Múltidő 21. fejezet: Örülj a múltadért, táncolj a jövődért

Cecilié tizenötödik születésnapjára egy kisebb bált akartunk rendezni, hogy az első bálján bemutathassuk a társaságnak. Felicia és Theodor megvitatták, hogy jó lenne Margaretet is bemutatni, így a két lánynak nem kell külön szervezni összejövetelt.
Rory egy pamlagon feküdt békésen, sajnos a kor meglátszott már rajta. Kicsit felvidítva szereztünk még be egy kiskutyát, Rubyt, aki most izgatottan csaholt a lányok körül, megérezve a mai nap fontosságát.

Marton épp csak az emeletre tette lábát, a lányok gyorsan elhessegették. Én szóltam Valruxnak, hogy vigye el a fiút a szabóhoz a szmokingokért, míg elkészülnek a lányok, akiknek az idő miatt már előző nap el lettek hozva a csodálatosabbnál és habosabbnál csicsásabb estélyik. Mi Feliciával természetesen, maradtunk a szerényebb estélyinél, inkább koncentráltunk a lányok türelmetlenkedéseire.

Az eredmény sikeressége sosem a lányok elégedettségén látszik, hanem magán a férfiak arckifejezésén, mikor a szeretett hölgyüket megláthatják a több órás kínzásnak feltűnő procedúra után. Ez esetben, mikor megláttam Marton meglepettségét, mikor meglátta a lányokat, tudtam, hogy győzött ismét a női nem képviselői. Az előtte szerénynek és csendesnek titulált fiú, akiről semmi érzelem nem volt kiolvasható, most nem csak levegőt venni felejtett el, a vörösödő arca kínosan aranyossá tette. Bízok Valrux megérzésében, miszerint lehet valami közte és Cecilié között, csak még nem tudják ezt.

A bemutatás gyorsan lezajlott, aztán Valrux felkérte Cecyt az első táncra. Láttam Valrux lelkesedését és meghatottságát, hiszen tudtam én is, hogy szinte még csak most engedtük el a kezét az első lépése után, most meg kész hölgyként lejti a keringőt a tánctéren. Theodor is hasonló eufóriámban lehetett Margarettel táncolva, az arcrezdüléseit nézve. Az első tánc után Marton Margarettel táncolt, amíg Cecy letörölhetetlen mosollyal jött vissza hozzám a táncból. Fontos volt neki ez az este, mivel a következő hónaptól kezdve elkezdi a tanulást a múltképek idézéséhez Martonnal együtt. Éppen csak eszembe jutott az első tanórám Valrux segítségével és Felicia dölyfösségével, a szemem sarkából észrevettem, hogy a kicsit kipirult Marton odalépett Valruxhoz, hogy felkérje Ceciliét táncolni.

Marton határozottságban az apjára, míg az elszántságban az anyjára ütött, így hiába tűnt az első pár lépés gyereki ügyetlenkedésnek, elég volt Cecyre néznie, hogy a zene vezesse táncukat.

- Meg sem lepődsz? - került mellém Valrux.

- Különösebben nem, ha eszembe jut, hogy Theodor és Felicia is így ismerték meg egymást.

- Valóban. Ez már nem a mi dolgunk innentől. Felkérhetlek én is a táncra? - nyújtotta a kezét nekem Valrux.

- Persze, úgyis régen volt alkalmam keringőzni. Csak azt áruld el, hogy ez valami véletlen szituáció, vagy valaki kitervelte? - karoltam bele, hogy levezessen a tánctérre.

- Most nem lehet hazudnom? Légy szíves Emma, csak most az egyszer. - nézett rám kínzott arccal.

- Komolyan?! Ne viccelj Alphonse! Tudom, hogy mikor hazudsz. Szóval, ki vele, hogy sikerült ezt összehoznod?

- Csak egy ártatlan iszogatás Theodor barátommal.

- Ühüm… szóval sikerült megtalálnotok azt az eldugott whiskyt, és míg iszogattátok eldöntöttétek a drága gyerekeitek életét?

- Valami olyasmi történt. Viszont a tánc nem nekünk jutott eszünkbe. Még tegnap engedélyt kért tőlem Marton, mert az apja szerint " minden női családtagunkkal kötelességünk táncolni", mivel nem tudta eldönteni, hogy hányadán áll Cecyvel, így engedélyt kért tőlem. A mostani felkérés már csak formalitás volt.

 - A formalitást már a levegőben megéreztem, ezen felül olyan izgága gyerek lett ma Martonból, hogy a saját anyja nem ismert rá. Én még megértem, hogy a lányok előző este aludni sem tudtak, de egy fiú?

- Kérlek, ne rontsd el a hangulatot, nem lenne ez jó mindenkinek?

- Inkább nem érdeke az idéző családoknak ez? Biztos vagyok benne, hogy ebbe még a szüleinknek is lesz beleszólása.

- Nem hiszem, már az esküvő után sem adtam nekik beleszólást a döntéseinkbe.

- Még akkor sem vagy biztos benne, ha ott állnak szinte mögöttünk a paravánnál?

- Hogy lehet… - ő is pont úgy fordított meg, hogy észrevehesse új vendégeinket.

Tudtam, hogy a táncból mára ennyi volt, hiába tudtam, hogy a nagyszülők is hivatalosak, nem számítottam semmire. Nem akartam szólni Cecynek, féltem, hogy baj lehet, ha felzaklatnánk a kötelességeivel, amivel régen minket traktáltak a szüleink.

Valrux le is vezetett a tánctérről, ahogy láttam előre, hogy köszönthessük Valrux szüleit.

- Csodálatos estét rendeztetek drágám! Ha a mi időnkben lett volna ilyen csodálatos este, az első bált minden bizonnyal nem felejteném el. - szorosan és vidáman ölelt át Hildegarde, akivel az évek során a semleges távolságtartásból a rendszeres levelezési kapcsolattartás alakult ki, mivel egyetlen unokájáról minden beszámoló nagyon érdekelte.

- Felköszönthetjük a legfrissebb idéző tanoncot? - kérdezte vidáman Henric Valruxtól.

- Persze, amint le tudjuk rángatni a táncparkettről, szívesen átveszi jókívánságaitokat. - közli Valrux szüleinek, akikkel épp csak megbékélt régi sérelmeiért.

- Úgy látom akadt táncpartnere, de ez már nem a harmadik tánc? - kíváncsiskodott Hildegarde, akinek még mindig a kora ellenére éles látással rendelkezett.

 - Hát, mint mondtam, nagyon belemerült az első komoly báljába… - szabadkozott Valrux, aki épp csak az illem miatt nem kapott a nyakához zavarában, ahogy rendes helyzetben tette volna. - Pedig mondtam neki, hogy két táncnál ne legyen több.

- Legalább megtudhatjuk ki az a fiatalúr, aki ennyire leköti az unokánk figyelmét? - most már Henric is elkezdett érdeklődni Marton felé.

 - Marton Wolfer, Theodor fia. - válaszoltam halkabban Hildegardenek, aki elismerően bólintott a válaszomra.

 - Egy farkas mindig farkas lesz, a Wolferek meg fontos szövetségeseink, tudtommal Nektek is von Libertéknek.

- Valószínű. Mivel visszaköltöztek ide hozzánk, így mondhatni mind itt vagyunk.

 - Tökéletes! Alphonse, remélem minden "rendben" fog alakulni.

 - Anyám, bármiben is sántikálsz, most megmondom, hogy nem fogtok Cecilié életébe beleszólni.

 - Ahogy akarod. Csak ne felejtsd el, kötelezettség.

***

Meg kéne csípnem magam, hogy biztosan nem álmodok. Felkért Marton a keringőre, bár eléggé zavarodottnak véltem, ahogy hozzáértem a karjához. Féltem, hogy elrontom a lépést, de Marton pár lépés után bátran vezetett a zenére. Belenéztem a tiszta kék szemébe, ami hasonló a húgáéhoz, ami hasonlít az égnek kékségére. Marton most nem vörösödött bele a helyzetbe, egyenesen rám mosolygott.  Észrevettem, hogy a szüleim is csatlakoztak a tánchoz. Elmélyülten beszélgettek, ahogy mindig is láttam őket. Elmélkedésem közben fura érzésem lett. Megijedtem, hogy ismét idéznék véletlenül, itt a tánc kellős közepén, de visszarántott a homályból két erős kar. Ahogy kiélesedett a látásom, Marton nézett vissza ismét rám, aki úgy tett a lépések közben, mintha nem történt volna semmi. Kénytelen volt erősen fogni, mert úgy éreztem, hogy a nagy ruha súlya eséshez húz a föld felé. Marton csak kérdőn nézett ezután vissza rám.

- Lehet, hogy pihenem kéne… - kezdtem bele a szabadkozásba.

- Semmi baj, csak a lábamon állsz. Remélem meg tudsz állni most már a sajátodon, mielőtt elesel.

- Te jó ég, sajnálom! - léptem hátra, de Marton keze szorosan fogott a még fenn álló elesés miatt. - Jól vagyok, most már biztosan állok.

- Akkor folytassuk a táncot, kérem. - és visszaálltunk alaphelyzetbe, mintha csak most kezdenénk el táncolni.

- Eddig csak Roryn tudtam idézni, de ez ijesztő volt.

- Mondta apu, hogy előfordulhat bármikor, még nem tanultam lezárni a lelket, így akaratlanul idézhettél volna.

- Még el se kezdődött, ahogy visszarántottál.

- Kénytelen voltam, azt hittem, hogy itt fogsz elájulni az első bálodon.

- Nagyon rosszul esett volna, ha bármiről is lemaradok.

Ahogy vége lett a zenének, levezetett Marton a szüleimhez, akik csodálkozva néztek rám és Martonra. Nem értettem, mi a probléma, de félreléptek és megláttam az eddig takarásban levő nagyszüleim. Kecsesen meghajolva üdvözöltem őket, ahogy szerintem elvárták. Ők fejbólintással köszöntöttek, és a kezükben egy ajándék volt látható.

- Boldog születésnapot és gratulálunk, hogy elkezdheted az idézés tudományát. Reméljük, ezzel a kis ajándékkal segíteni tudjuk céljaid elérését. - nyújtották át az ajándékot.

A dobozban egy ékszeres doboz volt, egy gyöngysorral és egy kicsi könyvecskével. Megnéztem a könyvet, de az üres volt, kicsit értetlenül néztem a nagyszüleimre.

- Drágám, mivel nekem csak fiam volt, nem adhattam neki naplót. De te minden titkod leírhatod, ha úgy tartja kedved. Megfigyeléseket írhatsz le, olyanokat is, amiket nem írnál le a hivatalos idézők könyvébe. A többi egy kis plusz, ami minden nőnek jól jön. - kacsintott rám Hildegarde.

- Köszönöm, ígérem vezetni fogom. - mondtam lelkesedésemben, mert tetszett az ötlet.

Csodálatosan indult másnap a reggel. Felkelés után elindultam reggelizni. Nem csak a szüleim, Marton és Margaret szülei is már az asztalnál ültek. Nem kellett sokat várnom Martonra és Margaret feltűnésére is.

A reggeli után Valrux félrehívta Martont.

- Elfelejtetted, hogy csak két táncra kaptál engedélyt? - förmedt Martonra Valrux. - Ennél nem lehetett nyilvánvalóbb az érzelmeid kimutatására.

- Nagyon sajnálom Alphonse, de akadt egy kis probléma tánc közben.

- Jó indokot hozzál fel, mert a szüleim már az esküvőt szervezik, amibe nem egyezünk bele felnőtt korotokig.

- Az elég jó indok, hogy Cecy majdnem idézett tánc közben? Majdnem a karjaimban ájult el.

- Volt kitől örökölnie. Anyám, Hildegarde is folyton elájult idézéskor. Cecynél is megfigyeltem már régebben.

- Akkor megérti, hogy szükségem volt a harmadik táncra.

- Most már nem tudok vele semmit tenni. Örülök neki, hogy vigyázol rá.

- Természetes, hogy vigyázok rá. Főleg, hogy már elígérkezett nekem.

- Ne szemtelenkedj Marton. Tisztábban vagyok, hogy mi a helyzet.

- Akkor minden rendben. - fejezte be Valrux a zsörtölődést.

Úgy tűnt, Valrux lehiggadt, de késő este Emmával is beszélt, miközben ő csak nyugodtan szeretett volna olvasni.

- Úgy teszel, mintha tudnád, mi folyik itt. - kezd bele Valrux, miközben a szalonban fel-le sétált.

- Ne akadj ki, de tudom. - néz vissza rá Emma jelentőségteljesen.

- Cecy mondott neked bármit is?

- Nem kellett senkinek semmit mondani. Hozzáértem Cecyhez, mikor ő nem figyelt rám és nézett ki a fejéből.

- Neked sem kell a szomszédba menni anyai ösztönért.

- Tényleg nem. Senki nem tanította neki, hogyan zárhatja el a lelkét, így nyitott könyv számomra.

Folytatás