A mendemondák azért jók, mert van bennük igazság. Egy különös légió, akik nem csak érdekesek egy átlagos csapattal szemben, hanem kinézetük, viselkedésük, és vezetői is mind nem a megszokott katonai hadviselésre hajaznak.
„…A fojtogató, páratelt szaharai levegő meg se rezzen. De ha valahonnan dél felől elindul a szél, furcsa dobpergés hallik, recsegő trombitán valaki az Aida bevonulási indulóját játssza, és a kísérteteket váró szemek előtt megjelenik valahol a látóhatár szélén: A Láthatatlan Légió! Koromfekete egyenruhában, kezükben fekete lakktáskával, szemükön vastag fekete keretes napszemüveggel. Előttük rozoga, lóval vontatott ócska fiákerben egy tábornok… Ha kiszáll a kocsiból, a cilinderes, parádés kocsis megemeli a kalapját és – szabadra állítja a fiákerre felszerelt taxaméter óráját!” Hogyan került a Szaharába ez a legendákat fakasztó „kísértetlégió”, és mi volt misztikus menekülésük célja: erről szól P. Howardnak ez a talán egyik legnépszerűbb és legmulatságosabb regénye.
***
Ha ez egyfajta romantikus történet lenne, akkor talán így lehetne bemutatni a történetet:
Volt két férfi, akik iskolás korukban nagyon jó batárok voltak, míg az egyik férfi felnőve bele nem szeret egy nőbe. Viszont szerénysége, és félénksége oly nagy volt, hogy emiatt a nőnek nem feddte fel szándékait, és a barátja jól ismerte az érzelmeit, mikor el kellett utaznia.
Visszatérve azzal szembesült, hogy a barátja helyette feleségül vette a kiszemelt nőt. A férfi ezután ellenségeként, sőt semmibe vette egykori barátját, és mivel mindketten üzletkötő, vagyonos emberek lévén a férfi próbálta meghiúsítani az egykori barátjának minden sikeres üzletét.
Viszont a férfinak egyszer rá kell jönnie, hogy néha a legjobb bosszú nem olyan, amint amire elsőre számít az ember.
Az olajmágnás mindent próbál megtenni, hogy ellensége ne jusson hozzá az olajhoz, de ő sem jut dűlőre az ott élő őslakosokkal. Viszont támogatást nem kap, neki pedig van elég muníciója, így időt és pénzt nem sajnálva, idegen emberektől kérve segítséget összetoboroz egy légiót.
„– Hát kérem… – vállat vont. – A század övig első osztályú temetés, de talpig katona. Végre is különbözni kell…”
Miért lakktáskában cipelik a holmikat? Miért szól az Aida zenéje? Ráadásul, mivel senki nem konyít a harcászathoz, de kártyázni mindenki tud, még a parancsok sem a megszokott hangzatban hallhatóak. Közben felbukkan egy autós, aki mindig a sarkukban van, és jó tanácsokkal szolgál, miközben egy nő is a légióval karavánozik, miközben a gróf, aki csak pénzelte a szedett-vedett társaságot, jól tudta, hogy a nő folytonos hazudozó.
„– (…) Mit számított volna Julius Caesarnak, ha megkérik, hogy menjen fel egy szőlődombra, amikor ő az Alpokon is átkelt.
– Az Hannibál volt.
– Mindegy. A fő, hogy angol és férfi.
A lord kimerülten suttogta:
– Nem volt angol… könyörgöm…
– De férfi volt!”
Maga a történet:
Szórakoztató, ahogyan Rejtő is szerette volna, illően játszik a szavakkal, kifejezésekkel, de a légiós életet is komikummal átitatva tálalja. Még a laikus olvasó is át tudja érezni, megérti, sőt én magam a végét kitaláltam, hogy ki is valójában a nő, illetve mi lesz a vége. Egyszerű felépítésű, könnyed, fejezetenként haladva, más könyvek mellett olvasva is megállja a helyét, könnyen visszarázódik a Szaharába az olvasó és valahogy szép lassan rájön az ember, hogy melyik aspektusokra figyeljen, ha le akarja a szereplőket leplezni.
Nőknek is ajánlható? – ha szereti Rejtő humorát és nem idegenkedik a katonasági témától, akkor meleg szívvel ajánlom, mivel lehet, hogy rövid, tényleg negyed nap alatt elolvasható, mivel a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhető, így olvasóra másolva is bármikor magunkkal vihetjük, előkaphatjuk és szórakoztató olvasmány lévén még a legszürkébb napot is képes feldobni. Ezen felül, mivel vannak benne érdekes női szereplők is, valószínű felkelti a női nem képviselőit is a történet.
Odajön mosolyogva a hadnagyomhoz, de csak mintha az Opera előtt találkoznánk: „Adj Isten – mondja – nincs véletlenül valami illusztrált lapjuk kéznél?”. A hadnagyban van humor, azt feleli: „Nincs ilyesmink. Mi ugyanis éppen szomjan halunk.”
***
– És a marsall úr őexcellenciája? Nyugdíjas?
– Nem.
– Aktív?
– Az sem.
– Hát miből él?
– Alkoholista – felelte a boy rövid habozás után.
– Az én emberem! Vezessen hozzá!