2019. március 11.
Fábián Janka: Koszorúfonat
A Lotti öröksége folytatódik, ezúttal két lány életét követve,
akik keresik a boldogságuk. Lotti gyerekeinek és azok leszármazottjainak sem
jut ki minden jóból és örömből. Két dédunokája, Ella és Blanka kicsit nagyobb
korkülönbsége ellenére is megtanulták, hogy főként csak magukra számíthatnak.
2019. március 6.
Top 5 Szerda – Kedvenc könyves sci-fi és fantasy teremtmények
Az eheti témánk a rutinosabbak elmondása szerint már volt,
de ki tudja, nekem azért fejtörés, mert ilyenkor csak tehetetlenül nézem a
könyvespolcot és nem tudom, egyáltalán mit is lehet felsorolni, ami nem hús-vér
emberi.
Mégis, szerintem sikerült olyan karaktereket, fajokat hozni, amik önmagukban különlegesek a fantasy történetek repertoárjában.
(Mi több, lehet, hogy animesorozatokban kellett volna gondolkodnom, mivel ott hamarabb találtam volna karaktereket.)
A felsorolás nincs rangsorolva.
Mégis, szerintem sikerült olyan karaktereket, fajokat hozni, amik önmagukban különlegesek a fantasy történetek repertoárjában.
(Mi több, lehet, hogy animesorozatokban kellett volna gondolkodnom, mivel ott hamarabb találtam volna karaktereket.)
A felsorolás nincs rangsorolva.
2019. március 5.
Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1. Kötet
2019. március 3.
Böszörményi Gyula könyvek pár mondatban
Jó pár kötet megfordult a kezemben Böszörményi Gyula
regényei kapcsán. Be is mutatnám az összes könyvet, amit olvastam, de
nehezítsünk kicsit a bemutatáson, a tavaly elkészített kötelező olvasmányos
bejegyzés ötmondatos élménybeszámolóval ellentétben, most próbálom három mondatba sűríteni. Részletesebb olvasói élmény beszámolók elérhetőek a linkeken.
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! V.
Tél végi, tavaszindító olvasmányok
2019. február 27.
Ambrózy ajánló (Mi okból olvassuk és miért ne?)
Most szeressem a sorozatot vagy sem? |
Mikor az egyik barátnőm állította egy beszélgetés során, hogy én biztos mindenkinek csak ajánlani tudom a szívemhez legközelebb álló sorozatot, szinte mélységes csalódottsággal az arcomon (ahogyan Ambrózy báró tud nézni, ha valami irdatlan ostobaságot hall) kellett felelnem neki, hogy téved. Nos, mivel már nem egy embernek adtam olvasásra a könyvpéldányaim, de ettől függetlenül volt, akiket azon nyomban lebeszéltem, hogy belefogjon a sorozatba, így bátorkodok írni egy kis összegzőt, kinek tudom ajánlani, és kik azok, akiket le szokásom beszélni, tudva, hogy nem lesz számukra megfelelő a sorozat abban az adott helyzetben. (erre kicsit később kitérek, hogyan értettem)
Top 5 Szerda – Kitalált... pontosabban valós könyves helyek, ahol szívesen randiznál
A hónap eheti témája tűnt számomra a legnehezebbnek jól
tudva, hogy ez azoknak kedvez, akik sok fantasy regényt olvasnak.
Ennél én
sokkal földhözragadtabb voltam mindig is, aki kedveli a valós helyszíneket.
Ahány randi, annyi helyszín, így hozakodok elő öt könyves hellyel, ahova minden
bizonnyal nem mondanék nemet a felajánlott lehetőségre.
A felsorolás nincs
rangsorolva, épp, ahogyan eszembe jutnak, úgy írtam fel őket.
2019. február 26.
2019. február 23.
Schildkröte megmondja… Internet rabságában
A mai szerencsesütim igazán helyt álló, így vágjunk is bele a sült halakba, mert amilyen csípős volt a mai ebédem, olyan kellemesen krémes köretet szeretnék tálalni hozzá, mint a krumplipüré.
"Az igazság néha fáj, ám ez ne tántorítson el senkit sem a kimondásától."
(A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: Bhagavad-Gíta)
(A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: Bhagavad-Gíta)
Míg a Youtube utolsó haldoklásai közepette újabb kemény szankciókhoz folyamodik, a legjövedelmezőbb munka az influenszerkedés, feltéve, ha jól csinálod, a fiatalok az önbecsülést, magabiztosságot és az elismerést a megtekintésszámokban mérik, bizony sok kérdés merül fel egy átlag felhasználóban, mi minden történik a szeme láttára.
Változatosságokkal teli kávészünet #80
Egy hónap eltelt a legutolsó kávézós szünetünk óta, bizony ez a hónap is sok szempontból mondható kicsit sem unalmasnak. Nos, elő azzal a kávéval és csevegjünk, mi minden volt ebben a változékony időjárású februárban.
2019. február 22.
Charlotte Brontë: Az angoltanár
A Jane Eyre után még létezik változatosság? Charlotte bizony
kiállta a szememben a rá szabott próbát.
Maga a kötet rövidnek tűnik, mégis hosszú történetnek könyvelem
el, ami kimért lassúságú, és mélyen kibontakozó. Különlegességét annak tudatom
be, hogy a főszereplőnk most nem egy okos és magabiztos nő, hanem egy
frusztrált, de elszánt férfi, aki keresi a maga boldogságát.
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida!
Az angyalrablás habművelet
Gondolom, eddig a Rádiót mindig kisbetűvel írtam, mint A Rudnay-gyilkosságok esetén is mindig kihagytam a köztes kötőjelet… Mire már két év is eltelik, hogy belefogtam a szerző műveibe, majdcsak sikerül hibák nélkül leírnom a címeket (igen, ezeket fejből szoktam, öreg hiba, amúgy javítva)
Nos, földrajz kedvelőként egyből rácuppantam a témára, mert
ismerős volt a Kehida településnév, de mégsem tudtam hova tenni. (általában ami
csak dereng, hol lehet, azt nagy valószínűséggel Dunántúlon keressem… nem
tévedtem)
2019. február 21.
Schildkröte megmondja… Felvételi testközelből és a nyelvi sokkhatások
Este öt óra, hallom az ajtócsapkodásokat és az értelmetlen
vitákat. Ha nem tudnám, mi az, ami miatt Schwester sürgős kényszerben van, hogy
valami „megfelelő öltözéket” találjon, akkor nem is foglalkoznék a jelenséggel,
ami hetek óta itt lebeg a házban. (és az nem éppen egy szellem)
Kicsit kétértelmű
lehet a cím, de holnap lesz egy szóbeli vizsga. És nem, Schwester nem egy
érettségire készül vagy egy komoly tárgyat akarna túladni az egyetemen… hanem
csak szeretne gimnáziumba kerülni. Ennek, a jegyek alapján semmi kétségünk
nincs célját illetően.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)