrux nézett rá aggódó arccal. Sosem éreztem ilyet. A medvével mindig álmodtam, de ilyen intenzíven megélve sosem.

- Semmi gond, ritkán fordulnak elő ilyen álmok, mivel álmodban nem tudod az idézést kizárni, miközben szorosan átölelve aludtál velem. - magyarázza nyugtatásul Valrux a történteket.

- Nem csak a múltunkat láthatjuk meg? - kérdem tőle az alig érthető magyarázat után.

- Álom esetében a jövőt láthatjuk. Az idézés is ekképpen a jövőre is koncentrálódhat, bár jó eséllyel meg lehet változtatni még. Bár nem ez lesz a nehéz probléma látomásom szerint.

- Te is láttad az álmot?

- Mivel én is idéző vagyok, egymás képét láthatjuk. Majd megoldjuk, kérlek, most pihenj még egy kicsit, jó pár óra van még reggelig.

Folytatás