2019. május 5.

Johanna Lindsey: A szenvedély hatalma

Érdekes módon egy romantikus és idilli történetre számítottam, így nem lepődtem meg, hogy egy kikapcsolódást adó pár órát adott számomra ez a kötet.

2019. május 3.

Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány (Piszkos Fred 2.)

Nem is tudom, honnan ismerős nekem az a szituáció, amikor azt a szereplőt említik meg a címben, aki csak mellékszereplőként gördíti előre az eseményeket. – irónia, alig harminc év kellett ezután, a kötet után, hogy folytassuk ezt a magyar módit.

2019. április 28.

Könyvfesztiválos kávészünet, most Ambrózy módra #85

Röviden tömören: néhol lehetett csapadékos és borús idő, bizony semmi nem szegte a kedvem.

Míg a hónap elején a táncé és a hagyományőrzésé volt a főszerep, most az elsődleges szívbéli ténykedésem körül forgott minden: a könyvek és Ambrózy körül.

2019. április 25.

Ambrózy báró esetei I–V. sorozatösszegző

Ez a bejegyzés a Könyvespolc Magazin számára készült, kifejezetten a Szer’usz világ című kötethez kapcsolódóan. Akik régebb óta olvassák a blogot, azoknak nem újdonság, hogy számukra annak idején készítettem egy sorozatösszegzőt, de azoknak más verzióban tálaltam a történetet.

Miután kifejtettem a legfrissebb Ambrózy kötetről szóló olvasási élményem, szeretném azokkal is megismertetni a sorozatot, akik még nem ismernék a fő történetet, és a Szer’usz világ előzményét. Igyekeztem mindezt spoilermentesen bemutatni.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ

Ahogyan a hátlapi szöveg sugallja, még nem heverhetjük ki a Nász és téboly eseményeit, mert amint az egyik ügyet lezártuk, három napra rá, még észhez sem tért a meglőtt bárónk, Mili újabb bajba keveredik. 

Miután pedig a semmit sem elkövetett házaspár személyzete hűséges tanúbizonyságot mutat a közutálatnak örvendő Detrich vallatásakor, komornánk megszökve leveti úrinő anzuge-ját, ismét tabáni jasszkáliként bebizonyítja úrnője ártatlanságát. Természetesen, az alvilággal nem kell egyedül szembeszállnia, segítői különös módon keverednek a leányzó köré.

2019. április 22.

Charlotte Brontë: A Stancliffe-fogadó / Henry Hastings kapitány / Caroline Vernon

Éles kritizálás, széleskörű megfigyelés. Charlotte leleplezi az arisztokrata társadalom viselkedését, úgy, hogy humoros formába csomagolva mutatja be jellemük hibáit. Négy rövidebb regényét ismerhetjük meg, amihez a kiadó külön csatolt egy megjegyzést és háttértörténetet, ezzel is mindinkább magyarázatot kapunk az írónő életéhez és gondolkodásmódjához.

2019. április 21.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ – előzmények hátterének összefoglalása

Az egy éve nagyon várt Ambrózy báró esetei V. végre a kezünkben lehet… De előtte legyen egy kis előzmény, ráhangolódó, mit is tudtunk meg az elmúlt egy évben, milyen információkkal kezdhetünk neki az új kötetnek, ezzel én is ráhangolódok a kötet értékeléséhez. (pedig még én sem kaptam meg, de már itt a nyakunkon a jövő hét…)

2019. április 20.

Magyar történelmi regények csemegézése

Szinte már kultikussá váló a nyugaton divatját élő history fiction műveknek, így itthon is megpróbálkoznak a hazai írók ezzel a zsánerrel. Külföldön megszokottan és többségében a történelmi romantikus művek azok, amik keresettek, hazánkban is rengeteg olvasója van, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak.

Adott egy korszak, helyszín és ahhoz mérten, egyfajta modern történetet kerekítenek hozzá, igyekezvén a régies nyelvezetet és régi eszközöket, használati tárgyakat beleépíteni a látképbe.
A konflis, sétapálca, cilinder, fűző, szoknyák rengetege és az etikett szigorú betartása sok olvasó érdeklődését felkelti, meg ugyebár szeretünk elmélázni olyan korszakokon, amikben nem éltünk. 

2019. április 19.

2019 év eleji smink-és kozmetikumok

Két opció volt: vagy egyből bemutatom a nemrégiben vásárolt termékeket, vagy inkább letesztelem őket, és csak azután számolok be róluk, remélve, hogy többet is tudok mondani róluk.
Volt, amit már előzőleg bemutattam, külön a korrektorokról is készítettem bejegyzést, de most mindenről be szeretnék számolni, amit az elmúlt negyedévben használtam.

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában (Bevelstoke-trilógia 3.)

A végső leleplezés a hírhedten emlegetett regények eredete kapcsán, így ajánlott ezt a kötetet a sorozatok végére tartogatni, hogy meglegyen az izgalom és a kíváncsiság ezzel kapcsolatban.

Julia Quinn: Ami Londonban történt (Bevelstoke-trilógia 2.)

Fény derül Julia Quinn egyik legfontosabb kérdésére, hogy mely könyvet olvassák olyan nagy élvezettel a szereplői. Mikor megesküdnék rá, hogy ismételten valami sablonosságba futok, az írónő megcáfolva ismételten egy magában különleges, érezhetően visszafogott történetet kerekített a sorozat második részéhez.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke-trilógia 1.)

Új sorozatba fogtam a Julia Quinn univerzumban, ami szorosan kötődik az előzőleg olvasott Smythe-Smith Kvartett sorozathoz. Valahogy folytatódik az idősík, de új családdal és új szereplőkkel megismerkedhetünk, akiknek újabb kihívásokkal kell szembenézniük.

2019. április 13.

Rejtő Jenő (P. Howard): A Láthatatlan Légió

A mendemondák azért jók, mert van bennük igazság. Egy különös légió, akik nem csak érdekesek egy átlagos csapattal szemben, hanem kinézetük, viselkedésük, és vezetői is mind nem a megszokott katonai hadviselésre hajaznak.

2019. április 7.

Táncházas hétvégével felruházott kávészünet #84

Ígértem, hogy mesélek, de azért abban is reménykedem, hogy nem lesz Duna hosszúságra eresztve…

Szóval, milyen programon is vettem részt? (azoknak, akik nem bennfentesek a program kapcsán)

Az XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár elsősorban a magyar, és Kárpát-medencében élő népművészettel foglalkozó embereket szólítja meg, legyen az népzene, kézműves termékek vagy néptánc. (nem népitánc!)
Központi témája a táncház, ahol óránként váltva cserélődnek a nagyszínpadon a zenekarok, akik különböző, néptáncosok által közismert táncokra húzzák a talpalávalót, míg a színpad előtt pár ember levezényli a legegyszerűbb lépéseket, őket körbeállva lehet ismerkedni és táncolni a számunkra ismert vagy épp sosem táncolt néptáncokra.

2019. április 5.

Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló (Piszkos Fred 1.)

A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról is
A fizikai példány egy családi rongyosra olvasott példány
Rövid, velős, tömör történet, miközben minden csattanó kiszámíthatatlan, illetve nevetésre sarkall.

Mielőtt a női olvasók szkeptikusan elfordulnának a krimi-kalandregényektől, megjegyzem, a hölgyolvasóknak is megnyerheti a tetszését.