2020. április 11.

Robin O'Wrightly: Andrea ​& Andrea

Mikor kikapcsolódásra kerestem könyvet… és találtam, nem is akármilyet!

Varga Bea: Segítség, ​támadnak a betűk! (Alfabéta Mágustanoda 1.)

Gyerekkönyvet még úgy sem pipáltam On Sai tollából… Míg Schwester belemerült a Vágymágusok történetébe, addig én az egyetlen elmaradt kötetet megvéve fogtam bele Varga Bea legfrissebben kiadott munkásságába.
(– jó, ebben most elbizonytalanodtam, de az Álruhában egy időben jelent meg karácsonykor…)

Emy Dust: Bilincsbe ​zárt szerelem (Egyesítve 1.)

Amilyen izgalommal vártam, hogy belefogjak egy olyan kötetbe, amit egy éve vettem a könyvfesztiválon, ezzel is megismerjek egy számomra újabb magyar szerzőt, felmerültek kétségek az olvasást követően, hogy mit jelent az, ha valaki magánkiadásban szeretné kiadni a könyveit.

2020. április 5.

Mire vesz rá a lélek? Schildkröte otthonülős kávészünet #103

A hangulatingadozás garantáltsága sok mindenre visszavezethető, a mondatok csapongása pedig indokolatlan, hiszen, megfogadtam…
Elkeserítő helyzet nézni, hogy tartalmasabb regények esetében is nem tudok túllendülni a heti két könyv olvasásán, pedig az lenne jó mostan, ha heti három regény be lenne fejezve.

2020. április 2.

2020. március 29.

Schildkröte megmondja… Üsd el az időd, de ne bottal!

A tegnap lefirkantott beszámolóm után jöttem rá, hogy bizony még akartam írni, nem is keveset. Mert bizony nem csak morgolódásból, értetlenkedésből állnak a napjaim, vagy csak figyelem a fejleményeket. Rossz vicc, igen, a legtöbb esetben én is ignorálom, és otthon nyugiban pihenek vagy alszom. Ezen felül, mi mindenre vesz rá a lélek, ha többet tartózkodom otthon a megszokottól?

2020. március 28.

Mi folyik itt… Kávészünet #102

Csak nekem totál abszurd, hogy amint eljutottam a századik kávészünetig, tényleg megváltozott minden? De aki a következő világháborúra készült lelkileg, az most nyugisan hátra dőlhet, remélhetőleg otthon, és apróságokon sem tudja felhúzni magát. Bezzeg Schildkröte…

2020. március 8.

Schildkröte megmondja... Pénzügyi tudatosság

Sok ember életében a vagyon, a pénz vagy a megtakarítás nem merül fel egészen addig, míg nem önállósodnak, vagy saját lábra nem kell állniuk. Ilyenkor viszont pánikszerűen keresik a tanácsokat és a lehetőségeket.

Sminkszelektálás, avagy mi maradt meg az évek során?

Régebben többet kísérleteztem sminktermékekkel, de ahogy idősödtem, megváltoztak a sminkelési szokásaim. Az utóbbi fél évben keményen szelektálni kezdtem, így meglepően kevés termék maradt meg a mindennapi használatban.

Nem kíméltem semmit, így pár szemhéjfesték palettán kívül minden belefér most már nem csak a fiókomba, hanem egy neszesszerbe is.

Marie Force: Végzetes viszony (Végzetes 1.)

Szintén egy impulzusvásárlás eredményének tekinthető kötetről beszélhetünk, aminél egészen a kötet utolsó oldaláig kétségek gyötörtek, hogy miért akartam megvenni ezt a kötetet, mivel nagyon se veled, se nélküled kapcsolattal tettem a polcomra a befejezése után.