2019. április 25.

Ambrózy báró esetei I–V. sorozatösszegző

Ez a bejegyzés a Könyvespolc Magazin számára készült, kifejezetten a Szer’usz világ című kötethez kapcsolódóan. Akik régebb óta olvassák a blogot, azoknak nem újdonság, hogy számukra annak idején készítettem egy sorozatösszegzőt, de azoknak más verzióban tálaltam a történetet.

Miután kifejtettem a legfrissebb Ambrózy kötetről szóló olvasási élményem, szeretném azokkal is megismertetni a sorozatot, akik még nem ismernék a fő történetet, és a Szer’usz világ előzményét. Igyekeztem mindezt spoilermentesen bemutatni.


1. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Történetünk a kicsit idillinek tűnő békeidőkben játszódik, amiről minden elmondható, csak békésnek nem. Az 1896-os világkiállításon eltűnt Hangay Emma sikeresnek elmondható menekülése közben sem feledkezett meg cserfes és kíváncsi természetű húgáról, Miliről, így sürgönyözik is a lánynak, remélve hogy megtudja, ki üldözi. A megkésett sürgöny nem tántorítja el Milit, hogy négy évvel később ő maga járjon utána Emma eltűnésének okára.


2. Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Tíz eset, egy szövevényes ügy, ami által megismerhetjük az első részben is ténykedő Ambrózy báró nyomozói módszereit, és kíváncsian szkeptikus ellenszenvét, hogy hasonlóan érdeklődik Mili a gyilkosságokért. Ha pedig a szoknyás személyben csak egy cseppnyi logika is leledzik, akkor még a morc báró sem mond nemet a pedellus szerepre.



2,5 Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

A perzsa sah európai körutazása során a fejlődő Budapestet sem hagyhatta ki, de hiába a nagyszerű kísérőgárda, ha még így sem érezheti magát biztonságban. Mi köze vagy egy beretvának és tőrnek az esethez? Míg Ambrózy báró taktikázik addig Mili cselédruhát ölt, és beépül a Hungária szálló személyzetébe.



3. Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

A helyzet kuszább, mint egy tengerészcsomó, Emma megkerülése pedig erre tesz egy lapáttal. Mili mit sem sejtve kutat egy bizonyos Cili kisasszony után, aki miatt Ambrózy báró képes a féltékeny lányt likvidálni a fővárosból. Ármány, párbaj, szerelmi háromszög, és kézfogó sem maradt ki a történetből, miközben megoldódni látszódik Hangai Emma ügye.



3,5 Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán

Történetünk az Ármány és kézfogó kellős közepébe repít minket vissza, ahol Milit hazaküldi Ambrózy báró. Richárd jól tudja, hogy bízzon a megérzéseiben, így meg sem lepődhet, hogy ezen a vonaton hullnak az emberek, mint a legyek. Az eset viszont Milié, aki még revolvert sem fél bevetni, ha ezzel megelőzheti a vonat kisiklását. Persze, segítő kezek mindig akadnak, akik vele együtt kötelesek feltárni az esetet.


4. Böszörményi Gyula: Nász és téboly

Az Ármány és kézfogó meglepő fordulata után jön az igazi hidegzuhany. Úgy tűnhet, hogy Hangay kisasszony titkos kívánsága teljesülhet, de még sem úgy, ahogyan kislányos ábrándjaiban elképzelte. Ebben a kötetben a terep Ambrózy báróé, aki körmönfontan vezeti az orránál fogva nem csak Milit, hanem az olvasókat is.




5. Böszörményi Gyula: Szer'usz világ 

Most a kicsit sem komor komornáé a főszerep! Még fel sem ocsúdtunk a Nász és téboly fináléjából, Mili újabb bűnügybe keveredik, de most gyanúsítottként. Míg Ambrózy báró nem épül fel az utóbbi eset következményéből, addig Mári bebizonyítja, milyen is a hű és segítőkész személyzet.