Böszörményi Gyula: Gergő és a táltosviadal

Üdvözlök minden révülőt a kicsinyke Schildkröték világában, ahol most a teknősök izgatottan mesélik el, milyen élményekkel gazdagodtak az elmúlt nyolc hónap alatt. Bizony, közel, pár nap eltéréssel nyolc hónapja hoztam haza a könyvtárból a Gergő és az álomfogókat, amiről nem is gondoltam volna, hogy nagyon fontos momentum lesz az olvasási élményeim között.

Míg Kende táltosnak letelt a kilenc év, addig nekem a nyolc hónapom telt le, de csüggednem nekem sem kell, hiszen lehet, hogy el kell búcsúzni egy világtól, de jön helyette egy másik (spoiler: valószínű, Jonatánék utolsó kalandjával folytatom a Világfa megjárását, miközben Lúzerék is visszavárnak a nyóckerbe – direkt írtam így). Sőt, a két folytatását is kutatom, hogy a polcomon legyen.

Mivel is állunk szemben a Gergő-sorozat harmadik kötetében?

Szereplőink nemsokára felnőnek, ami számukra érthetetlen, a szülőknek kellemetlen, de mindenkinek hatalmas zsúrzavarokkal járó folyamat. A felnőtt olvasó pedig, visszagondolva kamaszkorára, jót derül szereplőink lelki civódásán. Persze, csak az empatikusság határain belül.
Szerencsére, Gergő már a gyermeki dacosságát elhagyta, ami számomra azt jelenti, hogy a sámánfiú jó úton jár. Még, ha nem is ért valamit, akkor sem tétlenkedik, hanem gondolkodik, hogyan oldja meg a problémáját, még akkor is, ha útitársaival vitába kell szállnia. Mondhatni, ebben a kötetben már jól tudja Gergő a dolgát, kezd kialakulni benne a felnőtt gondolkodásmód és viselkedés, sokkal türelmesebbnek láttam, mint mondjuk az első kötetben. Tudja, hol a helye, mi a célja és nem vonja kétségbe a felnőttek kéréseit vagy döntéseit.

Na, hozok is egy csésze kávét, mert alaposan kifogytam, mivel most jönne az a rész, amit tudok hova tenni, de egyszeriben… bosszantott talán?

Másik főszereplőnk, Zsófi eddig mindig tettre késznek tűnt a szememben, de most egy akaratos és nyűgös kamasz kishúgot láttam magam előtt, aki már tényleg felül próbált kerekedni a valós húgommal szemben. Nem érti, miért hagyják ki a buliból, nem tud nyugton várni, míg a többiek elvégzik a feladatukat és értetlenkedik. Nagyon értetlenkedik.
Ez rossz lenne a történet szempontjáról? Szerintem nem, ezért sem vontam le még egy fél csillagot sem az értékelésben, jól tudva, hogy Zsófi elég labilis időszakát éli meg az életének, amit néhanapján kicsit „túltol”, de könyörgöm, kamasz, tegye ezt, ha neki így kellemesebb lesz az élete. Legfeljebb átrévül a Rémálom trilógia világába, a ködgruftik közé. (amúgy tudom, hogy nem oda fog menni, de a Zsófi kötetek még nem kerültek a kezeimbe) Szerencsére az élet dobott neki egy baráti kártyát, mert Settenke kicsit háttérbe szorult, miközben ő az egyetlen, aki legalább képes lett volna fülön csipkedni Zsófit, hogy térjen észhez. (a serdülők köztudottan is szeretik otthon hagyni a józan eszüket)

Tisztában vagyok vele, hogy Zsófi viselkedése nem csak engemet hozott ki néha a sodromból, már a könyv olvasása előtt is olvastam értékeléseket. (Meg a később felhozott Tanarilla is kíváncsivá tett, ezért is folytattam a sorozatot. Néha megéri spoilereket olvasni.)

A kötet erőteljesen kitért a hagyományok, mesék és legendák boncolgatására. A magyar népmesékből vett képi világ ismét gyerekké tett, végre értelmet nyert számomra, mi is az Isten nyila, vagy miért szóló a szőlő, és ezeken felül újabb szempontot olvashattam a Göncölszekérről.

Szereplőink között még Bogi és Dénes (a gyerekek szülei) kivételesen türelemmel és megértéssel segédkeztek, kifejezetten tetszett, hogy előtérbe kerültek és a cselekedeteiket élvezet volt olvasni. Néha anyai vagy épp atyai tanáccsal szolgáltak a gyerekeknek, ami talán az olvasóknak is szimpatikusabbá teszi őket. A laza szülői magatartást továbbra is gördülékenyen tanúsítják.

Maga a történet fő momentuma Kende köré épül, őt szeretnék segíteni a szereplőink, hogy utolsó viadalával szembenézzen önmagával és végül békére leljen. (Ez azt hiszen, a kötet elejéből lejön, így nem tartom spoilernek.) Aki teheti, a valóságban marad, Gergő pechére ismét belemászott a kulimászba, a Világfán is ragad Toportyánnal. Természetesen, ahol a szükség, ott a segítség, össze is fut a tündérek egyik valóságban ragadt lánykájával, akivel csúfos akciójuk után mindketten a gyökérszintre lettek küldve. Gergő már tudja a dolgát, hiszen kétszer is már teljesítette küldetését, harmadjára mi az neki?
Eközben Zsófi a valóságban ténykedik, szervezkedik, akihez váratlanul betoppan egy wicca boszorkány, akiben Farkas húga eleinte kételkedik, de végül közösen állnak a saját feladatuk elé.
Gergővel ismét alaposan révülésbe vehetjük a világfa szintjeit, újabb helyszíneket, és lényeket ismerhetünk meg és újabb titkokra is fény derül egyes tárgyak, illetve szereplők körül. Ahogyan a mesében, ha háromszor megjárod az utat, elnyered a jutalmad, Gergő teljesítve feladatát végül elismerik, Zsófi pedig szintén a segítségéért cserébe tiszteletreméltó ajándékkal lett megjutalmazva.
A történetben még szó esik az elmúlásról, a gyászról, ezeknek az érzelmeknek az elfogadásáról, ezeken felül az önzetlen segítségnyújtás, egymás támogatása is szerepet játszik a történet gördülékeny előrehaladásában, függetlenül attól, hogy ki milyen származású, milyen nemzetségből tartozik, és az ősei milyen bűnökkel átkozták meg az utódjaikat.

Ezek után térjünk is rá a kötet köré épülő témára: kamaszkor és az első szerelem ismeretlen misztikumai. Felnőtt fejjel kell ez nekünk? Nem, de jót lehet rajta szórakozni. Hiteles? Elsőre megkérdőjeleztem, amit olvastam, mivel az elém táruló pár jelenet minden volt, csak nem szerelem. Aztán kicsit leültem és végiggondoltam, miért is lett úgy megírva, ahogyan olvashatjuk, hiszen Gyula bátyónak sem szokása olyat írni, ami ellentmondana a valóságtartalomnak, főleg, ha ennyire ismert témáról van szó. Szóval, ha azt vesszük, hogy a kötet a 12-16 éves korosztálynak íródott, akkor nagyon is hitelesre sikerült. Ezt a kötetet éreztem igazán célzott történetnek, és próbálja megértetni a kamasz nagygyerekekkel az élet érthetetlen kérdéseit, amire fejet kell hajtanom, de jól sikerült.
Hiszen nem szabad félvállról venni, hogy a tizenévesek számára a szerelem érzése nagyon is komoly és örökké tart. (most minden felnőtt legyinthet rá, hogy ha az örökké lefed két hónapot, már elég komoly… jó, nem mintha mi felnőttek komolyabbak lennék a szerelmi ügyekben…)

Talán gyorsan rá is térnék, miért is lettek kétségeim. Zsófi fülig belepistult az első elébe táruló fiúba, aki nem a mostohabátyja. Oké, higgyünk a szerelem első látásában, hiszen erre nem egy romantikus regény íródik, de az tényleg sok volt, hogy a kedvtelést szerelemnek nevezzünk. (Tudjátok, megvan ennek is a fokozatai, a szemezés, tetszelgés, kedvelés vagy akár a vágyakozáson át, a kongatják a harangot, esküvői képekkel átitatott ábrándos szerelem végkifejletéig. Ambrózyéknál meg már kitértünk, mi a különbség a romantika és az erotika között, meg az más korosztálynak szóló téma, szóval…) A pillanat, amikor rajtam fog ki a magyar szinonimaszótár és a virágnyelvek, szóval, nyugtassuk magunkat meg, amit Zsófi valójában érez, az csak holmi kedvelés a szemet vetett fiú iránt. Amit kéretik nagyon komolyan venni, hiszen ez a „szerelem” nagyon is komoly!

Mégis mi a tündérporos helyzet van Gergő és Tanarilla között?  A két kamasz már az első pillanattól érdeklődik a másik iránt. (Tanarilla részéről kérdés, miért, Gergő részéről pedig kicsit sem csodálkozok… komolyan, melyik fiú ne vetne szemet egy tündérlányra, aki azért nem hajlandó ruhában lenni, mert „ő nem olyan tündérlány”?) Az ehhez kapcsolódó civakodásokat üdítő volt olvasni, Gergő szerencséjére gyorsan kapcsol, így megmenekül a házisárkánnyá nevelődő tündérlány szitkozódásától. A tündérkötés elsőre csak úgy tűnhet az olvasónak, hogy ez csak a küldetésükre szükséges, de köztudott, hogy a tündéreknél nincsenek véletlenek… és már a Végzet ereklyéi sorozatból tudhatjuk, hogy a tündérek imádnak „szórakozni” mások szerelmi vívódásain, így pár jelenet nem is lepett meg az újonnan megismert szereplőink között.

Ami még nem kerülte el a figyelmem, az nem Gergő és Tanarilla egymás felé irányult cselekedetei, hanem Tanarilla és Toportyán (Gergő totemállata) közti szoros bizalom, vagy épp azok a jelenetek, amikor a tündérlány a farkashoz (és nem Farkashoz) bújva keres biztonságot. Kettejük konfrontációja is erősíthette Tanarilla és Farkas egymás iránt érzett érzelmeiket. Persze, a tündérlány okoskodásával és gyakori hisztijével még az olvasó idegein is képes táncolni, nemhogy Gergőén, de mint írtam már, a sámánfiúnk jól tűrte a lány egyfajta trükkjeit, amivel a fiú figyelmét szerette volna elérni. Tanarillára meg mi sem tudunk sok ideig haragudni.

Egyéb megfigyelés:

A kötetben előjött még a Harry Potter szindróma (ezt már nem lehet amúgy sem levakarni a sorozatról, főleg, ha a sznob, angol varázslók előkerülnek) és a tündérek kapcsán az Outlander sorozatból megismert kőkörök misztikumára is kitért a történet, számomra egyfajta ismétlés volt ez a mitológiák világából, helyette az ősmagyarok és a hunok mondái nyújtottak új ismereteket. A lényeg, mindenki talál benne új történetet és nincs olyan mese, amit mindenki ismer. Illetve, minden mesében van valami igazság és valóság. (Ehhez is legalább két kötetet tudnék a friss olvasásaimból kapcsolni, de az egy másik bejegyzésbe meghagyom.)

Megjelent Bogi kutya is a történetben, akit az Ambrózy rajongók is a szívükbe zártak. Itt hűen őrizve Göncöl szekerét került előtérbe.

Szót kell említeni ismét a kötetben levő illusztrációkról, amik ismét elbűvöltek.

Illetve tetszett a végén az interjú is, még jobban megismerve szerzőnket és terveit, amiből több, mint a fele ugyebár valóra is vált. (2012-es kiadású kötetről beszélünk, frissítve is lett az interjú ehhez mérten) Még ekkor nagyban az Álomfogók világában voltunk, miközben ott voltak még Jonatánék és a Rémálom trilógia. Még sehol nem volt Ambrózy, legfeljebb a Hangay lányok ötlete… Gyorsan és nagyon tartalmasan elröpült az elmúlt hat év.

Végezetül csak azt tudom írni, amit egy csapat, velem egykorú fiatal mondott gyerekkorában Gyula bátyónak, köszönetüket rebegve a sorozatért:

„A Gergő-könyvek ezerszer jobbak, mint a Potterek!” – Ha másért nem is, a Potter rajongók szemében, akkor azért, mert a mienk.

A Gergő és a táltosviadal, és a Leányrablás Budapesten kötetekhez köthető apró gondolatok

Idézetek:

„Már megint valami bűbájosságra készült a neje, s ez Dénest éppen úgy felzaklatta, mint más férjeket az, ha a feleségük elkéri a hitelkártyájukat ”egy picinyke vásárlás erejéig”.” – 122. oldal

„A tündérlány dühösen vergődött a talajon, annyi port verve föl, amitől egy egész elefántcsorda is vad tüsszögésbe fogott volna.
– Szabadíts már ki! – visította a szőkeség. – Teljesen tönkre fog menni a hajam!
Farkas mélázva nézegette a lányt, aki addig szerencsétlenkedett a pókhálókkal, míg teljesen beléjük nem csavarodott. Szárnyai használhatatlanul szorultak a hátára, s ő bokájától a feje búbjáig az egyiptomi múmiák divatját követte. A sámánfi lehajolt hozzá, s miközben körmével óvatosan eltépkedte a ragacsos pókfonalakat, halkan érdeklődött:
– Végre van rajtad valami ruhaféle. Nem gondoltál már még rá, hogy olykor felöltözhetnél?
– Ruha? – háborgott Tanarilla, s már a gondolattól is elpirult. – Én nem vagyok olyan tündérlány!
Ezt Farkas ugyan nem teljesen értette, de most inkább ejtette a témát. Minél több pókhálót szedett le Tanarilláról, annál nagyobb zavarba jött. Leginkább attól, hogy valami ismeretlen, de nagyon is kellemes érzés kezdett bizseregni a testében.
– Na jó, a többivel már boldogulsz – fordult el hirtelen Tanarillától. Legnagyobb döbbenetére válaszul a lány gyöngyöző kacajt hallatott.
– Te elpirultál, hapsikám! – szólt Tanarilla.
– Ahogy az előbb te is! – vágott vissza dühösen Farkas, és zavarában elindult a kripta sötétbe burkolózó vége felé.
– Hát persze, hogy elpirultam, ha olyanokat javasolsz nekem, mint a felöltözés – kiáltott utána vidáman a tündérlány. – De azért egész aranyos srác vagy, sámánka!
Farkast ismét elárasztotta az a fura, kellemes meleg, amit az imént érzett. Szeretett volna Tanarilla égszínkék szemébe nézni, s már fordult is volna vissza, de ekkor szemből éles fény vakította el.”  – 151-152. oldal

„– A Törzsszintre jutottunk – felet kapkodva a tündérlány, miközben fától fáig szállt, s mindegyiknek megérintette a törzsét. – Az ereklye, amire a törpéknél találtunk, olyan kulcs, ami a tündérösvény egyik legfontosabb állomáshelyére hozott. Valahol itt kell lennie a Csillanó Csermely bejáratának.
– Vagyis egy patakot keresünk? – csattant Farkas hangja, s közben fáradtságtól égő szemét dörzsölgette. – Legalább három mellett eljöttünk az utóbbi órákban.
– A Csillanó Csermely nem patak – legyintett Tanarilla, s apró tenyerével újabb és újabb tölgyek törzsét simogatta.
– Meg vagyok lepve – gúnyolódott a sámánfi. – A sírhely valójában világok közötti átjáró, a tündérhalom viszont nem temetkezési hely, és egy rozsdás fémdarabról kiderül, hogy kulcs az ösvényekhez. Mondd, nem érzed úgy néha, hogy a te néped legjellemzőbb tulajdonsága a hazudozás?” – 170. oldal

„– Bors néni megmondta, miért cselekedett így – dühösködött tovább Tanarilla. – Arra volt kíváncsi, te elég tisztaszívű hapsi vagy-e. Utasításba adta az elfeknek, hogy a kellő pillanatban, mikor már nálad van az ereklye, s megléphetnél, tegyenek úgy, mintha meg akarnának ölni engem. Látni akartam, hogy… hogy megmentenél-e. azt, hogy… hogy fontos vagyok-e neked.
A tündérlány hirtelen megértette, miről is szólnak valójában a szavai, és fülig pirult. Nem törődve a vassal szemben érzett rettenetes viszolygásával, berepült a rozsdás erdő egyik ligetébe, talán azért, hogy kiduzzogja magát. Farkas azonban most nem hagyta elbujdokolni. Utánaeredt, s közben folyamatosan kiabált:
– Miért volnál fontos nekem? Alig ismerlek. Meg különben is… Csak egy lány vagy, közülünk is az apróbb fajtából, akinek még annyi jólneveltség sem jutott, hogy fiúk jelenlétében ruhát húzzon magára. Nem vagy fontos, érted? Nekem aztán…
Tanarilla előbukkant egy széles derekú óriásszög mögül. Megállt a levegőben, aranyszín hajába burkolózva, s gyönyörű arcán könnycseppek patakzottak.
– Pedig én azt hittem, hogy egy kicsit mégis megkedveltél – suttogta. – Mert én téged… Ha folyton piszkállak meg cikizlek, akkor is… Talán nem vetted észre?
Farkas úgy állt ott, mint akit éppen nyakon öntöttek a frissen elkészült vasárnapi húslevessel. Ebben a pillanatban rájött, hogy soha életében nem látott még olyan szépet, mint Tanarilla. Ez a felismerés pedig egyszerre árasztott szét a mellében borzongató boldogságot és dacos haragot. Teltek a másodpercek, de egyikük sem volt képes több szót mondani. A tündérlány abbahagyta a sírást, öklével törölte le a könnyeit. Farkas zavarában a földre hullott számtalan, kicsiny szöget turkálta, melyek bizonyára a vaserdő termései voltak.” – 209-210. oldal

„Farkas elszakította tekintetét a képről, s most a tündérlányra nézett. Olyan gyönyörűnek látta őt, hogy nem állhatott ellent: kinyújtotta a karját, és finoman megsimogatta a lány aranyfürtű haját. Azt gondolta, Tanarilla majd ráripakodik, vagy piciny kezéből tündérlövést küld felé. Ehelyett azonban a lányka Farkasra pillantott, arcát finoman a fiú tenyerébe fektette, s a szeméből szinte sütött a forróság.” – 263. oldal

„– Miért tartanak árulónak? – Farkas leguggolt a lány mellé. – Beleláttak a szívedbe. Én pedig révülő vagyok, sámántanonc, akit gyűlölnek.
– A szívembe? – gondolkodott el Tanarilla, majd hirtelen rádöbbent, hogy mire gondol Farkas, és pirulva kiabálni kezdett:
– Szó sincs róla! Nem szeretlek, hallod? Verd ki az ostoba fejedből hapsikám! Kizárt, hogy én szeresselek téged!
– Gondoltam – bólintott mosolyogva Farkas, és a lelke legmélyéről, forró szavakkal csendesen hozzátette:
– Pontosan úgy nem szeretlek én sem téged.” – 268. oldal

„– Milyen dili szállt meg már megint? – kiabálta Tanarilla. – Gondolsz te néha másokra is magadon kívül? Például rám!
– Túl sokat is – csúszott ki Farkas száján, majd zavarában gyorsan tovább beszélt, miközben a falon függő festményeket tanulmányozta elmélyülten.” – 283. Oldal

„– A konyhában ül, a lakás többi része viszont tök sötét – vont vállat Tanarilla. – De nem hinném, hogy rejteget valahol egy veszedelmes nagynénit vagy harapós másod-unokatestvért.
– Tessék? – értetlenkedett Farkas, mire a tündérlány felkacagott.
– Szökkenj már elő a rejtekhelyedről, te félresikerült titkos ügynök! – mondta, méghozzá minden sugdolózó óvatosság nélkül. – Göncöl már régen tud rólunk.” – 331. oldal

"– Ez neked révülés? – sipítja Tanarilla. – Autóval nekirohansz egy sziklának, miközben nótázol, mint valami hókon nyomott pacsirta. S még van képed révülést emlegetni?” – 379. oldal