2018. december 21.

A Lúzer rádió, Budapest! II. és A Rudnay-gyilkosságokhoz köthető apró gondolatok

Már átírtam a címet, és a múltkori összehasonlító sem volt olyan katasztrofális, most ismét egy hasonlóval jönnék. Amúgy sokféle címet adhatnék ennek a bejegyzésnek, mert egyrészt hatásvadász lenne, de mégis igaz.

Milyen lehetett volna a modern, kamasz Ambrózy báró? Olvass Lúzer rádiót!

Én meg az olvasó napló két külön világ, mégis más formációt nem tudok a következtetések lefirkantásához. Mert bizony, van miről mesélnem. Még most engedélyezem, hogy a kávékat, nassolni valókat előkerítsétek, félő hosszabb leszek, mint a Volga… Egy biztos, az Amazonnál már nem lehetek, már csak azért is, mert mindkettő széltében terjeszkedik. (aki érti, jár a keksz)

Kedves sültkörték és nem olvasóim, végre kezembe vettem a Lúzer rádió második világát, ami nem kevés meglepetést tartogat még akkor is, ha már a harmadik kötetet hamarább olvastam el.

2018. december 17.

Danielle Girard: Kihantolt múlt

Pozitív reményeket fűzve rendeltem meg tavaly.
Most olvasva több kétségem is feltámad: mi benne a díjnyertesség, illetve, hogyan élte eddig túl ez a nő?! Ráadásul, ebből hogy lett három részes trilógia?

Egy könyv, amit kézbe véve legszívesebben mást olvastam volna, de mégis leragadtam nála, már csak azért, hogy megtudjam, az lesz-e a vége, amit kigondoltam… meg mihamarabb befejezzem.

Ambrózy báró esetei Book Tag

Tizenöt feltett kérdés, most jöjjenek az én válaszaim. Remélem, nem fognak ki rajtam.
Honnan jött az ötlet? Mondhatni csak úgy jött magától.
Ambrózy báró esetei Book Tag kérdések

Melyik könyves férfivel töltsem a karácsonyt? - játék


Kicsit dobjuk fel a teknősök szürke mindennapjait...
Luca napi jósláshoz köthető könyves ötlet szüleménye a játék, amiről az ötletgazda karcát az alábbi linkek olvashatjátok:

Kedvem támadt hasonló játékban részt venni, így elkészült a saját verzióm:
13 kártyácska a kalapocskámban, avagy tizenhárom könyves férfi, napi két kieső, és végül egy marad, akivel ha nem is házasodok meg, de a szentestét biztos vele töltöm.

2018. december 16.

Ambrózy báró esetei Book Tag kérdések

Annyiféle kihívás van, magam is szeretek Tag bejegyzéseket olvasni, ezzel is mindinkább megismerem az olvasott bloggert.
Új könyves kérdéskört indítanék, a sokak által kedvelt magyar könyvsorozattal kapcsolatban bloggereknek és a rajongóknak. Természetesen igyekeztem minden könyvhöz kapcsolódóan kérdéseket feltenni, így elsősorban azok ajánlkozzanak a válaszadással, akik olvasták a teljes sorozatot.

A kérdések természetesen forrásmegjelöléssel másolhatóak, egyénenként stílusra formálható és bármilyen formátumban megválaszolhatóak. Kihívni két embert lehet egyszerre. Előre is jó szórakozást kívánok a válaszadónak és az olvasóinak.

2018. december 15.

Robin O'Wrightly: Emlékkönny

Egy igen-zet története

- Komolyan, a Molyos értékelések után kell nekem többet írnom, hogy elvarázsolt? Innen is köszönöm ezt a különleges történetet Borka!

Fülszöveg:
Az első világháború vége után két évvel, a gyűlölet és félelem káoszában szerelem bontakozik ki egy fiatal francia katona és egy falusi magyar leány között…
Van-e közös jövőjük a trianoni békeszerződés árnyékában, vagy elsöpri őket a történelem vihara?
Mitől válik mégis különlegessé ez a történet, ha egyszer a háborúban oly gyakori esemény övezi?
Vajon összehozható-e újra a viharvert, csonka család, és ha igen, hogyan, ha pedig nem, miért?
Hogy tudta meg a szerző ezt az egészet?
Mi lett volna, ha…?
És mi történt valójában?
A szeretet és a szerelem vajon tényleg mindent legyőz?
Erre a tömérdek kérdésre Robin O’Wrightly harmadik regénye, az Emlékkönny válaszol.
1920-tól napjainkig csaknem száz év pereg le, amelyben egy megrendítő családi legendárium tárul fel faktoid fikció (tényszerű információkon alapuló, kitalált elemekkel kevert irodalmi mű) formájában.
A könyv célja a halottak hazugságból való megtisztítása, a lehetséges bűneik feloldása, és a megismert igazság kimondása.
***

Még csak a harmadánál tartottam a könyvnek, mikor tudtam, egy nagy szívfájdalmam van a történettel kapcsolatban, mégpedig az, hogy nem olvastam el hamarabb.

Ashley Carrigan: Suttogó-völgy


Meglepően romantikus, régi köntösben ez a kötet, amit úgy kampányoltak be, hogy akár Jane Austen is írhatta volna. Még ha ez nem is fedi le a teljes valóságot a könyvvel kapcsolatban, annyit bizton állíthatok, Carrigan hozta a megszokott formáját… most kicsit visszafogottabban.

2018. december 11.

Ambrózy báró esetei és a Jonatán kalandjai sorozatokhoz köthető apró gondolatok

Hirtelen jött ötlettel, mert megint nem diót törtem, hanem a fejem, és bizony úgy emlékszem, volt valami momentum, amit a Jonatán kalandjai utolsó részében elfeledtem megemlíteni. De ha meg is említettem, jött egy másik gondolat, leírva összegzem is, számomra milyen érdekességre bukkantam.

Egy szerző, két sorozat és elsőre azt gondolná az ember, hogy mindig vannak újdonságok. Vannak, ha csak a történet cselekményeit vesszük alapul, de így is akadnak olyan felismerések, amik így, vagy úgy, de képes hasonlóvá tenni két, teljesen különböző világot.

Van-e hasonlóság a Jonatán kalandjai és az Ambrózy báró esetei könyvsorozatok főszereplőiben?

Teknősszembesítő, lehetőleg 600. bejegyzéses kávészünet #75

Utánanéztem az előző év végi kávészüneteknek, bizony annyi állt a következő évre tervezettként, hogy nem ígérek semmit, lesz, ami lesz. Ebben nem sokat tévedtem, ebben az évben minden volt, ami csak szem-szájnak ingere. (ha valaki a monitort nyalogatta volna, akkor szó szerint…)

2018. december 9.

Dédimamám történetei - saját elmeséléssel

Két rövidke történetet hozok, amiket hat-nyolc éve hallottam attól a felmenőmtől, akinél nem csak, hogy sokat tartózkodtam, hanem a családom között is olyan családtag volt számomra, aki mindenkinél fontosabb volt.
Sajnos, két éve már nincs velünk, így nem is tudta meg, hogy kinőttem a bakfisos naplóírós korszakom és másik papírlapokra vetem gondolataim.

2018. december 8.

12 hónap, 12 könyv, 12 idézet 2018-ban

Avagy milyen könyvek nyerték el a tetszésem az évben?

Felkutattam az éves olvasólistám, mert egy éve kezdtem aktívan használni a Molyon, így nagyrészt összegezni tudom, mi került idén terítékre.

Szóval, jöjjön minden hónapra egy kötet, vagy könyvsorozat, és egy-egy idézet a választott könyvből.


Január
A hónap sorozata a Rémálom könyvek voltak.

„Minden ember jó – csupán a benne élő démon gonosz.” – 3… 2… 1…

Éves összegző kozmetikumokról 2018

Krémmánián újra visszatértem, és ahogyan ígértem egy kávészüneti posztban, megosztom veletek is a véleményem az általam kipróbált termékekről.

Jó pár termék valami oknál fogva kimaradt, amiket értékeltem, így a bejegyzések végén listába foglaltam azokat a bejegyzéseket, amik idén készültek ehhez kapcsolódóan.

Böszörményi Gyula: Árnyvadászok (Jonatán kalandjai 3.)


Van, volt, vagy csak lesz? Tudom, tudni fogom vagy már tudtam, hogy mit ad, adott vagy épp adni fog nekem ez a kötet?

Maga a Jonatán kalandjai trilógia kötetei külön-külön, önmagukban is olvashatóak. Egyben olvasva pedig, az első kötet esetén a jelenben, a másodikban a jövőben, most pedig a múltban ténykednek főszereplőink. Pontosabban a főszereplőnek álcázott szereplőink, mert a fő dolog, ami köré épül a sorozat, az maga a könyvek, az írás és az ehhez tartozó tudás.

Ahogy a fülszöveg sejteti, Jonatánék ellensége, Üpszilon nem tűnt el, legfeljebb csak átalakult, szereplőink pedig visszatértek a régi kerékvágásba, mígnem összefutottak egy idegennel, ami által, mire feleszméltek, mi történik velük, már az 1400-as években pisloghattak egymásra értetlenül az összeszedett társaság. Cél: megvédeni Jonathan Gutenberget, aki nélkül átlag ember nem ismerhetné az írást, a nyomtatványokat és a könyveket.

2018. december 5.

Mikuláscsomaggal teli kávészünet #74


A hétvégén még azt sem tudtam, mibe fogjak, mert eddig sosem terveztem be egész hónapra az összes bejegyzést. Mivel a hónapban kitaláltam, közel a 600. bejegyzéshez, így rástartoltam erre a tervemre.

A blog Facebook oldalán már olvashattátok a listát, ami a blog oldalán frissítve van. (Mivel már az óta két poszt belőle elkészült, de kettő másik felkerült.)

A virágos gróf (Ambrózy-Migazzi István)

Ki is az illető, hogyan kapcsolódik a sorozathoz és miért is érdemes szót említeni Róla? 

Szükségesnek érzem megjegyezni, hogy ez csak egy kisebb gyűjtemény leírás lenne azoknak, akik nem szeretnének órákon át böngészni az internet bugyraiban, hogy minden esetleges információt megkapjanak a grófról, illetve főbb tevékenységeiről és a hagyatékairól. Szóval, ez csak egy kis csemegézőnek szánom, mivel magam még nem tudtam meglátogatni a később megemlítésre kerülő nevezetességeket, így saját élményekkel vagy tapasztalatokkal sajnos nem tudok szolgálni.