Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Kehida!

Az angyalrablás habművelet

Gondolom, eddig a Rádiót mindig kisbetűvel írtam, mint A Rudnay-gyilkosságok esetén is mindig kihagytam a köztes kötőjelet… Mire már két év is eltelik, hogy belefogtam a szerző műveibe, majdcsak sikerül hibák nélkül leírnom a címeket (igen, ezeket fejből szoktam, öreg hiba, amúgy javítva)

Nos, földrajz kedvelőként egyből rácuppantam a témára, mert ismerős volt a Kehida településnév, de mégsem tudtam hova tenni. (általában ami csak dereng, hol lehet, azt nagy valószínűséggel Dunántúlon keressem… nem tévedtem)

Akaratlanul is elméláztam a Kehidakustányhoz közeli Zalacsány egyik osztálykirándulásos történetéről, amit a középiskolában, ahova jártam, szállótörténetté vált. – nem részletezem, még akkor sem, ha én személyesen ismerem a történetet, mivel pont azzal az illetővel történt meg, aki anno közel állt hozzám. Szerintem megártott neki agyilag az a kis fej beverése, ha engem kérdeztek. Khm… ezt nem tőlem hallottátok.

Szóval, Kehidakustányról szól a mostani Lúzer Rádió, és azon belül is mondhatni a falu szélén… meg árnyékszékén. (ez nem volt titok, a hátlapi szövegen ezzel kezd…) Különlegessége a kötetnek, ami az utószóban részletekbe menően ki van fejtve, hogy valós helyszínnel, valós utcanevekkel, valós személyekkel tűzdelve lett meg a történet egyvelege. Jó, ez annyira még sem különbözik az eddigi Lúzer részektől, vagy akár más, Böszörményi kötettől, mert azok is valós helyszíneken játszódnak… mégis, a településen élők szolgáltatták a történet alapját, a nyomozásra szánt szálat, ezzel a szememben kicsit kiemelkedik az előző három rész mellett.

Maga a történet kicsit hosszabb, mint az előző három rész, de mondhatni két nagy részre osztható a kötet. Ezen felül kifejezetten megtetszettek az illusztrációk a könyvben, sőt erre is ki kell térni, hogy valós személyek lettek ábrázolva! – nem vagyok nagy filmes, de mindkettőt kitaláltam egyből, ahogy rájuk néztem, először nem értettem, miért hasonlítanak két színészre… mikor az utolsó oldalt elolvastam, rájöttem, azért, mert pont, hogy ők vannak szereplőként illusztrálva. (Szerintem ötletes és nagyon jól beleillett.) – De, hogy ki az a két színész, azt meghagyom az olvasóknak.

Nem mond semmit a település? Nos, pedig sok köze van Deák Ferenchez (igen, aki azon a ritkán látott húszezresen található bajszos férfi, akinél elvileg még bölcsebb magyart nem hordott ez az ország)

Na, de hogyan kerülünk az Isten háta mögé, mit keres ott Mark riporterünk, mi van a nyóckerrel, illetve mik történnek Kehidán? – És ne feledkezzek meg, hogy van egy kérdés, amire bizony, nem kaptam választ.

Maga a történet pozitív hangulattal kezd, ami még az előző, Kutyakütyü hadművelet utóhatásait rezgeti. Minden békésnek tűnik, Mark nyomathatja továbbra is a Lúzerséget, a lánytestvérei pasizhatnak, mígnem kirobban a nyári szünet. Mikor mindenkit elhavaz a teendője vagy elmegy a szélrózsa minden irányába, akkor Markban valami kattan, hogy csak neki unalmas az egész élete. (szerinte)

Erre váratlanul betoppannak a rettegett nagyszülők, a Nándormányok, akik éppen csak fenekestül felforgatják a család, pontosabban a gyerekek programjait.

Ekkor megalapította a három ördögfióka Kukec testvérek a saját kis tervüket, hogy legidősebb sötétségimádó nővérük szerelmi élete ne kezdjen el porladni, mint az imádott vámpírjai, a reggeli első napsugárra.

Persze, akciójuk csúfos véget ér, aminél végül a büntetésük, hogy nyaralni menjenek a nevelő végrehajtóhoz, Gertához.

Irány Kehida, a vidéki élet, a földkapálás, vasárnapi templomba járás, és a helyi banda becserkészése. Kifejezetten sok szereplő került be a történetbe, ami csak abban nyilvánult meg, hogy kétszer is visszalapoztam, mert néha a mellékszereplőknél nem sikerült elsőre megjegyeznek, ki kicsoda, kivel van, és milyen szerepük van. Szerencsére, mire a teljes történet kibontakozott, már ezzel sem volt gond, mindenki a helyére került. Az angyalrablás esete pedig olyan homályban van, hogy maga Böszörményi is sejtelmesen kiadta a feladatot, hogy akit érdekel, járjon maga utána, mennyi volt belőle igaz és mennyi a fiktív történet.

Amúgy nem gondoltam, hogy újabb, kivételesen dunántúli kifejezésekkel is gyarapítom a szókincsem, a legérdekesebb, amin néztem, az a túrós herőce volt. Mikor megtudtam, hogy ez a csörögefánk, már világos volt, hogy amúgy ismerem én, csak más néven. Akárcsak az egres másik neve, a piszke is bekerült a kötetbe. (nem a fejembe, mindhárom elnevezését ismertem) Ezen felül a társalgások is ehhez mérten voltak szabatosak, aki szeretné kicsit beleélni magát a település életébe, szerintem nem fog neki csalódást okozni.

A nyomozás? Érdekes fordulat, hogy eddig megesküdtem rá, hogy Mark fogja a nyakába venni a falut, de érdekes módon az ötletek, és a leleplezés nem rajta fog múlni elsősorban, hanem a két lánytestvérén, ami által végre úgy vélem, egy fal dőlt le, ami a három testvér között volt előtte, és egy kemény, erős csapattá váltak… válhatnak… egyre jobban érdekel, mit tartogat az ötödik kötet. Ettől függetlenül pár érdekes feladatot megoldott és még a helyi bandát is meggyőzte, hogy segítsenek neki.

Kiszámítható a vége? Maga az angyalrablás része igen, az alap cselekmény kitalálható, az, hogy milyen kis furmányos mondatok tartoznak hozzá, az adott egy kis izgalmat, hogy végül a tisztázáskor ki hogyan látta a több szálon futó ügyet.

Összességében a megszokott derűt és kikapcsolódást nyújtotta, de azért a komoly lényegek nem maradtak el, mint mondjuk a Nándormányék megjegyzései a családra, ami hűen türközte a nagyon régi, begyöpösödött gondolkodásmódot, ahol csak a fiút vették emberszámba, a lányok, mintha nem is léteznének, ráadásul az olvasást valami mérgező dolognak vélve megvetették. Meg a fiú focizzon, hisz az most az élet értelme.

Meg tudom azokat érteni, akik szerint kiemelt lenne ez a kötet a sorozatból, már csak a helyszín miatt is.

Volt benne kutya, Pet nem csak aranyos vagy dacos, hanem tettre kész kishölgy volt. (Mi lesz a csajszival, ha felnő? Félő, Hangay Milit is überelné.) Monyó részéről apró, jellembeli fejlődést próbáltam találni, de ezt csak halovány sejtés, nem tudom rámondani biztosan, hogy kezd beérni a sötétség hercegnőnk feje. (De ha bűbájosságról van szó, mehet szerepelni a gruftik közé… feltéve, ha három szerepre is képes lenne.) Nem kérdés, következő hónapban befejezem a sorozatot.

Plusz megfigyelési gondolatok: Slambuc vagy Mári? – két olyan erős karakterről van szó, aki hasonlóan forgatja a szavakat, hasonló nevetésre sarkallnak és a főszereplők jobb kezeként szinte velük egy szintre felkerültek az értékrendszeremben. Az ötödik résznél ezt még nagyobb megfigyelésnek vetem alá, hogy Slambuc mégis mennyi mondandóval rendelkezik, illetve pár hónap múlva biztos, hogy fogunk Máriról is hallani, szerintem a kis komornánk fogja végül a dilemmámat eldönteni.

Na, de mi volt, aminél egyből felkiáltottam volna Slambuc mondatánál, hogy Mück Mári kísértette meg a nyóckeres hóhemvagányt? – minden bizonnyal az Ambrózy rajongóknak nem kell külön megmagyarázni, hogy mit is jelent a snájdig férfi.

„– Mégis mi a rákot tudsz te ott csinálni, mikor még eladói vizsgád sincs?*
– Vizsga? Az meg minek, kiccsóka? Duma kell ide, meg kuncogtatós nyomulás! Annyi a dolgom, hogy beledumáljam őket a fürdőruciba, vágod?! Jövök a snájdig mosolyommal…
– Snájdig? Az meg mit jelent?
– Hát, asszem, olyan szívdobogtatós pasi, akinek a nők mindent elhisznek. A mutterkám szokta mondani, hogy a fater is pont ilyen vót, és az ő egy szem kisfia se más.”

*Slambuc nyári munkát végez a kínai számszedék kínai üzletében