2017. október 14.

Békebeli bűn- és szívügyek ( Ambrózy báró esetei )

Mi a titka Ambrózy báró eseteinek?

Egy olyan magyar könyvsorozat akadt a kezembe, amire már évek óta fájt a fogam, viszont a türelem rózsát terem, hiszen még az utolsó kötet csak az utóbbi hetekben lett befejezve. 
Amint az első kötetet kíváncsian a kezembe vettem, még csak pár fejezetnél tartottam, mikor máris megrendeltem a további, már megjelent köteteket, mert bizony emellett a történet mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Szóval vesézzük ki Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei című könyvsorozatot.

2017. október 13.

Októberi kávészünet #47

Csak repülnek a napok és a háztetőre a diók, miközben senyvedve várok... már én sem tudom mire. E hónap 11-én még az őszi állásbörzét is végigjártam valami csekély remény fejében, hogy valami munkalehetőség pottyanjon az ölembe, de valami rossz érzés szállt meg, hogy itt legfeljebb csak a fejemre fognak hullani a diófánk termései.

Szóval elérkezett az ősz, hidegebb van, mint gondoltam és mára várok egy újabb könyvet. 

2017. október 3.

Őszi olvasólista

Hali mindenkinek, mivel még mindig nagy szenvedélyem az olvasás, most hoztam pár kötetet, amiket az elmúlt pár hónapban olvastam.

Gondoltam, most nem írom le a borító fülszövegét, azt bárki megtalálja a kiadó oldalán.

Miután megtudhattuk, hogyan sikerült a Tizenegy botrány egy herceg meghódításához című könyvben a főszereplőknek egymásra találniuk a XIX. századi Angliában, ezután egyből a második világháború Leningrádjába merültem, ami szerintem egész évre adott nekem az élet valamennyi érzelméből.

Ezután újabb könyvekre vállalkoztam, ez nem más, mint a Rubin pöttyös könyvek családjába tartozó kötetek. Elsőre úgy gondolta, hogy felnőtt és érett gondolkozású nőknek készült történetek garmadával lehet megismerkedni a kategóriában. 

2017. szeptember 16.

Sarah MacLean - Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…
Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.
Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.

2017. szeptember 4.

Helyzetjelentős kávészünet #46

Tudom, úgy ígértem, hogy már tegnap megírom ezt a posztot, viszont az időjárás és az ehhez tartozó melléktünetek - értsd álmosság és fejfájás - kegyetlenül kikezdett és egy nyaláb szót nem voltam képes írni.

De most már élek és virulok. (amennyire ez a helyzetem megengedi)

Vágjunk is bele a sajtos szendvicsbe és abba, mik voltak és várhatóak a közeljövőben.

2017. augusztus 28.

Az a hétfő, amit vasárnapnak véltem, kávészünet #45

Én fogom magamat leszúrni, ha még az ötvenedik kávészünetnél is munkanélküli leszek.

Igen, itt a nyár, mások fesztiváloznak, kirúgnak a hámból, készülnek a sulira, vagy épp esküvőre adják a fejüket. Csak ez nyomul a képembe a netről. Ma délután háromra ebből most betelt nálam a pohár. Le is léptem gyorsan a netről.

2017. augusztus 22.

Felelsz vagy mersz kávészünet #44

Talán mégsem vagyok olyan vidám hangulatban. Sőt, dühösnek kéne lennem. De kezdjük az elején.

Mindig is pesszimista voltam. Mindig is tettem magasból a sok hülyeségre. Viszont amit az elmúlt időszakban tapasztaltam az már a maradék emberi türelmet is erősen tépázza.

2017. augusztus 4.

2017. június 30.

Elfelejtett két éves kávészünet #41

Ahogy repül az idő, teljesen megfeledkeztem arról, hogy bizony két éve boldogítom az internetes sültkörtéim, mint Schildkröte.

Milyen őrültségek történtek ezen az oldalon az elmúlt két évben?

( Egyes olvasóim biztos azt mondják, hogy pizza, mert miért ne. )

2017. június 29.

Nyár eleji shopping - kozmetikumok

Meg ne kérdezzétek, hogy lesz-e sima shoppnigról szóló poszt, mert nem. Jöjjön pár újdonság, amit a mondhatni maradék iskolai gyakorlatért kapott összeg adta a szponzorációt. ( Most úgy mondtam, mintha nem tudnátok, hogy a saját lóvém költöm... )
Most volt arcom, hogy ki is próbáltam ezeket a termékeket, így kicsit több információval szolgálhatok róluk, mint amit maga a csomagolásuk el tud árulni.

2017. június 17.

Lauren Kate Rapture - Boldogság (Fallen 4. Kötet)

A ​MÚLT ÚJRAÍRHATÓ…
DE MILYEN ÁRON?


A vaksötét égbolton szárnysuhogás hallik…
Luce és Daniel ideje, akárcsak a homokórán gyorsan pergő kvarcszemek, vészesen fogy. Ahhoz, hogy meghiúsíthassák Lucifer a múlt eltörlésére irányuló tervét, időben meg kell találniuk az angyalok földre érkezésének pontos helyét.

Lauren Kate - Passion ( Fallen 3. )

Luce úgy döntött, hogy belép a derengőbe, hogy megtalálhassa a válaszokat az őt körül vevő titkokra.

Alig vártam, hogy belemerülhessek, jó 3-4 este alatt ki is olvastam a kötetet. Teljesen belemerült a történelembe.. és azon is túl.

2017. június 16.

Már is itt a hétvége? Mi az a nyár szünet? Kávészünet #40

Konnichiwa!

Komolyan, leülök egy fél perce. Megnyitom a kis dokumentumokat. Zene elindítva. Törvényszerű, hogy pont ekkor tör rám valaki. Már kezdek hozzászokni.
Van valami szitu, így a nyár kezdete előtt? ( és egy kiadós hidegfront előtt... )

Nem vagyok vak, látom én is a sok videót a neten, ahol mutatják (tizenévesek) a nyári szünet alapvető (csak számukra alapvető) tevékenységeit.

Ahogy idősödök, nem csak azon nevetek, hogy mi az a házi feladat, most már felmerült olyan apróságok is, hogy mi az a dolgozat? Tényleg naponta készülni kell? Tanulás? Mi az a nyári szünet?

2017. június 9.

Smink közben felmerülő elmélkedések

Mikor felkelsz és belenézel a tükörbe. Tudod, hogy alig aludtál és próbálod a helyzetet menteni. Na jó, elmegyek és csinálok egy kávét. Belekortyolok. Forró. Megégeti a nyelvem. Oké, most jöhet a smink.