Vége a totyogós korszaknak, három évre elengedő kávészüneti poszt
Csak kicsit leporolva, mert nem hagytam két poszt
között, hogy a por rátelepedjen a könyvsorozatot körüllengő békebeli bűn- és szívügyekre... |
| Pár kedvenc, nem kötelező, és az otthon meglevő kötelezőek (Nem mindről lesz a posztban szó.) |
Hmm... biztos elkiabálom a helyzetet, de amúgy sem érünk rá, pedig mindenki tudja, azért nem origamiznak a mongolok, mert nem hajt a tatár. (Áú!)
Ha még egyszer azt írom, hogy „ismét egy olyan könyv, amire nem számítottam”, bizony még magamnak sem fogok jót állni. Megint hosszú lett, mint a Nílus, akit a novellák érdekelnek, görgessen kb. a poszt közepéig. (Te nem tudod, hány oldalas szövegszerkesztőben a nyersanyag, én meg beletörődök, hogy ismét nem tudom három oldalba sűríteni a szájjártatásom.)
Melegszik az idő, hosszabbodnak a nappalok... és valahogy hiába rövidülnek meg az éjszakák, most is, folytassuk a havi könyvekről szóló mizériám.
Ismét egy könyv és egy történet, amiről fogalmam nincs, miért nem került hamarabb a kezeim közé.
Ismét volt minden, de főleg pótlás. Jöjjön a második Jo Nesbø skandináv krimi, és két német, történelmi regény. Illetve egy folytatás.
Találtam minden földi jót a könyvtárban, így hozok is egyből egy skandináv krimit, Jo Nesbøtől, két kötetet Böszörményitől és a Sulijegyzet sorozat első kötetét
Ismét fellépett, mint a Gergő és az álomfogók esetén, hogy fogalmam nincs első ránézésre, mit tartok a kezemben, mi várható benne, és hogyan fog tetszeni.