A szülők ezután nyugodtabb szívvel távoztak, mi pedig
tanácstalanságba süllyedve indultunk vacsorázni, hiába voltak ott az utazási
élmények, hiába szerettünk együtt lenni, nem akartuk, hogy mások döntsenek
helyettünk. Szökés vagy menekülés gondolata teljesen kizárt volt, hiszem sehova
nem mehettünk. A cél még messze volt ráadásul, a keresett titkokat és magát a
múltképet sehol nem leltük még meg.
2018. február 25.
Múltidő 11. fejezet: Nem mondhatsz nemet
2018. február 24.
Februári, kulisszatitkos kávészünet #55
Úgy érzem, hogy nem csak ezen a héten, a hónapban is
erősen odatettem a blogposztokat. A szemfülesebbek észrevehették, hogy egy,
másik, majdnem két éve megírt novellát osztok meg fejezetenként, a Múltidőt.
Erről külön szeretnék beszámolni, mit is takar a firkálmányom.
Térjünk is a lényegre, mivel ütöttem el a kicsit sem
drága időm:
2018. február 21.
Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán (amolyan 21. századi módban)
2018. február 20.
Ambrózy báró esetei - Vers Emma testvéri intelmeivel
Ha már a hírhedt, hires könyves párosunk fejébe kicsit belemásztunk, nem lehet a harmadik, nagyon is kulcsfontosságú szereplőnk, Hangay Emma szemszöge előtt elsétálni.
Bitó és borostyán - idézetek
Múltidő 10. fejezet: Van titka a cseresznyevirágzásnak?
Idénre is meleg nyarat ígértek, így éppen nem folyt a víz
a hátunkról, miközben utaztunk Japán szívébe. Sajnos a cseresznyevirágzást
délen már elkéstük, bár ezen felül is van pár csoda ezen a zsúfolt kicsi
szigeten. Ma egy igazán korhű, huszadik századi könnyed nyári ruhát viseltem, a
hajam az enyhe szél miatt, praktikussági okból kontyba fogva. Ebben az
öltözésben könnyebben asszimilálódtunk, így jobban és felszabadultabban éreztük
magunkat.
Múltidő 9. fejezet: Édesem örökre
Múltidő 8. fejezet: Elmenni a világ végére is
A vizsgáztató maga a főmama volt. Megjelenése tekintélyt,
sugárzott, miközben izgulva vártuk a számonkérést. Először pár egyszerű
kérdésre kellett mindenkinek válaszolni, amit könnyedén teljesítettünk, mert
Valrux a múltkép idézés elméleti dolgait megtanította nekünk. Az elmélethez
segítségül volt egy kódex, ami az idézők fontos szabályait ismerteti.
Múltidő 7. fejezet: Ha te vagy a hercegem, miért titkolod?
Múltidő 6. fejezet: Van-e jóság a lelkedben?
Múltidő 5. fejezet: Az estély rejtelmei
Múltidő 4. fejezet: Kit is szeretnél magad mellé?
Múltidő 3. fejezet: Az igazi nevem
Múltidő 2. fejezet: Belecsöppenni egy váratlan fordulatba
A reggel maga volt a kínzás. Elle próbált kihúzni az
ágyból még az esős idő ellenére is.
Levánszorogni a reggelihez szintén nem tartozott a könnyű feladatok közé. Leülve megláttam a tipikus Brit reggelit bacon, tojás és pirítós személyében gondolkozás nélkül rávetettem magam. Ennek csak az a problémája volt, hogy nem mértem fel a környezetemet. Felnéztem két falat között és ekkor észreveszem a szürke szempárt, aki nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal figyeli a habzsolásom. Félrenyeltem. Ő észbe kapott és egyből egy teát kínált nekem, amit el is vettem. Mikor jobban lettem, láttam rajta, hogy ismét egyenletesen lélegzik és megnyugodott.

Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)