Éles kritizálás, széleskörű megfigyelés. Charlotte leleplezi az arisztokrata társadalom viselkedését, úgy, hogy humoros formába csomagolva mutatja be jellemük hibáit. Négy rövidebb regényét ismerhetjük meg, amihez a kiadó külön csatolt egy megjegyzést és háttértörténetet, ezzel is mindinkább magyarázatot kapunk az írónő életéhez és gondolkodásmódjához.
Charlotte Bronte két kisregényét tartalmazza a kötet, mindkettő az írónő és a bátyja, Branwell által kitalált képzeletbeli királyságban, Angriában játszódik, melyben könnyű felismerni a korabeli Angliát. A mind ez ideig hazájában is kiadatlan kézirat nemrég került elő. A Stancliffe-fogadó humoros és pikáns regény, új megvilágításba helyezi a számos neves író által megrajzolt hajdani angol társadalmat, s ezáltal megváltoztatja az íróról kialakult képet is, akiről többé már nem lehet elmondani, hogy kizárólag a saját belső világát elbeszélő női író. A Henry Hastings kapitány kis hősnője, a jellemes Elizabeth és bátyja, az elvetemült Hastings kapitány kapcsolata Charlotte Bronte és tehetséges, kisiklott életű fivére, Branwell szerteve-gyűlölködő viszonyát tükrözi. Elragadó, romantikus mese és meggyőző, megindító valóság keveredik mindkét műben. Charles Townshend, az arszlán és Elizabeth zamornai élményeit Bronte brüsszeli és haworthi tartózkodásának eseményei, szenvedései és szenvedélyei telítik igaz tartalommal: elválaszthatatlanul bogozódó gyűlölettel és szerelemmel.
***
Charlotte Bronte itt közreadott két kisregénye, a Julia és a Caroline Vernon cselekménye egy képzeletbeli királyságban – a korabeli Angliára erősen emlékeztető Angriában – játszódik, szereplői pedig ismerősek már a szerző A Stancliffe-fogadó és a Henry Hastings kapitány című kisregényeinek olvasói számára. Mindkét írásmű jellegzetesen romantikus alkotás korának szülötte, s a fő-fő példakép, Byron mellett a kortárs francia regények (a szerző szavaival élve "kifinomult és erkölcstelen olvasmányok") hatásáról árulkodik.
A Julia címszereplője a korabeli divatos társaság hölgyek típusát testesíti meg, aki egyúttal ideálja is annak a bájosan naiv gyermeknek, Caroline Vernonnak, aki ebben az előkelő környezetben tűnik fel először, majd a második kisregény központi figurájává lép elő. A teatralitástól és melodramatikus hajlamaitól szabadulni képtelen operaénekesnő-édesanya és Northangerland gróf szerelmének törvénytelen gyümölcse ekkor már bakfissá serdült. A még ártatlan gyermekként megismert szereplő hamarosan a női csábítás teljes fegyvertárával felszerelkezve Zamorna herceg – Angria uralkodója – pártfogoltjaként éli meg élet első nagy szerelmét. A környezetének hatására formálódó, az ármánytól s a színészkedéstől sem idegenkedő Caroline azonban kellően naiv még ahhoz, hogy áldozatául essék a bizarr kapcsolatnak.
***
A Stancliffe-fogadó olvasása számomra teljesen cinikus hangvételűnek hatott, a szereplők hitelesen mutatják be a nyelvi szófordulatokat, a férfiak közötti társalgást, és nők számára egy olyan ismeretlen világot mutat be, ami még a mai olvasók érdeklődését is felkeltheti. A történetmesélő narrátorunk jól elkalauzol minket a sok szereplő között, különböző, rövid jelenetek tarkítják a történetet, pletykák, cselszövések, üzletkötések és minden angol formaiság elvegyül a teljesen unott, hétköznapi időjárásról való csevegés mellett. A férfiak aljasak, a nők hisztériásak és minden sztereotípia, ami az akkor táradalomban jellemző volt, felismerhetőek a történetszeletekben.
Henry Hastings kapitány kapcsán egy olyan kiegészítetlen történettel találkozik az olvasó, ahol a már megismert szereplők még inkább belebonyolódnak a titkokba és olyan ügyekben, ahol Hastings-nek el kell menekülnie nem csak az őt keresőktől, hanem a kötél általi haláltól is. Charlotte írásaiból tekintve ez a leginkább szétszórtabb, hiányosabb írás, mégis, amilyen rövid történet, a cselekmény ennek ellenkezője, teljesen részlet gazdag. Elvileg Hastings kapitány és a húga, Elizabeth, maga az írónő és a fivére közötti kapcsolatát eleveníti fel és a testvéri konfliktusokat mutatja be.
A Julia története számomra a leginkább sötétebb, mélyebb hangvételű, nagyon rövid történet, és már csak a terjedelme miatt is érdemes egyben elolvasni. Julia az ártatlan lelkületű úrilány képét testesíti meg, mégsem ő a központi témája a történetnek, hanem Zamorna herceg kompániája és az előző könyvben szereplő Henry Hastings kapitány.
Számomra a leginkább megtetszett történet a Caroline Vernon lett, ami az írónőtől megszokott meséléssel adja elő a történetet, ahol a tizenéves Caroline felnövését követhetjük figyelemmel. A narrátor érdekes módon az olvasóra hagyja a cselekmény tanulságának levonását, nem befolyásolja saját véleményével a szereplők tetteinek megítélését. Külső szemlélőként látjuk a szereplőket.
Gondoltam én a kötet kapcsán mindenre, ami végül megtetszett benne, hogy nem az történt végül, amit először kitaláltam vagy sejtettem.
Amelyik regény kimaradt a tervezett olvasási listáról, de később pótlásra kerül, az szintén Charlotte Brontë tollából van, a Villette, amiben az előzőekben megismert szereplők szintén felbukkannak.
A két kötet négy története szorosan összefügg egymással, így érdemes egyben elolvasni a két kötetet, illetve a Stancliffe-fogadóval kezdeni, mivel ez a színdarabra hasonlító történet az összes szereplőt felvonultatja, és ahogyan folytatjuk a másik három, részletesebb történetet, kibontakozik a szereplők igazi jelleme. Főként a férfiak viselkedésével foglalkozik fő központban, és szinte áldozatként mutatja be a nők helyzetét, de narrátorunk próbálja az egyensúlyt fenntartani mindkét nem között.
Fel kell készülni, hogy Charlotte megszokott írásstílusával találkozhatunk, mint mondjuk Az angoltanár esetében, de inkább elbeszélés jellegű, mint konkrétan kibontakozó történetet mesélne el, sőt az utolsó, a Caroline Vernon egy lezáratlan történet, ami visszautal a Stancliffe-fogadóra.
A történetet ügyesen fikcióba csomagolta, de utószó nélkül is ki lehet találni, hogy ezzel csak leplezni akarta, hogy valójában mely társadalmat vette górcső alá és társadalmi kritikával illetni, ami inkább cinikus hangvételbe csomagolt kifigurázása, mintsem sértő lenézése saját társadalmának.